alapjogokért központ
Alapjogokért Központ: Gyurcsány mellett kötöttek ki a politikai halál elől menekülő kispártok
Gyurcsány Ferenc 2010-ben az MSZP-ben indította újra a korábban rövid időre hibernált politikai karrierjét egy platformmal. A múlt héten bejelentett stratégiai együttműködéssel viszont az MSZP vált a születése óta öt százalék alatti támogatottságú Párbeszéddel karöltve a DK platformjává – írja az Alapjogokért Központ a legújabb elemzésében.Amerikai szakpolitikus: a Biden-kormány alatt több bevándorló érkezett az USA-ba, mint Magyarország teljes lakossága
Szerda este az Alapjogokért Központ Migrációs kihívások az Amerikai Egyesült Államokban és Európában címmel tartott rendezvényt. Az eseményen Törcsi Péter a központ operatív igazgatója kiemelte, a magyar és amerikai konzervatívok között nem csak egy felületes jó viszony van, hanem igazi stratégiai együttműködést kezdett kialakítani. Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár úgy fogalmazott, amikor korábban 500 ezer ember jött át a magyar határon, hosszú idő után a magyar társadalom egy komoly fenyegetéssel nézett szembe. Az eseményen Robert Law, az America First Policy Institute Belbiztonsági Központjának igazgatója elmondta, hogy a Biden-adminisztráció tevékenysége miatt 11 millió bevándorló érkezett az Egyesült Államokba 3 év alatt. A szakpolitikus szerint soha nem volt ilyen könnyű bejutni az országba, ez pedig a demokrata vezetés elhibázott szakpolitikai döntéseinek köszönhető.Trump agytrösztje hazánkban járt a határvédelemről tanulni
„Magyarország tudja, hogyan kell megvédeni szuverenitását és állampolgárai biztonságát” – mondta Robert Law, az America First Policy Institute (AFPI) Belbiztonsági és Bevándorlási Központjának igazgatója az Alapjogokért Központ által szervezett magyar-szerb határon tett látogatásakor. Az eseményen részt vett Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, valamint Ernyei Magor, a Központ nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója is.Lengyel vendégkutatóval erősít az Alapjogokért Központ
A lengyel globalista játékszabályok mindentudója, Sébastien Meuwissen vendégkutatóként erősíti az Alapjogokért Központ csapatát – olvasható az intézet közleményében.Alapjogokért Központ: békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor
Békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor – közölte az Alapjogokért Központ pénteken.Igazságháborúk: a liberális teret a marxizmus foglalta el – Ez vár Magyarországra, ha Trumpot újraválasztják
A nyugat történelmi korszaka leáldozóban van, úgy tűnik, hogy a nyugat kimozdul a történelmi vezető szerepből – mondta Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ Igazságháborúk III. cimű konferenciáján. A konferencia fókuszában a közelgő amerikai elnökválasztás, illetve az európai ideológiai átalakulás, valamint az információs térben folyó harc állt.Alapjogokért Központ: az EP ismét a Magyarországnak járó forrásokra tör
Az Alapjogokért Központ szerint az Európai Parlament ismét a Magyarországnak járó forrásokra tör azzal a döntéssel, hogy pert indítana az Európai Bizottság ellen, amiért az hozzájárult bizonyos EU-s pénzek folyósításához.Dan Schneider amerikai szakpolitikus elmondta, hogy mit tanulhat Trump Orbán Viktortól
"Szuperkedd: a döntés napja" címmel tartott rendezvényt az Alapjogokért Központ. Az egyik téma az amerikai előválasztás volt, ahol mint ismert, Donald Trump fölényes győzelmet aratott ellenfele, Nikki Haley felett. Így a volt elnök lesz a republikánusok egyetlen jelöltje a novemberi választáson. Törcsi Péter megnyitó beszédében hangsúlyozta, az amerikai Legfelsőbb Bíróság megerősítette a jogállamiságot azzal a döntéssel, hogy Trump neve szerepelhet a szavazólapokon. Az Alapjogokért Központ operatív igazgatója kiemelte, Trump győzelme egy olyan erőt mutathat a világnak, ami elhozhatja a békét. Dan Schneider, az amerikai MRC Free Speech America alelnöke az eseményen elmondta, hogy ki lehet a demokrata párt "B terve", amennyiben nem Joe Biden lenne a jelöltjük a novemberi választáson.Ajánljuk még