Pesti Srácok

Orbán Viktor: A szabadságért minden percben meg kell küzdeni (Képgalériával)

Orbán Viktor: A szabadságért minden percben meg kell küzdeni (Képgalériával)

Augusztus 20-án emlékeztetni kell magunkat arra: a saját otthont, földet hazát nyújtó önálló államiság, a népek életének inkább kivételes, mint természetes létállapota – mondta a miniszterelnök ünnepi beszédében a Kossuth téren, ahol a nemzeti lobogó felvonása után tisztavatást tartottak és felavatták az Összetartozás emlékhelyét.

Orbán Viktor kiemelte, hogy egy népnek, aki saját hazára vágyik, és saját szokásai szerint akarja berendezni életét, a szabadságáért minden percben meg kell küzdenie, akkor is, ha ez nem mindig nyilvánvaló.

– mondta a kormányfő az esküt tevő tiszteknek. Ünnepi beszédében Orbán Viktor kiemelte: az élet kötelesség, és a korszellemmel szemben ezen áll vagy bukik Magyarország jövője – írta az Origo. A miniszterelnök szerint ez az igazság tölti majd meg lélekkel a mai gazdasági gyarapodást, és ad iránytűt a felnövekvő nemzedékek kezébe. A kormányfő kiemelte: az önzés behálózta az európai életet, de akinek célja az, hogy kötelességét teljesítse, sohasem téved el, nem kínozzák értelmetlen vágyak, nem hálózza be az éhes önzés.

PestiSracok facebook image

– mondta Orbán Viktor a tiszteknek. A miniszterelnök az ország nevében megköszönte az új tisztek szüleinek, hogy ilyen derék hazafiakat adtak Magyarországnak.

– mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából vállalt kötelességünket teljesítettük.

– tette hozzá a kormányfő.

– jelentette ki Orbán Viktor.

Az Összetartozás emlékhelyének átadása 1-HPGy
Az Összetartozás emlékhelyének átadása 3-HPGy
Az Összetartozás emlékhelyének átadása 4-HPGy
Az Összetartozás emlékhelyének átadása 5-HPGy
Az Összetartozás emlékhelyének átadása 6-HPGy
Az Összetartozás emlékhelyének átadása 7-HPGy
Az Összetartozás emlékhelyének átadása 11-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 3-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 4-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 5-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 6-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 7-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 8-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 9-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 12-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 13-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 14-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 15-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 16-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 17-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 18-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 19-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 20-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 21-HPGy
Díszünnepség és tisztavatás a Kossuth téren 22-HPGy

Forrás: Origo; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.