arany
Koronavírus: hatvanmillió ember nem tud dolgozni és pénzt keresni – Olcsóbb az olaj, drágul az arany
Kína elnöke, Hszi Csin-ping egyben a kommunista párt főtitkára is, és mint ilyen, "hivatalból ateista", ám a koronavírus kapcsán mégse átallott démonokra hivatkozni. Szerinte a koronavírus "maga az ördög", és nem fogják megengedni, hogy "az ördög győzzön". A világ pedig reméli, hogy a járványt Kína határain belül sikerül megfékezni. Tulajdonképpen minden azon múlik, hogy milyen gyorsan sikerül védőoltást kifejleszteni az új vírusfajta ellen. A kínaiak azt mondják, hogy már meghatározták a kórokozó genomszekvenciáját, ami biztató előjelnek tűnik. Addig azonban nincs más védekezési módszer, mint a karantén és a tüdőgyulladásos betegek kezelése, és reménykedni abban, hogy meggyógyulnak maguktól.Iráni-amerikai viszály – Drágul az olaj, az arany, az ezüst, történelmi csúcson a palládium ára
A közel-keleti feszültség éleződésére május vége óta legmagasabb szintre emelkedett az olajár, 7 éves csúcson volt az aranyár és történelmi rekordon a palládium jegyzése.A világ aranytartalékainak alakulása: az USA-nak van a legtöbb, de Oroszország vásárolt leginkább
A különböző államok központi bankjai tavaly 665 tonna aranyat vásároltak. Mint ismeretes, ezek közt volt a Magyar Nemzeti Bank is, amely 31 tonnát vett egyszerre, és ennek révén Magyarország hosszú évek után újra jelentősebb aranytartalékkal rendelkezik. Cikkünkben az öt legnagyobb aranykészlettel rendelkező állam 2018-as adatait elemezzük.Legalább nyolc tonna aranyat vittek el a múlt héten Venezuela központi bankjából
Legalább 8 tonna aranyat vittek el Venezuela központi bankjából a múlt héten, ami arra utal, hogy Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök kétségbeesetten próbál kemény valutájához jutni - közölte a Reuters hírügynökség egy ellenzéki képviselőre és három kormányzati tisztviselőre hivatkozva.Újabb multi bányászhat Erdélyben, Románia legnagyobb arany- és rézbányájában
Románia eddigi legnagyobb külszíni arany- és rézbányáját nyithatja meg a Samax Romania nevű cég mögött álló nemzetközi befektetőcsoport az Erdélyi-érchegységben, a Brád városától keletre található Rovina térségében, miután a bukaresti kormány pénteken jóváhagyta a társaság húsz évre megkötött bányászati koncesszióját.Aranylapok az aranybányászat történetéből: Rothschild és Sztálin
Az emberiség a története során mintegy 80 ezer tonna aranyat bányászott ki, amelynek 99 százaléka mind a mai napig megvan - valahol. Annyi biztos, hogy hosszú idő után Magyarországon is van nagyobb mennyiség, hiszen a Magyar Nemzeti Bank a napokban vásárolt 30 tonnát. Az alábbi cikkünkben két történelmi figurát villantunk fel, akik döntő mértékben részt vettek ennek a 80 ezer tonnának a kitermelésében: Nathaniel Mayer Rothschild és Joszif Visszarionovics Sztálin.Közel félmilliárdos kárt okozott a befektetési aranyat kínáló férfit
A fővárosi nyomozók vádemelési javaslatot tettek azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint csaknem 450 millió forintos kárt okozott befektetési aranyat ígérve 184 sértettnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.Ajánljuk még