alexa károly
Luxus, hogy a kormánypárt ennyi sértett embert hagyott a háta mögött – Alexa, Kulin és Stefka a Polbeatben (videó)
Alexa Károly és Kulin Ferenc a rendszerváltozás előtt sem tettek lakatot a szájukra: az általuk szerkesztett, a kádári diktatúra bajszát húzkodó Mozgó Világot 1983-ban végül maga alá gyűrte a rezsim. Stefka István lapigazgatónk mellett a két irodalomtörténészt, mint jeles konzervatív értelmiségieket arra kértük a Polbeatben: értékeljék a vasárnapi választási kudarc okait. Alexa, aki az MDF alapítója is volt, azt mondta: "vasárnap este olyan érzés lett úrrá rajtam, mint 1994-ben, amikor a választás éjjelén szembesültünk vele, hogy az egész ország vörösre vált és visszatérnek Horn Gyuláék." Kulin Ferenc, aki az MDF-kormány kultúrpolitikusa, a rendszerváltás utáni parlament képviselője is volt, azt mondta: bár sok kiváló városvezetőt sodort most el az érthetetlen népharag, nem titkolhatjuk el, hogy számos kapzsi, a helybeliek akaratát megérteni képtelen fideszes polgármesternek is fügét mutattak a választók. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha ezeket az elfáradt, rossz vezetőket rajthoz állni sem engedik.A konzervatív értelmiségnek is van véleménye a választási kudarcról – Alexa és Kulin a mai Polbeatben (ÉLŐ, 19 órától!)
Kulin Ferenc irodalomtörténész, kritikus, az MDF rendszerváltáskori alelnöke és országgyűlési képviselője, és Alexa Károly irodalomtörténész, újságíró, az MDF alapítója és a kádári diktatúra által betiltott Mozgó Világ főszerkesztő-helyettese lesz Stefka István és Huth Gergely beszélgetőtársa a mai Polbeatben, akik előrebocsátották: van véleményük arról, hogy a Fidesz-KDNP népszerű polgármesterei és Tarlós István főpolgármester is elbuktak a vasárnapi választáson. Több szerénységet, fiatalok? A bolsevizmus visszatér? Hogyhogy nyertünk, amikor vesztettünk? – lesz téma bőven! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé!Alexa, Döbrentei, Stefka és Szarvas a Polbeatben: Orbán Viktor a világpolitika színpadára lépett, újra megvalósulhat a nemzetegyesítés
Orbán Viktornak köszönhetően és a magyar miniszterelnök vezetésével óriási történelmi lehetőség előtt áll Magyarország és a magyar nemzet, megvalósulhat a nemzetegyesítés, kulturális és politikai fölénybe kerülhet a magyarság a Kárpát-medencében, miközben az európai és világpolitikában is egyre nagyobb szerepet kaptunk és kapunk - hangzott el a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, ahol Alexa Károly irodalomtörténész, Döbrentei Kornél költő, Stefka István és Szarvas Szilveszter beszélgetett egymással Orbán Viktor fontos és erős tusnádfürdői beszédéből kiindulva. Magyarország a világpolitika színpadára lépett, fókuszba került, megkerülhetetlenné vált, és ha Orbán Viktor még 15 évig hatalomban marad, akkor befejezi a művét, felépül egy politikai korszak és fényes jövő elé nézhet a nemzet - jelentették ki a vitapartnerek a Polbeatben.Kőműveskanál, kard és Orbán – Alexa Károly és Döbrentei Kornél a mai Polbeatben (élő 19 órakor!)
Alexa Károly irodalomtörténésszel és Döbrentei Kornél költővel beszélget ma a PS-Polbeatben Stefka István és Szarvas Szilveszter. A 19 órakor kezdődő élő műsorunk fő témája természetesen Orbán Viktor korszakos és nagy hatású tusványosi beszéde lesz, amelyben a miniszterelnök a keresztény szabadságról és az illiberalizmusról is beszélt, keményen beleállva ezzel a liberális ellenszélbe. A Polbeatben az ellenzék kritikái és egy helyben toporgása is szóba kerül, de az SZDSZ és a '68-as generáció sorsáról és bukásáról is szót ejtünk, mint ahogy azt a Bibliában olvasható kormányfői mondatot is megvitatjuk, amely a kőműveskanálra és a kardra vonatkozott, és amelyet az ellenzéki sajtó hazug módon most rákosista idézetként próbál eladni. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Alexa, Döbrentei és Stefka a Polbeatben: Előbb-utóbb minden gonosz szándék kicsorbul (videó)
"Előbb-utóbb minden gonosz szándék kicsorbul. Bár a magyar népet még a mai pozíciójából is hátrább akarják szorítani, most mégis kiemelkedünk. Vezetőnk révén ugyanis Európa agya lehet ez a nép, és ez a tény az összes szenvedésünkért kárpótol" - mondta Döbrentei Kornél költő a legutóbbi Polbeatben, ahol a "senior keménymag" vitázott, azaz Döbrentei mellett Alexa Károly újságíró, irodalomtörténész és Stefka István lapigazgatónk volt Huth Gergely vendége. A keresztény Európa reneszánszáról szóló váteszi látomások, kérlelhetetlen vélemények és hangos poénok mellett az adásban szóba került Kukorelly Endre kezdeményezése is, aki egymillió forintot ajánlott fel a magyar Baumgarten-díj újraalkotására, hogy az irodalmi díjakat "ne csak antiszemiták és rasszisták" kapják ebben az országban.Döbrentei-Alexa-Stefka - Ma este "a senior keménymag" a Polbeatben - (ÉLŐ 19 órától!)
A kőkonzervatív megmondóemberek triumvirátusa ül össze a mai Polbeatben, Huth Gergely ugyanis Alexa Károly irodalomtörténésszel, Döbrentei Kornél költővel és Stefka Istvánnal, a PestiSrácok.hu lapigazgatójával beszélget kedd este 19 órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. A vitát szokás szerint ITT közvetítjük, illetve várjuk olvasóinkat a helyszínre is!Ajánljuk még