amerikai-kínai szembenállás
Donald Trump: Közel a kereskedelmi megállapodás Kínával, de Washington figyel Hongkongra is
Közel a kereskedelmi megállapodás Kínával, de Washington figyel Hongkongra is – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden, a Fehér Házban, újságírói kérdésre válaszolva.Semmi jele a globális recessziónak, de az unió bajban van
Az amerikai tőzsdeindexek az elmúlt napokban többször megdöntötték a történelmi rekordjukat, azaz még sohasem voltak ilyen magasak. A közgazdászok használnak valamiféle ökölszabályt, amelynek értelmében 7-10 évenként következik be valamiféle ciklikus recesszió. A legutóbbi éppen 2008-ban volt, és a szabály értelmében már ideje volna egy újabb válságnak. De most úgy tűnik, hogy ez nem történik meg, hiszen a világ vezető gazdaságának és pénzpiacának az ereje azt mutatja, hogy messze van még valamiféle visszaesés. Szóval Donald Trump elnök nyugodtan készülődhet a 2020-as elnökválasztásra, és közben folytathatja a kereskedelmi háborúját Kínával.Az egykori hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával az amerikai elnök gazdasági tanácsadója
Larry Kudlow, a Fehér Ház Gazdasági Bizottságának vezetője az egykori amerikai-orosz hidegháborúhoz hasonlította a kereskedelmi vitát Kínával, amikor újságíróknak nyilatkozott pénteken Washingtonban.Trump kész tovább emelni az importvámokat
Donald Trump amerikai elnök kész rá, hogy az eddiginél is magasabbra emelje a kínai importvámokat – közölte a Fehér Ház.Donald Trump erőteljes választ ígért az új kínai pótvámokra
Donald Trump amerikai elnök erőteljes választ ígért a Kína által bevezetett új pótvámokra, olyan hangnemben, ami megijesztette a piacokat, amelyek így is attól tartanak, hogy a világgazdaságot fenyegető kereskedelmi háború még tovább szélesedik.Trump a Twitteren közölte, amit megtudott a hírszerzéstől Kínával kapcsolatban
Donald Trump amerikai elnök szerint a hírszerzés arról tájékoztatta őt, hogy a kínai kormány csapatokat küld a hongkongi határhoz. Trump ezt Twitter-üzenetben közölte kedden.Kínai-amerikai kereskedelmi háború: A malacpersely és a civilizációk összecsapása
„Mi nem vagyunk a világ malacperselye, akit mindenki csak kihasznál” - ezt az elmés kijelentést Donald Trump tette a kínai-amerikai kereskedelmi háború kapcsán. Miután az elnök erre a fenti következtetésre jutott, megemelte a kínai áruk vámját 25 százalékkal. Hszi Csin-ping, Kína elnöke válaszában hitet tett a nyitottság mellett. Szerinte „a civilizációk elvesztik a vitalitásukat, ha bezárkóznak”. Az amerikai vezetés célja egyértelműen az, hogy Kína gazdasági növekedését lelassítsa. Pillanatkép a két ország kereskedelmi- és technológiai háborújáról.Washington 90 napra felfüggesztette a Huawei amerikai korlátozását
Az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei kínai távközlési óriásvállalat ellen hozott korlátozó intézkedések hatályba lépését a könnyebb átmenet érdekében - jelentették be Washingtonban helyi idő szerint hétfőn.Japán kerül az amerikai-kínai szembenállás középpontjába
A közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF-) szerződés végleges felmondása következtében újabb amerikai rakétákat fognak telepíteni az ázsiai-csendes-óceáni térségbe, és Japán, ahol amerikai katonai támaszpontok működnek, a Washington és Peking közötti szembenállás középpontjába került majd - vélte vasárnap a baloldalinak tekintett Aszahi Simbun című országos japán napilap.Ajánljuk még

















