Pesti Srácok

Trump újabb szankciókkal sújtotta Kínát

Trump újabb szankciókkal sújtotta Kínát

Donald Trump leköszönő elnök és kormányzata szankciókkal sújtott több olyan kínai céget és tisztviselőt is, amelyek megítélése szerint jogtalanságokat követtek el a Dél-kínai-tengeren, valamint beruházási tilalmat vezet be újabb kilenc kínai nagyvállalatra. A szankciókra elsőként a Xiaomi reagált: közölte, hogy nem tulajdonosa a hadsereg, és semmilyen módon nem is befolyásolja a működését.

Washington értesülései szerint több kínai állami vállalat vezetője, a Kínai Kommunista Párt és a hadsereg tisztségviselői, valamint a CNOOC állami olajvállalat kényszeritő intézkedéseket alkalmazott több olyan térségbeli ország ellen, amely Kína mellett igényt tart területi jogokra a Dél-kínai-tengeren. Az új szankciók – vízumkorlátozások – az érintett tisztségviselőket és családtagjaikat sújtják. Magas rangú amerikai tisztségviselők csütörtökön, újságíróknak nyilatkozva elmondták, hogy a CNOOC elleni szankciók nem vonatkoznak a kőolaj és a cseppfolyósított földgáz Egyesült Államokba irányuló exportjára és az olajcég olyan vegyesvállalataira, amelyek a Dél-kínai-tengeren nem termelnek ki nyersanyagot. Kilenc olyan kínai cég került fel az amerikai védelmi minisztérium szankciós listájára, amely a Pentagon szerint üzleti kapcsolatban áll a kínai hadsereggel, köztük a repülőgépgyártó Comac és az okoseszközgyártó Xiaomi. Azokat a kínai cégeket sújtja Washington amerikai beruházási tilalommal, amelyek arra kényszerítenek amerikai befektetőket, hogy váljanak meg e cégekben lévő tulajdonrészüktől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.