aljakszandr lukasenka
Biden tagadja, hogy közük lett volna a Wagner-csoport lázadásához
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter igyekezett megnyugtatni az afrikai szövetségeseket, hogy a Wagner-csoport több ezer, a kontinensre telepített harcosát nem vonják vissza a parancsnokuk, Jevgenyij Prigozsin által a hétvégén vezetett lázadás után. A Russia Todaynek adott interjújában Lavrov ígéretet tett arra, hogy "kiképzők" és "magán katonai vállalkozók" maradnak a Közép-afrikai Köztársaságban és Maliban, a szubszaharai Afrika két olyan országában, ahol a Wagner-csoportnak a legnagyobb a jelenléte.Lukasenka egyeztetett Prigozsinnal, visszafordultak a Wagner-konvojok
A Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin péntek este azt közölte: meg kell állítaniuk az orosz védelmi minisztériumot, ezért fegyverrel vonulnak ellenük. Prigozsin szokott nagyokat mondani, de most úgy tűnik, konkrét történések is követik a fenyegetőzéseit. A hírek szokás szerint zavarosak: állítólag fegyveres összetűzések is zajlanak a Wagner és az orosz belügyi alakulatok között, viszont csak regionális szinten robbantották ki ezeket. Putyint állítólag tájékoztatták még az este a történésekről, de reggelig még nem szólalt meg. Ha valóban zajlik is egy hatalomátvételi kísérlet, akkor szinte bizonyosan állnak valakik Prigozsin mögött. A Putyint eddig támogató hatalmi csoportosulások álláspontja persze egyelőre nem ismert, még jelei sincsenek annak, hogy ki ki mögé áll, illetve ki marad semleges, és várja meg, hogy ki győz végül. Az eseményekből persze nem következik, hogy az orosz hadsereg a fronton összeomlik, de a puccskísérlet időzítését lehet úgy is értelmezni, hogy az ukrán ellentámadást akarják vele megtámogatni. Prigozsin meg mintha olyasmiket mondott volna, hogy meg kellene egyezni a NATO-val, annak nincsenek oroszellenes szándékai. De ebből megint nem következik, hogy az események mögött nem egy olyan elitcsoport áll, amely sokkal határozottabban akarja katonai értelemben menedzselni a háborút. Mindenesetre most sokkal nagyobb bajban van a világ, mint tegnap reggel: egy oroszországi káosz menedzseléséhez egyszerűen nincsenek meg a Nyugatnak az eszközei. Közben Putyin is kiadott egy közleményt, amiben úgy fogalmazott: a bűnösök kemény büntetésre számíthatnak. Közben Rosztovban elszabadultak az indulatok: a lakosság egy része a Wagnert, a másik a katonai vezetést támogatja, a zsoldosok álltak a felháborodott tömeg közé, hogy elkerüljék az összecsapást. Az első lövések azonban nem a városban dördültek el; az orosz hadsereg légicsapással semmisítette meg a zsoldoscsoport egyik konvoját. A kora esti órákban kiszivárgott hírek szerint a fehérorosz elnök közbenjárását követően a Wagner megállította menetoszlopait; a hírt később maga Prigozsin is megerősítette.Lukasenka: megérkeztek az első orosz taktikai atomfegyverek Fehéroroszországba
Megérkeztek az első orosz taktikai atomfegyverek Fehéroroszországba, amelyek egy része háromszor erősebb annál, mint amilyeneket az Egyesült Államok 1945-ben ledobott Hirosimára és Nagaszakira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető kedden, egy késő esti televíziós interjúban.Putyin: július 7–8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése
Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken, Szocsiban folytatott megbeszélésén.A fehéroroszok biztonsági garanciákat kérnek Moszkvától egy támadás esetére
Minszknek garanciákra van szüksége Moszkvától arra, hogy Oroszország "saját területeként" védelmezi meg Fehéroroszországot abban az esetben, ha utóbbit külső támadás érné - jelentette ki hétfőn Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel folytatott találkozóján.Ukrajna megerősíti védelmét a fehérorosz határ mentén
Az ukrán erők a Fehéroroszországgal és Oroszországgal közös határ mentén lévő védelmi vonalak és állások megerősítésén dolgoznak – közölte a védelmi minisztérium. A minisztérium Szerhij Najev altábornagyra, az ukrán fegyveres erők közös erőinek parancsnokára hivatkozva posztolt a Facebookon.Lukasenka: azonnali tűzszünetre és tárgyalásra van szükség
Azonnali, feltétel nélküli tűzszünetre és béketárgyalásra van szükség az ukrajnai konfliktusban - mondta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken.Az EU kész új szankciókat kiszabni Fehéroroszországra, ha Minszk orosz atomfegyvereket fogad
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi Twitter-bejegyzésében leszögezte: az Európai Unió (EU) kész új szankciókat bevezetni Fehéroroszországgal szemben, amennyiben a minszki vezetés elfogadja orosz atomfegyverek elhelyezését az országa területén.Ajánljuk még

















