amerikai zavargások
Amerika nemcsak a szabadság, hanem az erőszak hazája is
Az a benyomása az embernek, hogy polgárháborús állapotok uralkodnak az Egyesült Államokban; az internetet ellepték azok a felvételek, amelyeken a rasszizmus elleni, békepárti tüntetők éppen háborús övezetet csinálnak a nagyvárosi utcákból. Olyan videók keringenek, amelyeken a fékevesztett "demonstrálók" a bőrszínük miatt támadnak meg mozgássérült fehér embereket, vagy gázolnak el szándékosan rendőrt, esetleg olyan bolttulajdonosokat vernek agyba-főbe, akik csak az üzletüket védik. Ez azonban Amerikában, a szabadság hazájában nem szokatlan. A mostani eseményekben egyetlen szokatlan elem van, az, ahogy a politika kezeli ezt az egészet. Eddig ugyanis a két nagy párt és a közvélemény-formálók is mindent megtettek azért, hogy a zavargások lecsillapodjanak és utána akart mindenki a maga módján tőkét kovácsolni az eseményekből. Most azonban a Demokrata Párt és az ultraliberális celebvilág közös erővel tesz meg mindent azért, hogy az egyre több halálos áldozattól függetlenül eszkalálja az eseményeket és fenntartsa a káoszt, hogy az az elnökválasztásra is jelentős hatással legyen.Hat éves képpel hergel az Index az amerikai rendőrség ellen
Amerikának nincs elég baja Soros György "békés jogvédőknek" nevezett hasznos idiótáival, még a liberális médiával is megverte őket a sors, amely a zavargások kezdete óta uszítja a tüntetőket. Az utasítást pedig úgy tűnik, európai szatellitjeik is megkapták; az Index például egy 6 évvel ezelőtti képpel igyekszik igazolni: a rendőrök mind "tahók".Több, mint 200 millió forintnyi összeget gyűjtöttek össze Amerikában az egyik minneapolisi rendőr óvadékára
Körülbelül 226 millió forintnak megfelelő, 750 ezer dolláros óvadék ellenében helyezték szabadlábra a 37 éves Thomas Lane minneapolisi rendőrt, akinek a felelősségét szintén vizsgálják George Floyd halála miatt – számolt be a Star Tribune.Lánczi: A tüntetések mögött álló Black Lives Matter egy terrorszervezet
A fekete szavazók aktivizálása a célja az Egyesült Államokban zajló tüntetéseknek – mondta Lánczi Tamás politológus csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Koronavírus – Kétmillió felett a fertőzöttek száma az Egyesült Államokban
Szerdán meghaladta a kétmilliót a koronavíruson átesettek száma az Egyesült Államokban. Az egészségügyi vezetők szerint azok, akik részt vesznek az elmúlt időben egyre gyakoribb tömegmegmozdulásokon, tüntetéseken és zavargásokban, teszteltetniük kellene magukat a vírusra.Már most több a gyilkosság az Egyesült Államokban, mint az elmúlt 60 évben valaha, de a tüntetőknek ez nem elég
Chicagóban 60 éve nem volt annyi gyilkosság, mint most, mert a rendőrök a radikális baloldal zavargásaival kénytelenek foglalkozni – írja a Fox News. Ennek ellenére a Soros Györgyhöz köthető Black Lives Matter több nagyvárosban, így már New Yorkban is meg akarja szüntetni a rendőrséget – erről a V4NA nemzetközi hírügynökség számolt be.A hatóságok szerint "kipécézik" a rendőrfőnököket a szélsőséges tüntetők
Fejbe lőttek egy seriffhelyettest a kaliforniai Los Angelestől északra, egy kis település rendőrőrsén, szerdán este. Közben a washingtoni belbiztonsági minisztérium a rendőrök elleni célzott támadások veszélyeire figyelmeztetett.Annyira lefoglalják az amerikai rendőröket a tüntetések, hogy hatvan éve nem látott mennyiségű gyilkosság történt Chicagóban
A George Floyd halálát követő zavargások mellett a rendőröknek sok helyen nem marad arra kapacitásuk, hogy a szokásos mederben üldözzék a bűnt, így nem nagyon meglepő módon megugrott a bűnesetek száma, sajnos a gyilkosságoké is.Mától minden másképp volt!
A honi balliberalizmus Scharnhorstja, a 444.hu a BBC nyomán arról számolt be, hogy ledöntötték egy rabszolgakereskedő szobrát a demokrácia gyepét évszázadok óta ápolgató ködös Albionban. Ezt aztán az Index, a testvérlap (nevezzük egyszerűen Gneisenaunak) is átvette. Különös egybeesés, hogy az illető Colston nevű lord egy államférfi és szülővárosát, Bristolt féltőn ápolgató, pénzzel támogató honpolgár volt. Ezek után már csak egy kérdésünk marad: mi lesz a rablott szajréval? Bristol összes térkövét visszaadják-e mondjuk Ghánának?Ajánljuk még

















