amnesty international
Videón, ahogyan a bírók "független" tüntetésén megtámadják a kollégánkat | The Fair Right
A magyarországi bírósági alkalmazottak idegei kötélből vannak. Másfél évtizede tűrik ezt a szörnyű elnyomást, amiben élniük kell, de most (bizonyára Magyar Péter színre lépésétől függetlenül) most mégis tüntetni "kényszerülnek". Az, hogy a politikai jellegű perekben rendre balra ítéltek, az sosem zavarta a bíróság "függetlensége" mellett tüntető aktivistákat. Szintén érdekes, hogy a rendezvényen ugyanazok az ellenzéki arcok jelentek meg, akik korábban ott csápoltak Magyar Péter színpada előtt. Megpróbáltuk megtudni, mi is a motivációjuk, de hamar ellenállásba ütköztünk. Nézzétek meg a teljes videót!Egy béremelés margójára: kiktől függetlenek a bíráink?
Az Igazságügyi Minisztérium bejelentette a bírói béremelést, ők pedig bejelentették, hogy tüntetni fognak. Valahogy nagyon ismerős a séma, ugyanez történt a pedagógusokkal és az ápolókkal és, amint arról már írtunk is, ugyanazok álnak a tüntetések mögött. Nincs új a Nap alatt.Soros György "demokráciájában" helye van a magyar bírák befolyásolásának
Külső és belső támadások sora veszélyezteti a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét - írja a Tűzfalcsoport oknyomozóportál. Soros György szervezetei ugyanis továbbra is folytatják a érzékenyítő programjaikat.Hol a gyermekvédelmi törvény ellen, hol a gyermekek védelméért tüntetnek a hazai „liberálisok”
Azt se tudja, fiú-e vagy lány – ennél a magyar szólásnál jobban semmi sem fejezi ki a XXI. századi baloldalt. A magyarországi alakulataik alig vonultak le az utcáról, ahol az általuk „LMBTQ-ellenesnek” titulált gyermekvédelmi törvény ellen tüntettek, már újra skandálnak, ezúttal a gyermekvédelemért. Igen, ugyanazok, akiknek nem is olyan régen még az volt a legnagyobb bajuk, hogy a szexuális ragadozók adatbázisa sérti az elkövetők személyiségi jogait. Ideje lenne eldönteni, hogy mit is akarnak, vagy legalább kérdezzék meg a pontos utasításokat az óceánon túlról...Nagyon fáj a nemlétező hálózatoknak a szuverenitásvédelmi törvény
Érdekes dolog, hogy éppen azok ágálnak a leginkább a szuverenitásvédelmi törvény ellen, akik szerint semmi nem fenyegeti a magyar függetlenséget. S nem csupán panaszkodásra telik az idejükből és pénzükből, hogy külföldön is mindent megtegyenek, hogy a törvényre hivatkozva támadják hazánkat.Origo: a baloldalt is utolérhette az Amnesty-vezér testvérének számlagyárbotránya
A szivárványkoalíció pártjai meg sem próbálták megcáfolni Szaniszló Sándor DK-s polgármester kijelentéseit, amelyekkel arra utalt, hogy szoros összefüggés lehet a Vig Mór-féle számlagyár és a guruló dollárok ügye között - írja az Origo.Tűzfalcsoport: Külső lobbiérdekek szorításában az Európai Unió
Az oknyomozó blog legújabb bejegyzésében annak járt utána, hogy milyen regisztrált álcivil lobbiszervezetek vannak jelen az Európai Unióban és milyen aktivitást végeznek. Ezek ugyanis könnyen lehet, hogy közrejátszanak abban, hogy az Európai Unió a reálpolitikus, észszerű megoldások helyett az ideológiák útját választotta, és vészesen rohan Európa totális leszegényítése és eljelentéktelenítése felé.A Soros-féle Amnesty vezetőjének rokona állhat a számlagyár mögött
Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére lehet az az ügyvéd, akire a napokban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy hatalmas méreteket öltő számlagyár működésével kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Mandiner. Úgy tudni, a praxisától eltiltott ügyvéddel szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.A Harvard Egyetem 34 diákszervezete „indokoltnak” tartja a Hamász által elkövetett támadást
A Harvard Egyetem 34 diákszervezete szerint „teljes egészében” az izraeli rezsim felelős minden erőszakért. Az erről szóló közös nyilatkozatot az Amnesty International (!) harvardi szervezete is aláírta, később azonban szép csendben törölték magukat a listáról.Ajánljuk még

















