Pesti Srácok

Az ellenzék hazánkba importálná a Soros által is feltüzelt amerikai zavargásokat – Bohár, Ferkó, Szarvas és Huth a Polbeatben (videóval!)

A globalista liberális hálózat kormánybuktató mesterterveiről, országok felforgatásáról, Soros György kottájáról és kedvenc antifáiról, valamint a közelgő százéves évforduló apropóján a trianoni békediktátum óriási traumáiról, a száz év magyar magányról és annak véget érésének politikai sikereiről volt szó a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, amelyben Huth Gergely, Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel és Ferkó Dániel beszélgetett egymással. A műsor elején az elmúlt napok az Informátorral kapcsolatos médiahíreire is reagált Szarvas Szilveszter és Bohár Dániel, akik bejelentették, hogy a jövőben az oknyomozó műsort készítő teljes csapat a PestiSrácok.hu-nál folytatja, és a szerkesztőséggel együtt a Pesti TV megteremtésén dolgoznak. (Az ügyben meglepően jól értesült ellenzéki sajtóból tudható az is, hogy Huth Gergely és Szarvas Szilveszter az új megbízás híre miatt távozni kényszerült a Hír TV-ből.) "Nem tűnünk el a képernyőről, dolgozunk tovább, ránk, ahogy eddig is, ezután is számíthatnak a jobboldali tévénézők, hiszen közös ellenség éppen van elég, akikkel harcolni kell. Közös a cél a jobboldal médiumaival, egy hajóban evezünk, egymást erősítve és segítve dolgozunk tovább" – mondta Szarvas és Bohár a Polbeatben.

Huth Gergely az amerikai zavargásokra utalva arra figyelmeztetett: a liberálisok már azt várják el az amerikai fehérektől, a többségi társadalomtól, hogy térden állva kérjenek bocsánatot a feketéktől a rasszizmusukért, valamint Bősz Anett DK-s politikus Facebook-bejegyzését is megemlítette, aki nagyon szeretné, ha a minneapolisi gyors befutna a Deák térre is, és itt is zavargások kezdődnének. Bohár Dániel, Ferkó Dániel és Szarvas Szilveszter azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban a polgárháborús hangulatot már az elnökválasztásra készülődve szítják.

– hangzott el a Polbeatben. A trianoni békediktátumról, Magyarország megcsonkításáról és kitervelt eltaposásáról azt mondta Huth Gergely, Szarvas Szilveszter, Bohár Dániel és Ferkó Dániel, hogy az igazságtalanságok ellen ma is küzdeni kell, és bebizonyosodott: ha van erős konzervatív politikai erő, akkor igenis működik az a magyar út, amely újra naggyá teszi a nemzetet.

PestiSracok facebook image

– jelentették ki a Polbeat vendégei.

Az R56 Söröző felújítása miatt a Polbeatet kivételesen a PestiSrácok.hu szerkesztőségében vesszük fel, várhatóan a jövő héten elűzzük a járványt és ismét közönség előtt, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből adjuk élőben az adást.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Készítette: László Petra és Susánszky Mátyás Pál/PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.