arató gergely
Fidesz-közlemény: Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról!
Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról! – reagált közleményében a nagyobbik kormányzó párt Arató Gergely DK-s politikus nyilatkozatára. A Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese pénteki, online sajtótájékoztatóján többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint egyetlen országban sem haltak meg többen a koronavírus következtében, mint Magyarországon, így oda jutottunk, hogy világelsők lettünk halálozásban.Nyílt levél a külhoni magyaroknak – Jövőre a ti kezetekben lesz a haza sorsa!
Drága magyar testvéreim ott Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján!A DK elvenné a külhoni magyarok szavazati jogát – mi meg vegyük el a DK-sokét!
Gyurcsány egyik DK-s trógere is el akarja venni a külhoni magyarok szavazati jogát. Merthogy – Arató Gergely szerint – a külhoni magyarok nem itt élnek, nem itt adóznak, ezért nincs joguk dönteni a „haza sorsáról”. Én meg azoktól venném el a szavazati jogot, akik magyar testvéreinket ki akarják tagadni a nemzetből, újra meg újra. Ezeket a szívtelen-lelketlen, csupán állampolgárságukban magyar DK-s bitangokat a közéletből és a Kárpát-medencéből is száműzném, húzzanak mosogatni Londonba, vagy talpat nyalni Brüsszelbe.A takaréklángelmék lázadása: az italboltba menekülő Gurmai Zita mentális állapota a "nagy futás" óta sem tisztult (Karantén-vlog)
Elképesztő felvételt kaptunk, amelyen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely táltosa még a megboldogult Klubrádióban értekezik teljes nyugalommal arról, hogy semmilyen gond nincs azzal, ha az ellenzék a járványt kicsinyes politikai haszonszerzésre használja fel. Márki-Zay szerint ugyanis ha egyszer szigorításról beszélnek, majd lazításról, az simán belefér, elvégre egy cél van: a hatalom megszerzése. A Karantén ezen kívül megemlékezett a kommunizmus áldozatairól, akiknek emléknapja február 25-én volt, mi pedig szeretnénk, ha az újkommunisták örökre elkerülnék hazánkat, mert a magyarok és a világ is eleget látott belőlük már. Hihetetlenül erős volt most is a mezőny, hiszen Fegyőr siránkozása már önmagában megér egy misét, azonban a tetteit elvileg mindig vállaló vállatlan Momó-vezér mellett teret engedtünk Arató Gergelynek is, a DK vakcinakirályának, aki ismét megpróbált hisztériát kelteni, és az sem számított, hogy az orrára koppintottak. Elvégre ilyen az igazi kommunista, nem gondolkodik, csak megy előre, a vörös köd pedig utat mutat számára. Aki megnézi a Karantént, együtt morfondírozhat velünk arról, hogy Gurmai Zita vajon mit akarhatott mondani a másik takaréklángelmével, Korózs Lajossal tartott közös sajtótájékoztatóján. Felmerült a gyanú, hogy valami komolyabb mentális zavar keletkezhetett a gépezetben, de rátok bízzuk a megoldást, mi tanácstalanok vagyunk. Természetesen megemlékeztünk Jakab Péter balesetéről, ahol szerencsére személyi sérülés nem történt, azonban az uszító Jobbik-vezér amellett, hogy ránk küldte a trolljait, azt is eltitkolta, hogy a kocsiját a néppártosodás alapkövetelményeinek nem feltétlenül megfelelő Hajnády Kristóf újnyilas vezette, aki korábban a győzelem jelét mutatta Auschwitzban. Nézzétek meg velünk a Karantént!Fidesz: A Gyurcsány-lista pártjai folytatják halálkampányukat
Portálunk már beszámolt róla, hogy ismét álhíreket gyártanak a brüsszeli gyógyszerlobbit kiszolgáló gyurcsányisták. A DK-s Arató Gergely pánikkeltő kijelentéseire reagálva a nagyobbik kormánypárt közleményében rámutatott, hogy Gyurcsányék tovább folytatják ízléstelen halálkampányukat.Ismét álhíreket gyártanak a brüsszeli gyógyszerlobbit kiszolgáló gyurcsányisták
A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít a szabad vakcinaválasztásért – jelentette be a párt országgyűlési frakciójának helyettes vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón. Arató Gergely úgy beszélt, mintha hazánkban nem lenne szabad vakcinaválasztás és hangzatos szavakkal azt követelte, hogy mindenki maga dönthesse el, milyen vakcinában bízik, mit adat be magának és ezért senkit ne érjen hátrány.Megindult a baloldali marakodás Kispestért
Paróczai Anikó momentumos kispesti önkormányzati képviselő bejelentette, indul az előválasztáson. Két ellenfele már biztosan van: Arató Gergely a Demokratikus Koalíció, míg Burány Sándor az MSZP színeiben méretteti meg magát a baloldali elővoksoláson, amelyen majd arról döntenek, ki induljon Kispesten a 2022-es országgyűlési választáson. Paróczai esélyeit csökkenti, hogy átláthatósági biztosként képtelen volt elérni, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba a korrupciógyanús ügyekben. Burány Sándor esélyeinek pedig nem kedvez, hogy az ő pártfogoltja volt Kránitz Krisztián, a botrányról botrányra evickélő kerületi vagyonkezelő igazgatója.Arató Gergely újabb, vakcinával kapcsolatos hazugsága lepleződött le
Ismét egy újabb DK-s hazugságot leplezett le a hirado.hu. Péntek délután Arató Gergely, a Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy ne akarja a saját hatóságainál politikai utasítással engedélyeztetni a koronavírus elleni kínai vakcinát. A Demokratikus Koalíció politikusának abból sikerült levonnia ezt a következtetést, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió reggeli műsorában jelezte: kínai vakcinát tömegesen is tud szerezni Magyarország, ehhez már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság is engedélyezze azt, illetve reméli, a hatóság néhány napon belül egyértelmű választ ad.Orbán Balázs az ellenzéknek: álhírgyártás helyett szavazzák meg a rendkívüli jogrend bevezetését
Orbán Balázs szerint most az ellenzék javíthat, ha nem a saját politikai hasznát keresi. Arató Gergely DK-s képviselő a parlament mai, rendkívüli ülésén napirend előtti felszólalásában azt hangoztatta, kiderült, hogy hova vezetett a kormány féléves felelőtlen politikája – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















