alkohol
Hagyjuk az isiászt: gint vedel Juncker a bizottsági üléseken
A The Spectator brit mértékadó lap brüsszeli forrásokra hivatkozva állítja, hogy vannak problémái az itallal az Európai Bizottság (EB) elnökének, és azokat bizony nem az isiász okozza.Feri, iszunk egy konyakot, mielőtt leváltjuk a DK-t?
Nappal nem, legfeljebb este hét után egy sört – válaszolta a lenti coubon az őt egy kétes eredetű és összetételű féldecis konyakkal kínálgató, már napközben a napi boldogságlimitet elérő férfinak Gyurcsány Ferenc a Nyugati téren, ahol DK elnöke az utca embereivel beszélgetett így korteskedés idején. Ferencet talán csak Budapest belvárosának forgataga zavarta meg, esetleg a vidám úr által tukmált nedű minősége, mivel az utóbbi napok tapasztalata az, hogy a közeli körúti DK-főhadiszálláson azért nem teljesen szárazak az irattartóknak álcázott bárszekrények. Gyurcsány az utóbbi napokban több alkalommal jelent meg egyre sűrűsödő sajtóeseményein céklavörös fejjel, és beszédei, kiszólásai, metakommunikációja nem minden esetben a más, hanem sokkal inkább az aznapot sejtették. Zűrös, stresszel teli időszak a választási kampány, néha lazítani kell egy kicsit, amire Ferenc a jelek szerint megtalálja a megfelelő alkalmakat.Több megyében terítették a garázsban pancsolt szeszt
Akár 75 hektoliter alkoholos ital is piacra kerülhetett volna abból a pancsolt alapanyagból, amit Polgáron találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. A tömény szeszt egy garázsban fejtették tartályokba ketten a rajtaütéskor - közölte a NAV észak-magyarországi sajtóreferense. A 12 helyszínt érintő nyomozás és a házkutatások eredményeként kiderült, hogy az elkövetők házilag pancsolt szesszel kereskednek több megyében is.Növeli a rák kialakulásának esélyét az alkohol
Egy, a Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint az alkoholfogyasztás nyomán olyan ártalmas anyag jön létre a szervezetben, ami tartósan károsíthatja az őssejtek DNS-ét, ezzel növeli a rák kialakulásának kockázatát – írja az MTI.Győrfi: az alkoholfogyasztás miatt történt a legtöbb baleset szilveszterkor
Az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek voltak többségben a mentők szilveszteri, újévi riasztásai között - mondta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az M1-en.Csaknem hetvenen kerültek detoxikálóba az éjjel a fővárosban
A megszokottnál kevesebben, de a mostani szilveszteren is csaknem hetvenen kerültek kórházba a túlzott alkoholfogyasztás miatt a fővárosban - hangzott el az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.Elfogták azt a borsodi férfit, aki alkohol helyett mérget adott el földijeinek – ketten belehaltak
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint mérget adott el alkoholként többeknek a Borsod megyei Dámócon. Vasárnapra kettőre emelkedett a halálos áldozatok száma, két ember pedig továbbra is kórházban fekszik, életveszélyes állapotban.Szeszesitalnak vélt ismeretlen folyadékot ittak, egyikük belehalt
Ismeretlen összetételű, mérgező folyadék fogyasztása miatt egy nő életét vesztette, három férfi pedig súlyos állapotban került kórházba – írja a police.hu. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, engedéllyel nem rendelkező üzletből vagy személytől vásárolt folyadékot, szeszes italt ne fogyasszon.Ajánljuk még