amerikai-kínai szembenállás
Biden Kínáról és a mianmari puccsról egyeztetett az ausztrál miniszterelnökkel
Kínáról és a mianmari katonai puccs utáni helyzetről egyeztetett telefonon, csütörtökön Joe Biden amerikai elnök Scott Morrison ausztrál miniszterelnökkel. Ez volt az első telefonbeszélgetés köztük azóta, hogy Joe Bident két héttel ezelőtt beiktatták hivatalába. Az utóbbi időben nőtt a feszültség Kína és Ausztrália között, a mianmari hadsereg pedig négy napja megbuktatta a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí törvényesen megválasztott kormányát.Washington szerint Kína Tajvannal szembeni viselkedése aggodalomra adhat okot
Miután a kínai légierő egy tucatnyi harci gépe szombaton berepült a Tajvan légterének számító Dél-kínai-tenger fölé, az amerikai külügyminisztérium felszólította Kínát, hogy hagyjon fel Tajvan állandó fenyegetésével, az ellene irányuló katonai, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással.Kína szankciókkal sújtotta a volt amerikai külügyminisztert és családját
A pekingi vezetés szankciókkal sújtott 28 amerikai állampolgárt, köztük Mike Pompeo volt külügyminisztert olyan "bolond tevékenységek miatt, amelyek súlyos beavatkozást jelentettek Kína belügyeibe" – közölte a kínai külügyminisztérium pekingi idő szerint csütörtök hajnalban, mindössze percekkel Joe Biden amerikai elnök beiktatását követően.Trump megvonhatja a Huawei beszállítóinak értékesítési licencét
A Reuters értesülései szerint a Trump-kormány múlt héten jelezte a Huawei beszállítóinak, hogy megvonja az értékesítési licencüket a kínai nagyvállalat számára, és több tucatnyi kérelmet tervez még elutasítani olyan vállalatoktól, akik beszállítóvá szeretnének válni.Trump újabb szankciókkal sújtotta Kínát
Donald Trump leköszönő elnök és kormányzata szankciókkal sújtott több olyan kínai céget és tisztviselőt is, amelyek megítélése szerint jogtalanságokat követtek el a Dél-kínai-tengeren, valamint beruházási tilalmat vezet be újabb kilenc kínai nagyvállalatra. A szankciókra elsőként a Xiaomi reagált: közölte, hogy nem tulajdonosa a hadsereg, és semmilyen módon nem is befolyásolja a működését.Az amerikai külügyminiszter feloldott minden önkéntes korlátozást Tajvannal szemben
Az Egyesült Államok külügyminisztere szombaton bejelentette, hogy feloldott Tajvannal szemben minden önként vállalt külügyminisztériumi korlátozást, amelyeket Washington azért hozott, hogy Kína kedvében járjon.Tokió azt szeretné, ha Biden Tajvan-politikája nem térne el Trumpétól
Tokió Donald Trump leköszönő amerikai elnökéhez hasonló Tajvan-politikát vár el Joe Biden leendő elnöktől, mert attól tart, hogy Kína nemcsak Hongkonggal szemben lesz agresszív, hanem következő lépésként a saját tartományának tekintett, de gyakorlatilag független Tajvannal szemben is – mondta egy japán védelmi tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában.Washington feketelistára tett több kínai céget, köztük egy vezető chipgyártót
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma bejelentette pénteken, hogy felvett a feketelistájára több kínai céget, köztük a SMIC vezető kínai chipgyártó vállalatot és az SZ DJI Technology nevű dróngyártót. A listára újonnan felkerülő hetvenhét cég közül hatvan kínai. A lépés tovább élezheti a feszültségeket a világ két legnagyobb gazdasága között, alig egy hónappal Donald Trump amerikai elnök hivatalából való távozása előtt.Az amerikai hírszerzés szerint Kína jelenti a legnagyobb fenyegetést a demokráciára és szabadságra a második világháború óta
John Ratcliffe, a valamennyi amerikai hírszerzési szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a The Wall Street Journal című amerikai újság honlapján megjelent véleménycikkében írt a jelenkori biztonságpolitikai tényezőkről. Ebben az írásában hangot adott véleményének, miszerint Kína a legnagyobb fenyegetés a demokráciára és szabadságra a második világháború óta.Ajánljuk még

















