ambrózy Áron
Nem érdemes a saját narratíváinkhoz ragaszkodni! – A Tolerancia Kerekasztala Dezsével és Ambrózyval
Nincs semmi, ami gyorsabban változik a térségünkben, mint a múlt. Igaz ez a közelmúltra is, hiszen Dezse meg Ambrózy minden második nap egy újabb megfejtéssel áll elő Pressman magyarországi mozdulataival kapcsolatban. A legfrissebb (múlt pénteki) álláspont abban kristályosodott ki, hogy az amerikai külpolitikai adminisztráció szorosabban fogja Pressman nagykövetet, mint azt az érintett szeretné. Így lett a hatalmas bejelentésből egy halk pukkanás, és a magyar kormány megbüntetése helyett egy tulajdonképpen tolerálható, nem is túl nagy veszteséget nyeltünk le a Nemzetközi Beruházási Bankkal.Néger volt-e Jézus, avagy ezért nem érdemes húsvéthétfőn dolgozni
A Kárpát-medencére az a jellemző, hogy húsvéthétfőn az ember locsolkodni megy, az emberek fele pedig ennek apropóján nagy mennyiségű alkoholt fogyaszt, és gyakran a világ is megváltásra kerül. A folyamat elé még az sem állít akadályt, ha történetesen ismeretlen okból kifolyólag az embernek "dolgoznia" kell ezen a napon. Aki választ szeretne kapni arra kérdésre, hogy végül is akkor fekete volt-e Jézus, annak mindenképpen érdemes meghallgatnia ezt a beszélgetést.Cenzúrát követel a Facebook egyik magyarországi házmestere – Hardcore Hobbista
A Politikai Hobbista mai adásban bemutatjuk, hogyan vált valósággá a nyolcvanas évek kultikus brit vígjátéksorozata, az Igenis, miniszter úr! Hogyan váltak vonalasabb kommunistává az EU vezetői a kommunista Kínánál, amely vonalas kommunistái irányításával próbált megvalósítani annyi baromságot a múltban, amelyet most készül megvalósítani Európa. És, ha már visszamentünk az ötvenes évekbe, kicsit ott is maradunk, és megmutatjuk, milyen volt az ötvenes években egy igazi vonalas-ávós feljelentő házmester. A második részben a múltból a jövőbe ugrunk, és Stumpf-Bíró Balázs összeomláskutató segítségével kiderítjük, mind meghalunk-e, vagy marad köztünk néhány túlélő.Gazdag ember Dredd bírója nyomoz, ítél, lop – Hardcore Hobbista
A cím nem a fantázia műve. A PayPal tényleg úgy döntött, Dredd bírót játszik, és aki álhíreket terjeszt, azt megvágja 2500 dollárra. Fellebbezési lehetőség nincs, azt meg, hogy mi az álhír, a tényellenőrök döntik el. A fejlett nyugaton ez lassan mindennapos; nagyvállalatok privatizálják az államot, hogy nevelhessék, büntethessék a polgárokat az általuk helytelennek tartott gondolatokért.Parkoló Hobbista – II. Erzsébet alatt a birodalom szűnt meg, III. Károly alatt a monarchia fog (PS-videó)
A Brit Birodalom ugyan csak egy kirakatmonarchia, a valódi hatalom pedig a parlamenté és a parlament többsége által támogatott kormányé, de II. Erzsébet legalább valódi uralkodó volt. Nem olyan paródiauralkodó, mint Európa többi monarchiájában szokás. Akik néha lemondanak, néha simán csak hülyék, de szinte egyik se veszi komolyan a szerepét. II. Erzsébet ugyan komolyan vette, de mégiscsak az ő uralkodása alatt esett szét a Brit Birodalom, ami egy nevetséges, a volt gyarmatok gyermekei által megszállt skanzenné lett.Olasz meló és Dopeman – Az újjáéledt, hardcore Politikai Hobbista első adása
A hosszúra nyúlt szünet után ismét van Politikai Hobbista a Ps TV-n. Csupa-csupa olyan dumával, amit televízióban még sípszóval sem lehetne kitakarni. Nagyobb, hosszabb, vágatlanabb – az utóbbi nem teljesen igaz, mert Dopeman az adás közben hívta fel Jeszyt.Ha katonailag nem is, majd morálisan próbálják legyőzni az oroszokat – Stier Gábor és Kővári László voltak a Plebejus Polbeat vendégei (Videó!)
Az orosz–ukrán háború volt a témája a Plebejus Polbeatnek, amelynek vendégei ezúttal Stier Gábor Oroszország-szakértő, a Moszkvatér.com főszerkesztője és Kővári László történész voltak. A beszélgetésben szóba került a héten elfoglalt és stratégiailag fontos Mariupol, ahol fogságba estek az ukrán katonák, akiknek nem engedi Kijev, hogy megadják magukat, pedig sem lőszerük, sem élelmiszerük nincsen. Az oroszok kivárnak, miközben az azovosok azzal fenyegetőznek, hogy aki meg akarja adni magát, azt megölik. A mítoszgyártás pedig ezerrel folyik a hősökről, amit a nyugati sajtó kritika nélkül vesz át.Mit rejt az Azovsztal pincerendszere? – Plebejus Polbeat Stier Gáborral és Kővári Lászlóval (élő 19 órakor)
Konteógyártók, katonai- és külpolitikai szakértők egyaránt azon törik a fejüket, hogy mit és kit rejtenek azok a legendás, hidegháborús pincerendszerek a mariupoli Azovsztal-üzem alatt. Volt szó titkos biolaborokról, titokzatos NATO-tisztekről, napszimbólum-rajongó civilekről az Azov-ezredből. Ami biztos, hogy Putyin egy látványosan nem spontán beszélgetés során arra utasította az orosz hadsereget, hogy ne támadják tovább a létesítményt, csak vegyék körbe. Elképzelhető, hogy a háttérben szorgalmasan alkudoznak az amerikaiakkal? A találgatások mellé a tényeket Stier Gábor, a Moszkvatér.com főszerkesztője és Kővári László történész, a 72vármegye.eu egyszemélyes szerkesztősége szállítja ma este, 19 órától az R56 sörözőben.Ambrózy Áron megtanult gyurcsányul
Sokat tanult Ambrózy Áron az ellenzéki összefogásról pacalleves-főzés közben – legalábbis ez derült ki legutóbb megosztott Facebook-posztjából. Kollégánk, aki a gyurcsányi gasztronómia magaslataira tört, a pacalleves összetevőinek színkavalkádjának látványa kapcsán egyebek emellett arra a tanulságra jut: "Össze kell érni. Nem tartoznak össze, de összeérnek. Mint a demokraták. Sokfélék, egységesek. Senki nem maradt ki."Ajánljuk még
















