államalapítás ünnepe
Erdő Péter: Szent István király sziklára építette országát és életét
"Első szent királyunk sziklára építette országát és életét, ez a szikla pedig maga Krisztus" – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén, csütörtökön, a budapesti Szent István-bazilikában.Augusztus huszadika nem születésnap, hanem örökség
Magyarország születésnapja – halljuk rendszeresen a könnyen értelmezhető, ám némileg felületes örvendezést, pedig a valóság ennél is menőbb. A legtöbb európai ország XIX. vagy XX. századi függetlenné válást, egyesülést, az alkotmány napját, esetleg a török alóli felszabadulást ünnepli születésnapjaként, de a miénkhez hasonlóan a régmúltba nyúló születést kevesen tudnak vagy tudnának megünnepelni. A kora középkori, széttagolt Európában nehéz megfogni egy-egy ország létrejöttének pillanatát, Magyarország azonban kivétel.Orbán Viktor: A szabadságért minden percben meg kell küzdeni (Képgalériával)
Augusztus 20-án emlékeztetni kell magunkat arra: a saját otthont, földet hazát nyújtó önálló államiság, a népek életének inkább kivételes, mint természetes létállapota – mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében a Kossuth téren, ahol a nemzeti lobogó felvonása után tisztavatást tartottak és felavatták az Összetartozás emlékhelyét.Isten éltessen, Magyarország!
Szeretik szentistváni gondolatként csak azt kiemelni, hogy első királyunk végrendeletében intelemként hagyta Szent Imre hercegnek: jó, ha egy ország sokféle népből, sokféle nemzetiségből, soknyelvűségből tevődik össze – fogalmazott az államalapítás ünnepén Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára közösségi oldalán.Ajánljuk még