alaptörvény
Gyurcsány újabb nemzetárulása: megtagadná a szavazati jogot a külhoni magyaroktól
Új, népszavazással megerősített alkotmányra, a kétharmados jogszabályok számának csökkentésére és az alapvető alkotmányos jogok védelmének növelésére van szükség – árulta el egy pénteki konferencián Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke, nemzetünk korábbi vezetője arra az igen bölcs meglátásra jutott, hogy az új alkotmánynak őriznie kell majd az 1989-es alkotmány szellemiségét, de tartalmazza az utóbbi 28 év tanulságait. Gyurcsány megvonná a szavazati jogot azoktól a külhoni magyaroktól, akik nem élnek a csonka hazában – tehát szinte mindegyiküktől.Fidesz: megkerülhetetlen a felelősség a magyar nemzet fennmaradásáért
Képviselői hozzászólásokkal folytatódott az alaptörvény hetedik módosításának általános vitája hétfőn az Országgyűlésben."Diktátortempó" miatt nem szavaz az MSZP, megosztottságról beszél a Jobbik
Az Országgyűlés hétfőn kezdte meg a hetedik alaptörvény-módosítás általános vitáját az Országgyűlésben. Orbán Viktor miniszterelnök javaslatában egyebek között az idegen népesség Magyarországra telepítésének tiltását kezdeményezte. Az elnöklő Jakab István közölte, az MSZP képviselőcsoportja nem vesz részt a vitában, a Jobbik szerint pedig új megosztottságot teremtett a népszavazás. A KDNP viszont abban látja Európa jövőjét, ha visszatér a keresztény gyökerekhez, "ellenkező esetben elbukik."Vona támogatja az Alaptörvény módosítását
A Jobbik elnöke jónak, támogathatónak ítélte a kormány alaptörvény-módosító javaslatát, ugyanakkor jelezte, tartalmi jellegű módosításokat vetnek fel a keddi ötpárti egyeztetésen. Hozzátette, továbbra is személyes találkozót kér a kormányfőtől, amire a héten sor kerülhet.A DK-nak köszönhető, hogy Orbán nem tudta átverni az országot?
A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatával Orbán Viktor miniszterelnök nem megvédte, hanem átverte Magyarországot. Molnár Csaba a javaslatot minősítve úgy fogalmazott, az „olyan lett, mint a vőlegény a nászéjszakán szerszám nélkül".Parlament előtt az alaptörvény-módosítás
Beterjesztette az Országgyűlésnek Orbán Viktor miniszterelnök az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná külföldiek Magyarországra telepítését az erre vonatkozó hatályos magyar eljárásrend megkerülésével . A változtatás értelmében bekerül az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.Ajánljuk még

















