antifa mozgalom
Az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult a Budapesten megjelent Antifák miatt ifj. Tényi István
Közérdekű bejelentést tett az Alkotmányvédelmi Hivatalnál ifj. Tényi István a PestiSrácok.hu cikke alapján, amelyben beszámoltunk róla, hogy öt-hat embert is agyba-főbe vertek magyar és külföldi antifasiszták a hétvégén Budapesten. A szélsőbalos csoportosulás a Mérce, valamint a Jámbor Andráshoz köthető Szikra Mozgalom szervezésében gyűlhetett össze, válaszul a kitörés évfordulóján, a radikális jobboldal által megtartott Becsület Napja rendezvényre, illetve Kitörés-túrára. Tényi most azt kéri az Alkotmányvédelmi Hivataltól, hogy indítsanak átfogó vizsgálatot, hogy a sajtóanyagban szereplő személy/személyek, illetve szervezetek jelentenek-e kockázatot Magyarország politikai, pénzügyi, gazdasági rendszerére.A rendőröknek kellett meggátolni az összecsapást a kitörés napjának résztvevői és az antifák között
A rendőrök gátolták meg az összecsapást a budai Várnál a kitörés napjára meghirdetett rendezvény résztvevői és az antifák között, akik a hírek szerint Németországból érkeztek Budapestre, kifejezetten az 1945. február 11-i kitörés 78. évfordulójára szervezett rendezvények miatt. A Németországból érkezett szélsőbaloldali aktivisták korábban félholtra vertek egy férfit Budapesten.A szélsőbaloldallal szemben nincs tabu
Mi keresnivalónk van nekünk Kyle Rittenhouse ügyében? Mit törődünk mi vele? Hiszen látszólag egy teljesen, ízig-vérig amerikai sztori az övé. Mitől érdekes számunkra, hogy szenátorok versengenek a kegyeiért, arra bazírozva, hogy náluk legyen gyakornok? Nekünk is szenzáció, hogy Trump személyesen fogadta a felmentése után és közös képeket készítettek? Valójában ez az egész rólunk is szól.A német AfD politikusainak meggyilkolására szólította fel híveit az Antifa
Politikai leszámolásra szólította fel tagjait az Antifa. A szélsőbaloldali csoport a német jobboldali párt, az AfD ötvenhárom politikusának címét tette közzé az interneten "öljétek meg a disznókat" felszólítással.A szélsőbalos Antifával is kapcsolatban volt a magyar terrorista
Az Európát megrengető terrormerényletre készülő 21 éves kecskeméti fiatalember a szélsőbalos, radikális iszlámmal is rokonszenvező Antifa nevezetű szervezettel is kapcsoltban állt. A radikalizálódó V. Kende, magyar egyetemista dzsihadista arab neve Hüsseyin Ziyad V. volt.Az Antifa nem Joe Bident akarja, hanem bosszút (Videó)
Betört kirakatok, lángoló szemetesek, megrongált autók és megtámadott járókelők – Joe Biden hivatalba lépése után továbbra is ezek a képek kísérik a tüntetéseket az Egyesült Államokban. A rendbontásokért nem Donald Trump hívei a felelősek, hanem az Antifa mozgalom követői, akik készek szembemenni az új elnökkel is – írja a Magyar Nemzet.Ellentüntetőkkel csaptak össze Trump hívei
Washington államban és Washington DC-ben is zavargások törtek ki. Donald Trump hívei az elnökválasztás erdménye miatt vonultak az utcára, ahol ellentüntetők törtek rájuk. Az összetűzés során négy embert leszúrtak és egy embert lelőttek.Szélsőbaloldali csoportok támadták meg a Trump mellett tüntetőket
Donald Trump mellett és a választási csalások ellen tiltakozó több ezres tömeg vonult az utcára Washingtonban. A békés felvonulókra az Antifa, a Black Lives Matter és más szélsőbalos szervezetek tagjai támadtak. Az összecsapás során legalább egy embert megkéseltek. A hatóságok húsz főt előállítottak – írja a 444.hu.Dúró Dóra: Veled vagyunk, Varsó!
A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese közösségi oldalán tett bejegyzésben állt ki a lengyel kormány és a kormányt támogató ellentüntetők mellett, akik testi épségüket sem féltve védelmezik a templomokat és ezen keresztül Európa keresztény örökségét. Mint ismert, a lassan két hete tartó baloldali tüntetéssorozat kezdi elveszteni békés jellegét; egyes hangok szerint a szélsőbaloldali felforgatókat külföldről, elsősorban Németországból is támogatja az Antifa.Ajánljuk még