alexander soros
Magyar Nemzet: a dollárbaloldal szereplői Münchenben gyűltek össze, ahol Soros György fia is felbukkant
A dollárbaloldal intézője, Korányi Dávid és Karácsony Gergely főpolgármester néhány nappal az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt konferencián vett részt Münchenben Alex Sorossal, a milliárdos spekuláns Soros György fiával. Egy panelbeszélgetésről készült videón bárki megnézheti Karácsony nevetséges szereplését. A német városban egyébként a rendezvény után felbukkant Márki-Zay Péter, a baloldal volt kormányfőjelöltje is, bár állítása szerint a konferencián részt vevők közül senkivel nem találkozott – írja a Magyar Nemzet.Kontra: Így szállták meg Sorosék Koszovót és az egész Nyugat-Balkánt
Koszovóban is működik az ukrán Soros-recept, csak kicsiben: civilek egyetemi és korrupcióellenes tiltakozásokat szerveznek, átláthatóságot követelnek a közintézményeknél, és hiába van Koszovóban a világ egyik legnagyobb lignitállománya, a globális felmelegedésre hivatkozva annak kitermelése ellen érvelnek. Eközben Antony Blinken és Alexander Soros szorgosan járják a Balkánt, a helyzet pedig fokozódik. A jelek arra mutatnak, hogy a koszovói–balkáni zavaros helyzet mögött valójában valami komolyabb cél állhat – olvasható a Kontra cikkében.Soros fia háborúzni akar
Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az alapítványbirodalmuk egyik fő fórumának számító Európai Külkapcsolati Tanácsán úgy vélte, hogy nem lehetséges békekötés a hadviselő felek között, és azt sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön a konfliktuszónába – írja az Origo.Soros fia is üzent az ukránoknak
Sosem fogjuk magára hagyni Ukrajnát és a több, mint harminc éve végzett ottani munkánkat sem hagyjuk abba – jelentette ki Alexander Soros, az apja, Soros György üzletember által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) igazgatóhelyettese pénteken közzétett Twitter-üzenetében.És akkor az ifjabb Soros közölte: ők bizony soha nem fogják elhagyni Ukrajnát, hiszen 30 éve ott vannak
Beszédes fotót tett közzé a Twitteren Alexander Soros, vagyis a Soros-birodalom örököse. A hálózatot nyilván működtetni kell tovább, így nem meglepő, hogy a tőzsdespekuláns mellett az utóbbi években már fia is feltűnt egy-egy fontos rendezvényen, tárgyaláson. Most is éppen együtt gondolkodnak azon, milyen módon tudnak Ukrajnában maradni az általuk irányított szervezettel. (Persze még véletlenül sem üzleti érdekből, hanem mert annyira filantrópok...)Micsoda meglepetés – Soros fia költötte a legtöbbet a FreeSZFE árverésén
Furcsa dolgok történnek ebben a fene nagy diktatúrában: a kisemmizett, elnyomott, de azért különféle alapítványok és baloldali politikusok által folyamatosan támogatott (emlékezzünk a Niedermüller által miattuk kilakoltatott zeneiskola esetére) Freeszfe egyesület árverést rendezett, hogy "biztosítani tudja a működését". És hogy ki volt a legbőkezűbb licitáló? Sosem találják ki, hiszen nincs hálózat, de a mecénás nem más, mint Soros György fia, az ifjú dzsentri Alexander.Soros-hálózatok pénzelik az LMBTQ-mozgalom gyermekpropagandáját
Magyarországon egyre intenzívebb kampányt folytatnak az LMBTQ-szervezetek, amelyek nyíltan és erőszakosan terjesztik a homoszexuális propagandát már a gyerekeknek is – olvasható az Origo.hu-n. A portál összeállításából kiderül, hogy az amerikai spekuláns, Soros György hálózata finanszírozza azokat az álcivil NGO-kat, amelyek meglehetősen sunyi módon próbálják befolyásolni a gyerekeket, egészen fiatalon, már az óvodáskortól.Soros fia terrorista támadásnak titulálta a Capitolium ostromát
Soros György amerikai tőzsdespekuláns fia, Alexander Soros hosszú Twitter-bejegyzésben kommentálta az amerikai Capitoliumnál történt zavargást. A radikális baloldal erőszakos megmozdulásait azonban sosem kritizálta, pedig lett volna rá alkalma bőven, hiszen az Egyesült Államokban a George Floyd májusi halálát követő három hónapban 570 erőszakos demonstráció történt 220 helyszínen.A BLM-re épít és színesbőrű, erősen balos alelnök-jelöltet választott a demokrata Joe Biden
A demokraták elnökjelöltje, Joe Biden meglovagolja a BLM-mozgalmat, és igyekszik azzal is megnyerni a feketék és rasszizmus-ellenesek táborát, hogy színesbőrű alelnök-jelöltet választott. Kedden este jelentette be, hogy Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz az alelnöke, ha megnyeri az őszi elnökválasztást. Az 55 éves szenátor az első színes bőrű női alelnökjelölt az Egyesült Államok történetében; felmenői indiaiak, illetve jamaikaiak. Kamala Harris szerdán tart bemutatkozó és programadó beszédet, a lényeget azonban a fiatalabbik Soros Twitteréről megtudtuk: a történelmet most írják.Ajánljuk még