anglia
Elmaradt a csoda, felkészültek belőlünk az angolok – Magyarország–Anglia 0–4
Ma este mindenki nagyon várta a csodát a Puskás Arénában, de ezúttal elmaradt. Pedig az a hatvanezer ember, aki kilátogatott a mai, Anglia elleni mérkőzésre, mindent megtett, hogy ma győztesként ünnepeljünk, és így tett a magyar válogatott is. Azonban a vendégcsapat végig jól játszott, és már a nyitó percekben uralták a játékot, és persze a labdát is. Az első félidőben még tudtuk magunkat tartani és egy-egy pontrúgásban vagy villámgyors kontrában bízhattunk. A második félidőre azonban a pályán is láthatóvá tették ellenfeleink a két csapat közti minőségbéli különbséget. Hiába hajtott a magyar válogatott, Southgate csapata az ötvenötödik percben Sterling vezetésével megkezdte a gólgyártást, és meg sem álltak négyig. A csoda így elmaradt, és persze a világbajnoki szereplést is nehéz lesz így kivívni. Azonban nekünk más feladatunk nincsen, mint behúzni a kötelezőket. Három nap múlva, Albánia ellen ez remélhetőleg sikerül. Salvini az olaszokat bántalmazó angol drukkereknek: remélem, a börtönben fognak térdelni
Nagyon keményen beszólt az olasz szurkolókat bántalmazó angol vandáloknak Matteo Salvini, miután a vasárnapi Eb-döntő helyett London számos pontján érte atrocitás a békésen ünneplő itáliaiakat. Miközben egész Európa, és főleg mi, magyarok kíváncsian várjuk, hogy milyen logika szerint volt ez (is) a béke és az elfogadás aktusa a toleráns angolok részéről, a Liga vezére azt üzente a huligánoknak, hogy reméli, a börtönben is úgy térdelnek majd, mint a pályán. Mindenesetre valóban kíváncsian várjuk, hogy milyen szankciók fogják érni az angol szövetséget, az UEFA hazánk elleni túlzó fellépésének tükrében. Ezért szívták ki a világ vérét? Van abban valami vicces, hogy a térdeplős mozgalom idején három „gyarmati” futballista hibázza el az angol büntetőket
Ha következetes az UEFA, akkor keményen megbünteti azt a FEHÉR futball-labdát, AKI nem ment be a kapuba akkor, amikor három színes bőrű futballista próbálkozott a tizenegyessel. Vagy az olasz Donnarummát, aki a szabályokkal ellentétben FEHÉR olaszként nem térdepelt le kapusként, így megakadályozta angliai felebarátait abban, hogy az Eb-győzelemmel lemossák azt a mocskot és fekáliát, amit az angol Világbirodalom kent a fél világra. Az angol Southgate meg kétségtelenül a nap hülyéje és az Eb vesztese, nagyot akart húzni azzal, hogy két fiatalt becserélt a párbajra, de végül ők és Saka is hibáztak. Utóbbi 19 éves. Ilyen az, amikor a futball bemutat a propagandának és a hazug világmegváltóknak, mert ezt a narratívát nem az asztal mögött, hanem a gyepen írják.