amerikai egyesült Államok
Csaknem nyolcszázan haltak meg kedden a járványban New York államban
New York államban kedden hétszázhetvenkilenc beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Andrew Cuomo. A kormányzónak hétfő óta minden nap azt kellett közölnie, hogy az adott napon szedte a járvány a legtöbb halálos áldozatot. New York városában szerda délelőttig – a Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint – 4009, az Egyesült Államok egész területén pedig tizenháromezernél több halottat regisztráltak. Az Egyesült Államokban – szintén szerda délig – összesen 402 923 fertőzöttet diagnosztizáltak.Trump: óriási előrehaladást értünk el a terápiában
Óriási előrehaladást értünk el a vírus elleni terápiában- jelentette ki az amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján a Fehér Házban hétfőn este. Donald Trump Boris Johnson brit kormányfőnek címzett jókívánságokkal kezdte beszédét. Azt mondta: az amerikaiak imádkoznak a politikus felépüléséért, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot a miniszterelnök orvosaival. Közölte: a fertőzés elleni terápiákon dolgozó két amerikai céget is felkért, hogy működjék együtt Johnson orvosaival.Csúcspontjára ért a járvány New Yorkban, a szakértő szerint a városi parkokból kell temetőt csinálni
Az Egyesült Államokban meghaladja a tízezret a halottak száma, New Yorkban csúcspontján van a koronavírus-járvány - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő délután. Az intézmény adatai szerint az országban 356 942 amerikainál állapították meg a fertőzöttséget az új típusú koronavírussal, és 10 524-re emelkedett az általa okozott betegségben meghaltak száma.George Friedman: A járvány visszaigazolta a nemzetállamok létjogosultságát az EU-ban
A koronavírus-fertőzés megjelenése után az Európai Unió eltűnt a színről, a járvány visszaigazolta a nemzetállamok létjogosultságát az EU-ban – mondta a Magyar Nemzetnek az egyik legismertebb amerikai geostratéga, a budapesti születésű George Friedman.Fertőzöttek millióira és akár kétszázezer halottra számítanak az amerikai járványügyi szakemberek
Az új koronavírus által megfertőzöttek száma több millió is lehet, a halottaké pedig akár a kétszázezret is elérheti az Egyesült Államokban – figyelmeztetett Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában. Nem túl meglepő módon demokrata politikusok Donald Trumpot okolják a járvány terjedéséért, miközben hevesen tiltakoznak az elnök által felvetett szigorú, a védekezést szolgáló intézkedések ellen.Németh Zsolt James Risch szenátornak: Nem függesztették fel az Országgyűlés működését
Nem függesztették fel az Országgyűlés működését a koronavírus-járvány miatt – írta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke James Risch amerikai szenátornak címzett levelében, amelyet a magyar politikus csütörtökön juttatott el az MTI-hez.Koronavírus – Florida nem engedi kikötni a halottakat és betegeket is szállító holland üdülőhajót
Egyelőre nem engedélyezik annak a holland üdülőhajónak a kikötését Floridában, amelyen halottak és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek is vannak – jelentette be Ron DeSantis, floridai kormányzó hétfőn este. A hajó ezernyolcszáz utassal és a személyzettel a fedélzetén március elején indult útnak Argentínából, majd megkerülve a Horn-fokot, Chile felé hajózott. Panamaváros a hét végén csak némi habozás után adta meg az engedélyt, hogy a Zaandam átzsilipeljen a Panama-csatornán, de azzal a feltétellel, hogy sehol nem áll meg. A Zaandam hétfőn már a Karib-tengeren járt, és hétfőn este kellett volna kikötnie Fort Lauderdale-ben.A járvány feltérképezése közben fehér foltokba ütközik az amerikai hírszerzés
Fehér foltokba ütközik az Egyesült Államok hírszerzése, miközben a koronavírus-világjárvány feltérképezéséhez és természetrajzának felvázolásához gyűjt adatokat: Kínában, Oroszországban, Észak-Koreában komoly akadályokba ütközik, de Iránban sincs könnyű dolga – olvasható a Reuters hírügynökség hétfő éjjeli jelentésében.Az Egyesült Államokban megtalálhatták a koronavírus ellenszerét
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) engedélyezte hétfőn a malária ellen is alkalmazott hidroxiklorokin-szulfát és a klorokin-foszfát nevű szerek alkalmazását az új típusú koronavírus okozta Covid-19 kór kezelésére. Donald Trump amerikai elnök a vasárnap esti sajtókonferenciáján jelentette be, hogy a szert kísérleti jelleggel már 1100 páciensnél alkalmazzák New Yorkban.Ajánljuk még

















