amerikai zavargások
Perdöntő felvételek kerültek elő a városát a BLM-tüntetőkkel szemben védő fiatalról
Nyilvánosságra került egy eddig nem látott videó Kyle Rittenhouse ügyében. A brutális kettős gyilkossággal vádolt tizenhét éves fiú a vád szerint előre megfontolt szándékkal ölt meg két embert augusztusban, azonban a védelem szerint az előkerülő új bizonyítékok alapján megdőlni látszik a vád álláspontja – írta az Index.hu.Bajba kerülhetnek az anarchiapárti városok Amerikában
Úgy tűnik, az USA-ban megelégelték a tüntetők szabadrablásait és rendbontásait, az amerikai igazságügyi tárca ugyanis mérlegeli a szövetségi támogatás megvonását egyes városoktól – derült ki abból a közleményből, amelyet William Barr igazságügyi miniszter hozott nyilvánosságra hétfőn.Los Angelesben is lelőttek egy feketét a rendőrök, kezdődik a cirkusz
Újult erőre kaphat a Black Lives Matter mozgalom, miután amerikai híradások szerint hétfőn a Los Angeles-i rendőrök lelőttek intézkedés során egy afroamerikai férfit.Trump: Ez nem békés tüntetés, hanem igazi belföldi terrorizmus
"Belföldi terrorizmushoz" hasonlította az erőszakba torkolló tüntetéseket Donald Trump amerikai elnök, aki helyi idő szerint kedden a wisconsini Kenosha városban tett látogatást, ahol előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőttek egy 29 éves afroamerikai férfit.Továbbgyűrűznek a zavargások az Egyesült Államokban
Továbbra is egyre több zavargás történik az Egyesült Államokban. Vasárnapra virradóra az oregoni Portland utcáin összecsaptak a Black Lives Matter mozgalom aktivistái a Donald Trump amerikai elnökkel rokonszenvezőkkel, akik épp a városba érkeztek, egy ember holtan maradt az utcán. Vasárnapra virradóra a missouri St. Louis városában két rendőrt lőttek meg, Chicagóban pedig öt ember esett lövöldözés áldozatául. Eközben Trump támogatottsága továbbra is sziklaszilárd.Kisgyermekeket is zaklatnak már Biden és a BLM neokommunista támogatói – Dezse Balázs videóblogja
Emlékeznek még Nick Sandmannre? A fiúra, akit a Trump-sapkája miatt támadott egy éven át a haladó média? A fiatalember most beperelte a CNN-t, a pert meg is nyerte. Beszélt a republikánusok szokásos konferenciáján is, ami ismét heves érzelmeket váltott ki azokból, akik tudják, hogy a konzervatív oldalnak van igaza. Mindeközben egy kisfiút is megtámadtak Joe Biden és a BLM támogatói az USA-ban, mert szintén egy piros sapka volt rajta; az édesanya videóra vette az esetet. Többek között ezekről is beszélgettünk Varga Ádám kollégámmal ezen a héten.FBI-vizsgálatot kér egy amerikai szenátor, akit tüntetők zaklattak a Fehér Ház előtt
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatát kérte Rand Paul amerikai republikánus szenátor, akit tüntetők zaklattak a Fehér Ház előtt csütörtök este.Manipulált felvételekkel tudósít a CNN az amerikai tüntetésekről
A CNN is tudósít a kenoshai zavargásokról, közvetítéseik során ugyanakkor több furcsaságot is fel lehetett fedezni – szúrta ki a V4NA. Például egyik nap azt írták ki a képernyőre, hogy „erőszakos tüntetések” zajlanak, ám a szöveget hamar megváltoztatták és eltávolították az „erőszakos” kifejezést. Pedig ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Kenoshában valósággal elszabadult a pokol, amiről videofelvételek is tanúskodnak.Videón a kenoshai lövöldözés – egy 17 éves tinédzser fiút gyanúsítanak a brutális kettős gyilkossággal
A wisconsini Kenoshában naponta tüntetéseket tartanak, amióta a hétvégén egy helyi rendőr közvetlen közelről hétszer hátba lőtt egy fekete férfit, Jacob Blake-et. Az esetet követő zavargások miatt már a Nemzeti Gárdát is bevetették, az összecsapásoknak már halálos áldozatai is vannak. Köztük van az a két ember is, akit kedden éjjel lőttek le Kenoshában. A brutális kettős gyilkossággal a 17 éves, fegyvermániás Kyle Rittenhouse-t gyanúsítják a rendőrök.Ajánljuk még
















