államalapítás
"Szent István megkötötte a magyart, mint az akácfa a futóhomokot" - Kitüntetéseket adott át az Agrárminisztérium (PS-videó)
"Szent István olyan országot épített, amely közel egy évezreden keresztül, Európa egyik legrégebbi államaként védőpajzsa lett a kontinensnek" - fogalmazott Nagy István agrárminiszter az államalapító királyunk ünnepe alkalmából tartott kitüntetés-átadáson, pénteken. Mint hozzátette: "nemzetünk azóta is Európa szívében él, és őrzi nemcsak magyarságát, hanem Európa határait, és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet". Úgy vélte, az elmúlt ezer év arra tanított minket, hogy Magyarország és Európa akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát.Levélben tájékoztatták a fogyatékkal élőket az ünnepen való részvételi lehetőségről
A kormány 2017-ben együttműködési megállapodást kötött több nagy érdekvédelmi szervezettel az állami rendezvények akadálymentesítéséről. A megállapodásnak köszönhetően a mozgáskorlátozott, érzékszervi és értelmi fogyatékossággal élő emberek könnyebben vehetnek részt az állami rendezvényeken.Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án a Várkert Bazárnál
Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven háromnapos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján."Szent István sziklára helyezte a magyar nép jövőjét"
Államalapító Szent István királyunk több, mint ezer éve sziklára helyezte a fiatal magyar nép jövőjét, amikor arról döntött, hogy a keresztény hit és az abból fakadó életszentség a fenntarthatóság biztosítéka - mondta Német László, nagybecskereki megyéspüspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén, hétfőn Budapesten.Boldog születésnapot, Magyarország: Országszerte az államalapításra emlékeznek
Országszerte ünnepségeket, köztük kenyérszentelést, tűzijátékot tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. A központi programok a fővárosban a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek. Délelőtt az Országháznál vízi- és légiparádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este a tűzijáték zárja a napot. Emellett a budai Várban a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.Szent István a kereszténységet helyezte a magyar kultúra középpontjába
Szent István a kereszténységet helyezte a magyar kultúra középpontjába, ez alapján bontotta ki a magyar értékeket - mondta az esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában. Erdő Péter bíboros, prímás úgy fogalmazott, ahhoz, hogy egy szuverén emberi közösséget elhelyezzen a kozmoszban, világnézetre volt szükség, és Szent István a kereszténységet választotta, ez alapján határozta meg az értékeket.Kovács Zoltán szerint megfelelő ütemben zajlanak az előkészületek az augusztus 20-ai ünnepre
Megtartotta első ülését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs hétfőn, Budapesten. A testület ülése után Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatón elmondta: az ünnepi előkészületek a megfelelő ütemben zajlanak. Minden adott ahhoz, hogy zavartalanul valósítsák meg az augusztus 20-ai ünnepi programokat.Ajánljuk még














