angela merkel
Nincs a világon fizikus, aki belevágna olyan kísérletbe, mint Merkel
Németországban a lakosság és a sajtó vegyesen értékeli az európai menekültválságban azóta kibontakozott hazai fejleményeket, hogy Angela Merkel kancellár egy éve, 2015. augusztus 31-én kiadta a "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das) jelszót. Az egyik német lap véleménye szerint vagy olyan politikusként tartja majd számon az utókor, aki "az emberiesség Manhattan-projektjével erkölcsi szuperhatalommá tette Németországot", vagy olyan "kancellárként, aki soha nem látott szociális, kulturális és vallási konfliktusokba taszította országát".Merkel még az idén tető alá hozná a TTIP-t
Csath Magdolna közgazdász szerint a Kanadával kötendő CETA-megállapodás már egy "kicsi TTIP". Noha eddig még egyetlen pontban sem állapodtak meg az Egyesült Államok és az Európai Unió képviselői, a brüsszeli vezetés bízik abban, hogy még az idén tető alá hozzák a szabadkereskedelmi megállapodást. Mindeközben egymás után jönnek létre úgynevezett TTIP-mentes városok, régiók.A német sajtó már keleti veszedelemként ír Orbán Viktorról
Angela Merkel német kancellárt védi, Magyarországot és szövetséges partnereit pedig keményen és durván bírálja a német sajtó a visegrádi országok kormányfőinek mostani találkozója után - derül ki a PestiSrácok.hu külföldi hírösszefoglalójából. A Handelsblatt című német üzleti lap például ma odáig ment, hogy keleti veszedelemnek nevezi hazánkat, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát, amely kvartett a lap szerint iszlámellenes is. A Handelsblatt megdöbbentő módon oda lyukad ki mai kommentárjában, hogy az EU jövője éppen a V4-ek miatt nem volt még soha ilyen bizonytalan. A V4-es csúcs után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma leszögezte, a bevándorlást illetően Közép-Európa képviseli az ésszerű álláspontot. A lengyel külügyminiszter-helyettes eközben éppen Angela Merkelt tette helyre.A német választók fele már nem szavazna Merkelre, aki lehet, hogy nem is indul a kancellári posztért
A német választók mintegy fele ellenzi, hogy Merkel ismét kancellár legyen országukban, ahol jövőre tartják a parlamenti választásokat. Azonban azt nem tudni egyelőre, hogy Merkel indul-e negyedszerre is a német kancellári tisztségért, erre vonatkozóan nem nyilatkozott az utóbbi időben.Varsóban győzködik egymást Merkellel a V4-es államok miniszterelnökei
A visegrádi országok már a második csúcstalálkozójukat tartják a Brexitről döntő, június 23-i brit népszavazás óta. A vendéglátó a V4 soros elnökségét július 1. óta betöltő Lengyelország, és a varsói csúcson a négy tagország miniszterelnökei mellett ezúttal a német kancellár is részt vesz; az öt kormányfő közös sajtótájékoztatót tartott.Orbán Viktor: A népszavazás pártok felett álló, nemzeti ügy
Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel – közölte Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök a munkaerőhiányról is beszélt, amit hosszabb távon demográfiai, családpolitikai megoldásokkal tart kezelhetőnek.Törökország után további országokkal egyezkedne Merkel a legális bevándoroltatásról
Az EU-Törökország megállapodásnak az az alapja, hogy visszaküldik az Égei-tengeren illegálisan érkező menekülteket Törökországba, ahol a nemzetközi menekültügyi előírásoknak megfelelően bánnak velük, cserébe az EU pénzügyi segítséget ad a menekültek ellátásához, és „megnyit legális migrációs lehetőségeket". Hasonló megállapodásokat kell majd kötni más országokkal is, például észak-afrikai államokkal, hogy az EU jobban tudja ellenőrizni a Földközi-tengeri menekülési útvonalakat – nyilatkozta Angela Merkel német kancellár egy lapinterjúban.Véráldozatok
A mostani politizálás – demokratikus keretekben - kísértetiesen hasonlít a kommunista diktatúrák politizálásához, amikor nem számított az ember. Amikor nem számított a lakosság akarata, amikor nem kellett elszámolni az emberrel, amikor csak a téveszme (a kommunizmus eljövetele) és a hatalom birtoklása számított. Ez több mint százmillió életébe került a kommunista diktatúrák országlásakor. Magyarországon a kommunizmus áldozatainak száma 1919-től 1945-ön át 1956 utáni esztendőkig több tízezerre tehető.Biorobot – Keményen kritizálta a német sajtó Merkel nyilatkozatát
A kancellár még a Titanic katasztrófáját és John Lennon esetleges feltámadását is a "próbatétel", illetve a "figyelemreméltó fejlemény" kifejezésekkel értékelné – írta a liberális Süddeutsche Zeitung a német kancellár nyilatkozataira reagálva. Más porálok szerint Angela Merkel "néha szinte robotszerű tárgyilagossága még távolabb került a valóságtól".Ajánljuk még

















