andrej babiš
Babiš szerint őt akarja megbízni a cseh államfő a kormányalakítással
Miloš Zeman cseh államfő vasárnap azt mondta Andrej Babišnak, hogy őt kívánja megbízni a kormányalakítási tárgyalásokkal – közölte Andrej Babiš miniszterelnök kedden, Prágában, újságírókkal. Babiš, akinek jelenleg kormányzó mozgalma, az ANO vereséget szenvedett a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon, ugyanakkor azt is elmondta: számol azzal, hogy az ANO-nak ellenzékbe kell vonulnia.Elhúzódhat a csehországi kormányalakítás, kórházba került az államfő
Milos Zeman cseh államfőt vasárnap délben váratlanul újra a prágai Központi Katonai Kórházba szállították – közölte a CTK hírügynökség a kórház szóvivőjére hivatkozva. Zeman állapota miatt elhúzódhat a kormányalakítás, hiszen az államfőnek komoly szerepe van a választások után felálló új kormányról folytatott tárgyalásokban.Babis továbbra is kormányfői megbízatásra számít
Nem a kormányfő, Andrej Babis által vezetett centrista ANO nyerte a cseh választást, hanem a hárompárti Spolu (Együtt) jobboldali koalíció. Az erről nyilatkozó elemzők is beismerték, hogy mindenki mérsékelt ANO-győzelemre számított. Másfelől viszont bejött az az előrejelzés, hogy a választási eredmények alapján Babis nehéz helyzetbe kerül, és az együttműködő jobboldalnak lesznek a legjobb kormányalakítási pozíciói. Valószínűsíthető, hogy Babis megpróbálja a Spolu gerincét kitevő ODS-t megnyerni a kormányzati együttműködésre, az ODS vezetői ezt azonban határozottan kizárták.Andrej Babis elvesztette a cseh választásokat, Karácsony Gergely már kárörvendezik a Facebookon
Meglepő vereséget szenvedett Andrej Babis miniszterelnök a mai csehországi parlamenti választásokon, és ezzel megteremtette az alapját egy lehetséges politikai patthelyzetnek, amelyben azonban pártja még jó reményekkel küzdhet a hatalom megtartásáért. Az ANO pártelnöke elismerte mozgalma választási vereségét, és gratulált a győzelemhez a jobboldali ellenzéki Spolu koalíciónak, de nem zárta ki, hogy az államfőtől mégis ő kap majd kormányalakítási megbízatást.Orbán Viktor: Hajrá, Andrej Babiš! (Videó)
A kormányzó ANO mozgalom újabb győzelmét valószínűsítik a jövő hét végi csehországi parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott utolsó országos felmérések eredményei. Orbán Viktor Facebook-oldalán üzent hivatali partnerének, amelyben a visegrádi együttműködés keretében tartott közös programjaikról készült összeállítás szerepel.Orbán Viktor: A választók nem felejtenek, ezért is nyertünk háromszor egymás után és ezért fogunk nyerni negyedszer is
A közép-európaiaknak nagyobb befolyást kell kapniuk a politikai döntésekben is, csak a német-francia tengellyel nem lehet többé működtetni az Európai Uniót - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapban szombaton megjelent interjújában, melyben Andrej Babis cseh kormányfőt az egyik legnagyobb harcosnak nevezte Európában. A nyugati világban intenzíven felfutó woke mozgalmat a magyar kormányfő új marxizmusnak nevezte és leszögezte: Közép-Európában be vagyunk oltva az új-marxizmus ellen, van vakcinánk, woke-vakcinánk mert itt 45 évig hatalmon volt a marxizmus.Csehországban találkozott Orbán Viktor és Andrej Babiš
Csehországban találkozott Orbán Viktor és Andrej Babiš. A két kormányfő megbeszélésén a központi témát az illegális bevándorlás, az európai jobboldal helyzete és a visegrádi együttműködés képezték, de helyet kapott a két ország szorosabb együttműködésének elősegítése is.Babiš a magyar modell szerint alakítaná a cseh családtámogatási politikát
A magyar modell szerint alakítaná Andrej Babiš kormányfő, az ANO centrista mozgalom elnöke a cseh családtámogatási politikát, amennyiben az október elején esedékes képviselőházi választásokon mozgalma győzne, és újra kormányt alakíthatna.Orbán Viktor: Európa jövője nem az iparban, nem a digitalizációban, hanem a gyermekekben van!
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő több dologról beszélt, többek között arról, hogy csütörtökön kezdődött a Demográfiai Csúcstalálkozó hazánkban, ahol olyan prominens közéleti szereplők is eljöttek, mint Andrej Babiš cseh kormányfő, vagy Mike Pence volt amerikai alelnök. Orbán Viktor péntek reggeli interjújában elmondta, hogy ha felkúsznak a járványügyi adatok, akkor korlátozásokat azokra fognak kivetni, akik oltásellenesek, igazságtalanság lenne azokat korlátozni, akik beoltatták magukat.Ajánljuk még