államalapítás ünnepe
A végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk... Isten éltesse Magyarországot!
Jó most magyarnak lenni. A saját oldalunkon, azaz a történelem egyetlen jó oldalán állunk. Büszkék lehetünk, hogy segítség nélkül, saját hitünkből erőt merítve kikecmeregtünk végre a posztkommunizmus megrekedtségéből és egy új, nemzeti korszak építésébe kezdtünk bele. Ismét merünk nagyok lenni, bátran vállaljuk saját ügyeinket, nem remeg meg a lábunk, ha ki kell állni magunkért, nem hajbókolunk senkinek, azaz magunk urai vagyunk. Mintha az ország ismét a saját tengelye körül forogna... Jöhetett ide a tatár, a török, a muszka, a labanc, a német vagy a román – a végén mindig nekünk lett igazunk! Mondhatnak bármit ma Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, Washingtonban vagy éppen Moszkvában – a végén úgyis nekünk lesz ismét igazunk! A fanyalgókat meg hagyjuk fanyalogni – Magyarország születésnapján borzalmasan rossz lehet most nekik azon agyalni, hogy mibe kössenek bele.Országszerte az államalapításra emlékeznek
Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést és számos más rendezvényt tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a rendezvényekre készülődőket arra kéri: kövessék az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.Ismét négynapos programsorozattal emlékeznek meg az államalapítás ünnepéről
Az államalapítás ünnepe alkalmából tartott rendezvények kommunikációs ügynökségének közleménye szerint augusztus 18. és 21. között a tavalyinál is több programhelyszín és hamisítatlan fesztiválhangulat várja a látogatókat. Az államalapítás ünnepén pedig Európa legnagyobb tűzijátékát tekinthetik majd meg az érdeklődők.Az államalapítás napján kaptak lencsevégre egy hófehér szarvast a Pilisben
Rendkívül ritka, hófehér dámszarvast sikerült lencsevégre kapnia Keller Dávid fotóművésznek a Pilisben. A kép éppen az államalapítás napján készült, akárcsak ha a Csodaszarvas tért volna vissza Magyarország születésnapjára.Operatív törzs felügyeli a nemzeti ünnep lebonyolítását
Megkezdte munkáját az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs reggel 7 órakor – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, a Facebookon. Kovács Zoltán bejegyzésében úgy fogalmazott: minden készen áll, és a meteorológia szerint még az idő is kellemes lesz.Ezekkel a programokkal ünnepelhetjük az ország születésnapját
Eddig nem látott módon ünnepli Magyarország az alapítását. Három és fél napos augusztusi hosszú hétvégével és tartalmas programokkal ünnepelhetjük országunk születésnapját. Új kenyér, Ország Tortája, Mesterségek Ünnepe, Légiparádé, Szabadrét Fesztivál – a hagyományos események mellett idén további tizennyolc helyszínen változatos programok várják városszerte a vendégeket. A programsorozat a belföldi vendégforgalmat, ezzel a turizmus újraindítását támogatja a fővárosban, miközben az események lebonyolítása több tízezer embernek ad munkát. Most összegyűjtöttük az ünnepi hétvége programjait.Rétvári: legyünk büszkék államunkra!
A magyar állam iránti büszkeségre szólított fel csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén. Rétvári Bence közölte: míg a történelem süllyesztőjében sok állam tűnt el, addig a magyar – a nagyhatalmi törekvések ellenére – itt van.Kovács Zoltán: minden készen áll az augusztus 20-i ünnepre
Minden adott az augusztus 20-i ünnep három és fél napos rendezvénysorozatának zavartalan lebonyolításához – nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán, Budapesten, a közmédiának. Az államtitkár felidézte: az elmúlt tíz évben kialakult egy rendje a nemzeti ünnepekre készülődésnek, különös tekintettel augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepe ugyanis – mind a programelemeket, azok számosságát, illetve a résztvevőket tekintve – a legnagyobb szabású nemzeti ünnepünk. Ráadásul – folytatta – idén a Szent István-napok soha nem látott méretű ünnepségsorozatot, egyfajta fesztivált jelentenek, beleértve Európa legnagyobb tűzijátékát.Guller Zoltán: többnapos programsorozat lesz idén az államalapítás ünnepén
Többnapos programsorozattal ünnepelik az idén, hagyományteremtő módon, az államalapítás ünnepét; a hosszú hétvégére mindenkit várnak a fővárosba, a budapesti turizmus megsegítése érdekében – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legújabb hivatalos podcastjában. Kiemelte: az eseménysorozat fő attrakciója a minden eddiginél látványosabb és nagyobb fény- és tűzijáték lesz, negyvenezer rakétával. A hivatalos programok mellett augusztus 19–22. között 17 további szórakoztató, kulturális, zenei és családi program lesz Budapesten, valamint több fesztivál.Ajánljuk még