amerikai egyesült Államok
Antony Blinken az új amerikai külügyminiszter
Jóváhagyta Antony Blinken külügyminiszteri kinevezését kedden az amerikai törvényhozás felsőháza. A száztagú szenátusban 78-an támogatták, míg 22-en ellenezték Joe Biden új amerikai elnök jelöltjének kinevezését, ez az arány jóval nagyobb, mint két elődje, Rex Tillerson és Mike Pompeo esetében volt. Bár egyszerű többség is elegendő lett volna, a demokraták által ellenőrzött testületben számos republikánus is támogatólag szavazott.Karácsony a demokrácia-export iránti vágyát ecsetelte az Egyesült Államok budapesti követségén
Eligazításon járt Karácsony Gergely az amerikai követségen, utána pedig hűségesküjét is megtette egy Facebook-poszt formájában Joe Biden felé, reményét fejezve ki, hogy a Biden-adminisztráció ismét határozottan fellép majd a demokrácia, jogállamiság, emberi jogok és médiaszabadság védelmében, jelentsen is ez bármit. Egyelőre nem tudni, miképp lehetséges, hogy a magyar kormánnyal még nem, de a főpolgármesterrel máris konzultáltak a nagykövetségen, mindenesetre igencsak sokat mond el arról, hogy mi is a pontos elképzelése az ellenzéknek az amerikai külpolitikával kapcsolatban: a baráti szovjet csapatok utódaiként jöhetnek a „felszabadító” tech-monopóliumok?Koronavírus – Meghaladta a huszonötmilliót a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban
A Johns Hopkins Egyetem vasárnapi összesítése alapján átlépte a huszonötmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban; a járvány kezdete óta 417 538 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől? – Az biztos, hogy rendeletcunamival indított az első napján
Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét január 20-án iktatták be Washingtonban. Már a beiktatása előtt természetesen találgatások sorozata indult el: vajon milyen politikát fog képviselni Biden a gyakorlatban? Tényleg annyira ultraliberális lesz majd, amennyire az előzetesen jósolható volt? Az alábbiakban ezt vesszük górcső alá az Obama-időszak (hiszen az ő emberei jönnek vissza) és a választási kampány tapasztalatainak tükrében.Joe Biden szeretné ismét tárgyalóasztalhoz ültetni Phenjan képviselőit
Észak-Korea úgy tekint a diplomáciára, mint egy eszközre, amelynek segítségével elő tudja mozdítani atomfegyver-fejlesztési programját – jelentette ki pénteken Sydney Seiler, az Egyesült Államok észak-koreai ügyekben illetékes hírszerzési tisztségviselője. Ennek ellenére Joe Biden új amerikai elnök kormánya deklaráltan szeretné ismét tárgyalóasztalhoz ültetni Phenjan képviselőit.A február 8-i héten kezdődhet a Trump elleni szenátusi eljárás
A Donald Trump leköszönt amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) a február 8-i héten kezdődik – jelentette be pénteken Chuck Schumer, a washingtoni szenátus demokrata párti többségének vezetője, miután a demokraták megállapodtak a republikánus pártiakkal erről. Így két héttel később kezdődik az eljárás, mint ahogy eddig a demokraták szerették volna.A nyugati világ megérett a pusztulásra, Clinton titkárnőjétől eljutottunk a transznemű miniszterhelyettesig – Nézze meg a Pesti galerit! (Videó!)
Transznemű orvost jelölt Joe Biden egészségügyi miniszter-helyettesnek, ha ránéztek a fotójára, ő mi is, nő, férfi, ember, vagy egyed? – tette fel a kérdést a PestiTV Pesti galeri című műsorában Szarvas Szilveszter, amire Dezse Balázs úgy válaszolt: azt nem tudjuk, de még az is lehet, hogy állat. Ezen a ponton elszabadult a galeris hajóágyú: transzneműek, magukat másnak képzelő emberek sztorijai repkedtek a stúdióban a délelőtt munkásként, délután már kutyaként élő nőtől kezdve a csótányként élő, ezért csilláron alvó kanadaiig. A galeris srácok alig bírtak megszólalni a nevetéstől, már csak azért is, mert szerintük ugyan vicces történetek ezek, de sajnos a világ pusztulását is jelentik. A nyugati félteke tényleg megérett a pusztulásra, Bill Clinton legalább egy titkárnővel került bajba, de mára már Amerika is oda jutott, hogy Biden egy transzneművel alakítja a jövőt – hangzott el a galeriben. A srácok megállapították: egy lépésre vagyunk attól, hogy már a fehér transznemű kiválasztása is kirekesztő legyen, mert színes bőrű transzneműek kellenek majd a liberálisoknak. Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és a műsor vendége, Székely Áron a Pesti galeriben a négy éves Momentumot is köszöntötték azzal, hogy remélik, napjaik vannak már csak hátra az álomgyilkos, külföldi érdekeket képviselő alakulatnak. Nevetésben és humorban ezúttal sem volt hiány, nézze meg a teljes adást, itt a Pesti galeri!A Fehér Ház sajtófőnöke adatokat, átláthatóságot ígér és a szabad sajtóval szembeni tiszteletet
A valóság és az átláthatóság kormányzásba való visszaemelését ígérte a Fehér Ház új sajtófőnöke szerdán, a Joe Biden elnök washingtoni beiktatása után néhány órával megtartott első sajtóértekezletén. Jen Psaki, aki a külügyminisztérium vezető szóvivője volt Barack Obama korábbi amerikai elnök idején, az újságíróknak azt mondta: mély tisztelettel viseltetik a szabad és független sajtó demokráciánkban játszott szerepe iránt.Érkeznek a demokrata szavazók – Biden enyhíteni kezdett a bevándorlási törvényeken
Beiktatása után Joe Biden első dolga az lett, hogy nekiessen Trump bevándorlást korlátozó rendeleteinek. A szerdán beiktatott demokrata párti elnök egy bevándorlási törvényt is beterjeszt a törvényhozás elé, amely lehetőséget teremtene az állampolgárság sokéves távlatban való megszerzésére az Egyesült Államokban jogellenesen tartózkodó bevándorlók milliói számára.Ajánljuk még

















