államalapítás
Varga Judit: Szent István jó döntést hozott
Jó döntésnek nevezte augusztus 20-ai ünnepi beszédében az igazságügyi miniszter, hogy Szent István király – elfogadva a római pápa fennhatóságát – népét a keresztény kultúrkör részévé tette. Ez a döntés ma is meghatározza Magyarország helyét Európában és a világban – mondta Varga Judit pénteken, Soltvadkerten, a Hősök terén tartott augusztus 20-ai ünnepségen.Isten éltesse Szent Istvánt és művét!
A halál tulajdonképpen az ember túlvilági, remélhetőleg mennyországi születésnapja. Szentek esetében pláne ez a remény. István király szentté avatásának napját ünnepeljük ma, aki jóval több a magyarság számára, mint egy királyunk a sok közül. Ő az, aki európai királyságot csinált a pusztai fejedelemségből, és kereszténységet a pogányságból. Az ő keze nyomán jött létre a földrész egyik első keresztény királysága, amiről Európa gyakran és szívesen megfeledkezett, nekünk viszont sem Magyarország, sem a kereszténység szempontjából nem szabad.Áder: a nemzeti ünnepek az összetartozást hirdetik
A nemzeti ünnepek évtizedek, évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik – mondta a köztársasági elnök pénteken, az államalapítás évfordulója alkalmából tartott ünnepi tisztavatáson, az Országház előtti Kossuth téren. Áder János hangsúlyozta: az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata.Áder János: Megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az örök Magyarországot
Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot – hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus 20-ai díszünnepségen és tisztavatáson.Dömötör Csaba: Ma a cselekvés, a bátorság és a jövőbe vetett hit maradéktalan diadalát ünnepeljük
Ma a cselekvés, a bátorság és a jövőbe vetett hit maradéktalan diadalát ünnepeljük – írta csütörtökön, a nemzeti ünnepünk alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára megemlékezett Szent Istvánról, egy olyan államférfiról, aki évezredes távlatban egy népet nemzetté, szállásterületet hazává, laza szövetséget erős állammá tett.Az egyik legrégibb magyar ünnepre készülünk
Augusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. Az egyik legrégibb magyar ünnep a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Szent István uralkodása idején augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé. E napon hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ezen a napon halt meg. Az uralkodóról halála után augusztus 15-én emlékeztek meg, ünnepét Szent László király tette augusztus 20-ára, mert 1083-ban ezen a napon emelték oltárra István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. A szent király ünnepének megtartásáról már az 1222. évi Aranybulla első pontja is rendelkezett.Szűkebb programmal, de megtartják a Székesfehérvári Királyi Napokat
A korábbi években megszokottnál szűkebb programkínálattal, de az ünnephez méltó keretek között megtartják idén is a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozatát augusztus 14. és 23. között.Ajánljuk még

















