amerikai zavargások
Gyilkos erőszak Amerikában, mindenki ellen, aki a normalitást védi (GALÉRIA)
Mint ismeretes, május 25-én, Minneapolisban négy rendőr őrizetbe vett egy fekete férfit, aki egy üzletben hamis pénzzel fizetett. A rendőri intézkedés során, amikor a 46 éves férfit az úttest felőli oldalon be akarták ültetni a rendőrautóba, az valahogy a földre került. A felvételeken nem látható pontosan, hogy a rendőrök viszik-e földre a férfit vagy az rosszul lesz és összeesik, esetleg ellenszegül a rendőrségi intézkedésnek és azért kénytelenek a rendőrök erőt alkalmazni. Csak az látható, hogy a férfi a hasán fekszik a rendőrautó mögött és az egyik rendőr térdel rajta, miközben a férfi azt ismételgeti, hogy nem kap levegőt. Már két egymásnak ellentmondó boncolási jelentés is van: a hivatalos szerint a férfi a szívbetegsége következtében halt bele a rendőri intézkedésbe, a másik, a család által felbérelt szakértő szerint viszont megfulladt. A rendőrök már az intézkedés kezdetén mentőt hívtak a férfihoz annak állapota miatt, de az nem világos, mit találtak furcsának. Az intézkedő rendőrök tudatában voltak annak, hogy egyrészt a saját kameráik, másrészt a térfigyelők és a járókelők folyamatosan veszik őket. Amerikában a bűnözők részéről bevett gyakorlat, hogy látványosan, sérülést, bántalmazást színlelve állnak ellen a rendőri intézkedéseknek, illetve gátlástalanok a rendőrök elleni erőszakban; rengeteg rendőr sérül és hal meg szolgálat közben. A kirobbanó tüntetéshullám formális oka tehát ez az eset, miközben az utcai erőszak során a tüntetők-fosztogatók által megölt, agyonvert emberek halála láthatólag nem kelt érzelmeket a "lázadókat" támogató liberális és "művészeti" elitben.Trump: Hitvány fosztogatók ölték meg a St. Louis-i rendőrszázadost
Visszavonult rendőrtisztet gyilkoltak meg tüntetők, akik betörtek egy St. Louis-i zálogüzletbe – írta meg az ABC News.Az ellenzék hazánkba importálná a Soros által is feltüzelt amerikai zavargásokat – Bohár, Ferkó, Szarvas és Huth a Polbeatben (videóval!)
A globalista liberális hálózat kormánybuktató mesterterveiről, országok felforgatásáról, Soros György kottájáról és kedvenc antifáiról, valamint a közelgő százéves évforduló apropóján a trianoni békediktátum óriási traumáiról, a száz év magyar magányról és annak véget érésének politikai sikereiről volt szó a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, amelyben Huth Gergely, Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel és Ferkó Dániel beszélgetett egymással. A műsor elején az elmúlt napok az Informátorral kapcsolatos médiahíreire is reagált Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel, akik bejelentették, hogy a jövőben az oknyomozó műsort készítő teljes csapat a PestiSrácok.hu-nál folytatja, és a szerkesztőséggel együtt a Pesti TV megteremtésén dolgoznak. (Az ügyben meglepően jól értesült ellenzéki sajtóból tudható az is, hogy Huth Gergely és Szarvas Szilveszter az új megbízás híre miatt távozni kényszerült a Hír TV-ből.) "Nem tűnünk el a képernyőről, dolgozunk tovább, ránk, ahogy eddig is, ezután is számíthatnak a jobboldali tévénézők, hiszen közös ellenség éppen van elég, akikkel harcolni kell. Közös a cél a jobboldal médiumaival, egy hajóban evezünk, egymást erősítve és segítve dolgozunk tovább" – mondta Szarvas és Bohár a Polbeatben.Ki áll az amerikai zavargások mögött? Így talált egymásra az Antifa és a mainstream média
George Floyd halálának felelősét még mindig nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani: egyes szakértői vélemények szerint krónikus betegségéből eredő szívroham, mások szerint pedig a brutális rendőrségi fellépés következtében fulladás végzett vele. Ennek hitelt érdemlő megállapítása az orvosszakértők feladata lenne. Bizonyos aktivista csoportok azonban nem így gondolják ezt, és igyekeznek politikai tőkét kovácsolni Floyd haláláról. A legerőszakosabb és legaktívabb szélsőbaloldali agitátorcsoport, az Antifa, amelynek – mint az egy stuttgarti elemző, Eoin Lenihan kutatásából kiderült – komoly összeköttetései vannak a mainstream médiával, amely tevékenyen igyekszik "elsikálni" a Donald Trump amerikai elnök által már másodjára nem hivatalosan terrorszervezetnek nyilvánított csoport atrocitásait. Lenihan tanulmányában nem kevesebbet állít, mint hogy a balliberális, mainstream média összejátszik az Amerikát polgárháború-közeli állapotba taszító Antifával.Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen
Minnesota állam kedden vizsgálatot indíttatott a minneapolisi rendőrség ellen a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt. Floyd május 25-én durva rendőri intézkedés következtében halt meg. A középnyugati állam emberi jogi ügyekkel foglalkozó tárcája indíttatott átfogó vizsgálatot a minneapolisi rendőrség gyakorlatáról.Egy floridai seriff kijelentette, hogy a magánházakba betörő fosztogatókat le szabad lőni
A magánházakba betörő fosztogatókat le lehet lőni – fogalmazott Grady Judd, egy közép-floridai megye seriffje a WFLA tampai televízió tudósítása szerint.Oroszország üzeni: semmi köze nincs az amerikai zavargásokhoz
Az Egyesült Államokban zajló zavargások ügye amerikai belügy, amelybe Oroszország semmilyen módon nem szándékozik beavatkozni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. Peszkov Susan Rice-nak, az előző amerikai elnök, Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának a CNN-nek adott vasárnapi nyilatkozatára reagált. Ebben a volt amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy a Minneapolisban rendőri erőszak áldozatául esett afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant zavargásokban a saját tapasztalata alapján "orosz forgatókönyvet" vél felfedezni.Tombol az Antifa az USA-ban, Trumpot bunkerbe vitték (videók!)
Nem csillapodnak a zavargások Amerika-szerte, az erőszakhullám egy fekete férfi, George Floyd halála miatt robbant ki. Donald Trump tegnap a Twitteren jelentette be, hogy terrorszervezetnek fogja minősíteni a szélsőbaloldali Antifa mozgalmat, akik látványosan gerjesztik az indulatokat és lángokba borítják Amerikát. A kaotikus állapotokról a Twitteren rengeteg videó található, ezekből válogattunk néhányat.Ajánljuk még















