Pesti Srácok

Napirenden a "Stop Soros"

Napirenden a "Stop Soros"

Az alaptörvény hetedik módosítását és a "Stop Soros" törvénycsomagot kezdi ma tárgyalni az Országgyűlés.

Az ülésnap 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott alaptörvény-módosítás vitája következik. A javaslat szerint a változtatás célja, hogy védje a nemzeti szuverenitást, és tiltsa idegen népesség Magyarországra telepítését.Az alaptörvény hetedik módosításának vitájában először csak az előterjesztői nyitóbeszéd és a vezérszónoki felszólalások hangoznak el, majd elnapolják a vitát.

A képviselők ezt követően folytatják le az egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat, azaz a "Stop Soros" vitáját. A Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvénycsomaggal a kormány meg akarja akadályozni, hogy Magyarországból is bevándorlóország legyen. Az Európai Unió új általános adatvédelmi rendelete (angol rövidítéssel: GDPR) miatt jogharmonizációs céllal módosítani kell az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt. Ennek az előterjesztésnek is ma lesz az általános vitája. Az ülésnap végén ismét megnyílik az alaptörvény módosításának általános vitája.

Forrás:MTI, Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.