arató gergely
A baloldalnak iszonyatosan fáj a magyar nemzeti büszkeség, számon is kérték a kormányon – Csernus László a Karanténvlogban (videó)
Ütős történetek tarkították a mai Karanténvlogot is, hiszen Szabó Gergő és vendégei nemcsak Márki-Zay rosszindulatú ostobaságaival, hanem a már előre csalást kiáltó DK-s és párbeszédes hordószónokokat is kibeszélték a műsorban. Szalai Szilárd helyett péntek este Bokor Gábor vett részt az adásban, Dezse Balázs pedig koronavírusos lett, ezért Skype-on kapcsolódott be a beszélgetésbe. A péntek esti vendég Csernus László volt, az újbudai önkormányzati fideszes frakcióvezetője, aki részletesen beszélt a baloldal kezébe került Újbuda sanyarú sorsáról, a hozzá nem értő gyurcsányista László Imre ámokfutásáról, aki legutóbb az ATV-ben "cigánykodásnak" nevezte a kerületben történő anomáliákat. A Karanténvlog lecsapott az alapvető élelmiszerek áfáját vagy nem értő, vagy arról tudatosan hazudozó Márki-Zay Péterre is, aki lassan már nem naponta, hanem napszakonként sért meg embereket. A magyar nemzeti büszkeséget és hazánk szépségét hirdető imázsfilmek is a műsor részét képezték, hiszen a baloldal újravágatott több imázsvideót, alatta pedig förtelmesen uszító szövegeket tett közzé, amelyeket a srácok részletesen kiveséztek. Végül Szabó Tímea és a DK-s Arató Gergely performansza tette teljessé az adást, akik rikácsolva és fröcsögve magyarázták előre a bizonyítványt, miszerint ha nem a baloldal nyeri az áprilisi országgyűlési választásokat, az csupán a Fidesz által elkövetett választási csalás miatt lehetséges. Eddig is tudtuk, hogy a kommunisták mindig magukból indulnak ki, ez a vérlázító uszítás azonban ismét átlépett egy vörös vonalat! Nézzétek most is a Karantént! A rikácsoló Szabó Tímea és a DK-s Arató szerint csak választási csalás esetén nyerhet a Fidesz áprilisban (Karantén-vlog)
Bár a fröcsögések és hazugságok már hónapok óta felsőbb fokozatba kapcsoltak az ellenzéknél, a hivatalos kampány elkezdése előtt még egy fokozatot feljebb csavartak a motoron a hatalom után ácsingózó "demokraták". Ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter még több ostobaságot és sértést húzott elő a cilinderből, miközben ismét leleplezte magát rosszindulat és tudatlanság tekintetében is, ezt pedig a Karantén is jegyezte. Egy magát gazdasági fórumnak nevező, régi komcsikat felvonultató rendezvényen Zajos Peti ugyanis az alapvető élelmiszerek áfájáról tartott kiselőadást, azt azonban véletlenül kifelejtette, hogy Gyurcsányék emelték először 20 százalékra, majd Bajnaiék 25 százalékra az élelmiszereket adóját, az Orbán-kormány pedig néhány éve pont a tej, tojás, hal, baromfi- és sertéshús áfáját 5 százalékra csökkentette, amit a baloldal nem szavazott meg az Országgyűlésben. A jóemberkedés lovagjai azonban a szavakban most is a leggálánsabb simogatómesterek. A Karantén a nagy böngészés közepette szembetalálkozott a jó recskás Gréczyvel is, aki egyre több rendezvényre kíséri el Dobrev Klárát; most épp Göncz Árpád halálának évfordulóján gyűlt össze a nagy csapat, Gréczy pedig, mintha mi sem történt volna, készül a kultúráért felelős ellenzéki pozíciójára. Az ellenzéknek természetesen a hazánkról készült imázsfilmek sem tetszenek; nyilván a nemzeti büszkeség erősítése sosem volt erőssége a baloldalnak, most azonban szintet léptek, és az általuk hangoztatott megosztáshoz és kirekesztéshez egy remek gyűlöletvideóval járultak hozzá. Végül a fő fogás Szabó Tímea szokásos rikácsolása és a DK-s Arató Gergely felháborító felböfögése a mai Karanténban, akik előre siránkoznak, hogy ha nem nyer a baloldal, akkor az csak abból az okból alakulhat így, hogy a Fidesz csal. A két kőkommunista felforgató azt is hozzátette mellékesen, hogy természetesen 2018-ban is csalással nyertek a kormánypártok. Bizonyítékként egy haveri Soros-szervezet "jelentését" hozzák fel, súlyos zavart igyekezve okozni Magyarországnak. Nézzétek most is a Karantént, most sem fogjuk vissza magunkat! Cseh Katalin levezette, hogy a belarusz-lengyel határon balhézó migránsokért is Orbán Viktor a hibás – Szatmáry Kristóf a Karanténvlogban
Pénteken este Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő volt a Karanténvlogban Szabó Gergő vendége. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek szokás szerint a elfoglalták helyüket és a srácok így négyen néztek nagyot a XVI. kerületi listázós, szélsőbaloldali Vajda Zoltán eddigi ténykedésén, fenyegetésein, aki Szatmáry Kristóf ellenfele volt az előző országgyűlési választáson, ahol kikapott és most újra megméreti magát. A Karanténvlog nem hagyhatta ki Márki-Zay újabb rettenetes taplóságait sem, aki minden megszólalásával milliókat sért meg és idegenít el magától, miközben kőkemény baloldali mantrát böfög föl. Így tett most is, amikor a magyar óvodásak LMBTQ-érzékenyítése került szóba, amit álproblémának tart a baloldal miniszterelnöke. Ismerjük ezeket a baloldali álproblémákat, ilyen volt a 2015-ös migránsválság is, valamint minden olyan válsághelyzet, amely magyar embereket érintett. A műsorban a magyart a magyar ellen uszító DK-s Arató Gergely újabb undorító uszítása is helyet kapott, melyet ugyancsak nem hagytak szó nélkül a résztvevők, ahogy kapott hideget-meleget Jámbor elvtárs és a szocialista Hiszékeny Dezső is, akik a CSOK-ot becsmérelték, cserében egy zavaros kommunista maszlagot igyekeztek lenyomni a magyar emberek torkán. Végül nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki belpolitikai, külpolitikai és gazdasági szakértőként is debütált, de a baráti ATV stúdiójában is sikerült zavarba hozni a csaknem ötmilliárdos uniós pénzt zsebre tevő momentumos politikust, aki zavar nélkül hazudott bele a kamerába. Egy dolgot viszont megtudtunk tőle: a lengyel-belarusz válságért is Orbán Viktor a hibás. Megéri megnézni a Karanténvlogot! A DK-s Arató Gergely a határon túli magyarok ellen hergel, miközben a kormányt vádolja a magyar összetartozás elárulásával (Karantén-vlog)
Széles ismét a paletta, az ellenzéki megmondóemberek bőven ellátták a Karantént mesteri munícióval, amelyeken időnként idegeskedünk, néha a fejünket fogjuk, máskor jókat nevetünk. Alapvetően mégis szánalmas, hogy – sajátos módon kínálva alternatívát – például Gyurcsány Ferenc hű csatlósa, Arató Gergely nem tud leszakadni a határon túli magyarok iránti hergeléssel. Furcsa egy magyarországi pártnál arra hivatkozni, hogy magyargyűlölő; 2004. december 5. óta tudjuk, hogy Gyurcsányék ezt büszkén vállalják is, sőt, minden alkalommal igyekeznek egy lapáttal rátenni a gusztustalan szólamokra. Nem maradhatott ki a Karanténból az a Márki-Zay Péter sem, aki még mindig igyekszik minél erősebben megsérteni a fideszes szavazókat, majd fennhéjázva szólítja fel őket, hogy szavazzanak rá. A nemzet Zajos Petije közben azt sem felejti el, hogy az ovis LMBTQ-propaganda veszélyeit bagatellizálja és hülyeségnek tartsa, de egy jó fasisztázásra is futja az önimádó hódmezővásárhelyi politikusnak. Nem hagyhattuk ki a csok ellen hörgő kőkomcsi Jámbor Andrást és kedves barátját, a szocialista Hiszékeny Dezsőt sem, akik nyugodt arccal adták el a csok fölöslegességét, amit egy szélsőbaloldali maszlaggal és ígéretcunamival fejeltek meg. Végül igazmondó Cseh Katalin is a hálónkba került, aki a baráti ATV stúdiójában mutatta meg, hogy belpolitikai és külpolitikai szakértő egyben, sőt gazdasági tudor is, csak éppen a kérdésekre nem tud válaszolni, a közel 5 milliárd forintos uniós pénzzel kapcsolatban pedig zavartan hadovált, tagadva mindent, még azt is, hogy bármi történt volna az ügyben. Érthető: egy több szervet magába foglaló nyomozás és a házkutatás az egyik telephelyükön nyilván kívül esik az érdemi események halmazán. Ma sem fogtok unatkozni! Akár az ötvenes években: Jakab Péter értelmiségi találkozót hívott össze, de kisnyilas keretlegényként hőbörgött és fenyegetett (Karanténvlog)
Rendhagyó csapattal állt fel a Karanténvlog ezen a pénteken, hiszen Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója volt a negyedik vendég. A srácok el voltak kényeztetve, hiszen igazi gyöngyszemek kerültek terítékre ezen az estén. A legszínesebb pillanatot talán Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szolgáltatta, aki zenei díjat alapított és gegbe illő önégetést csapott egy spontánnak beállított telefonbeszélgetés során, ahol az 5 százalék alatt álló párt vezetője úgy próbált fiatalokat megszólítani, hogy a karácsonyi ünnepélyeken előadott gitározásáról elmélkedett. Nála talán csak Jakab Péter villant nagyobbat, aki az értelmiséget hívta össze, mindezt egy igazi szélsőjobboldali keretlegény sármos attitűdjével. A Karanténvlog lecsapott Márki-Zay Péterre is, aki még mindig nem állt le a rezsinövelés ostoba szajkózásával, valamint az összeomlóban lévő német klímastratégia majmolásával, miközben a DK hergelési szintjére süllyedt. De ha már Gyurcsány pártja szóba került, természetesen a DK is szerepet kapott a műsorban, hiszen Arató Gergely, Feri egyik régi csatlósa a Fidesz által elkövetett választási csalás lehetőségéről beszélt, valamint aljas módon kijelentette, hogy amennyiben a Fidesz–KDNP nyeri az országgyűlési választásokat, azt csak csalás útján tudja elérni. Nézzétek most is a Karanténvlogot! A DK káoszra készül és kiadta az uszító üzenetet: ha a Fidesz nyer jövőre, az csak csalás lehet! (Karantén-vlog)
Ha azt mondom, hogy legeurópaibb párt, akkor mindenki rávágja, hogy Demokratikus Koalíció és Gyurcsány Ferenc, ez már csak magától értetődik. Persze azt is mindenki tudja, hogy a szemkilövető és vörös pribékjei a legaljasabb hazugságtól sem riadnak vissza, ha attól akár csak egy százaléknyi népszerűséget vehetnek. Nem számít semmilyen erkölcsi határ, nincs nemzeti minimum, mert vélhetően nekik nemzetük sem igen van. Gyurcsány egyik hű ölebe, Arató elvtárs pedig most is nagy örömmel böfögte vissza a mester félig emésztett hergelését, amikor arról beszélt, hogy ha a Fidesz nyeri a 2022-es áprilisi országgyűlési választásokat, azt csak csalással érheti el, sehogy máshogy. Ahogy eddig is tette. Ezt természetesen a Karantén sem hagyhatta szó nélkül, a magyart magyar ellen fordító DK-s csapatot pedig nyakon öntöttük egy kis Márki-Zay-féle rezsinövelési szándékkal és már készen is van az újabb gyomorfogató menzaebéd. A baloldal új bajnoka Zajos Peti, ez kétségtelen, olyan hős ő, akit még a sajátjai sem szeretnek, össze-vissza lődöz mindenkire, nagy öngólokat rúg, és ha teheti, kitart az elmebajos ötletei mellett. Most is ezt tette, a rezsinövelést némi DK-s szagú demagóg oligarcházással nyakon öntve, de a mai Karanténnak mégsem ő a sztárja, hanem Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, aki zenei díjat alapított. Emberi szemnek és fülnek egyaránt elrettentő videórészlet tanúskodik arról, hogy igazat mondunk, Tóth Berci pedig lelazult, és még azt is megtudhattuk róla a rendkívül „spontán” anyagot megnézve, hogy karácsonyi ünnepélyeken is fellépett anno gitártudásával. Ott talán kevesebb embernek okozott rémálmokat, mint a szocik elnökeként, de az út még mindig nyitva áll előtte. Végül Jakab Péter következik, aki értelmiségi találkozót hívott össze, mindezt szélsőjobboldali keretlegény hangulatban, fröcsögve és átkozódva, mintha csak az ötvenes évek „értelmiségi” csapata éledt volna újjá. Nézzétek a Karantént, kivételesen sok meghökkentő részlettel készültünk! Megszavazta az Országgyűlés a veszélyhelyzet meghosszabbítását! (Parlamenti tudósítás!)
Kedden reggel ismét összeült az Országgyűlés. A képviselők kilenc előterjesztésről szavaznak, majd hat javaslat általános vitája kezdődik. A hétfőn kezdődött ülés második napja a magyar jelnyelv napjára történő emlékezéssel és napirend előtti felszólalásokkal kezdődött. A képviselők ezt követően előbb megtárgyalhatják, majd elfogadhatják azokat a módosításokat, amelyeket az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kezdeményezett az Alkotmánybíróság bérlakástörvénnyel kapcsolatos aggályaira reagálva. Ezek alapján a forgalmi érték teljes összegét meg kell fizetniük vételi szándék esetén azoknak a világörökségi helyszínen lévő önkormányzati lakásban élőknek, akik kevesebb mint huszonöt éve bérlik az ingatlant. A parlament szavaz az országos népszavazási eljárás, illetve a választási törvény módosításáról, továbbá a 2020-as költségvetés zárszámadásáról is. A döntéshozatal után általános vitát tartanak egyebek mellett honvédelmi, energetikai és közlekedési tárgyú törvénymódosító javaslatokról. Az Országgyűlés aktuális ülése szerdán és csütörtökön folytatódik, majd november 15-én, hétfőn ér véget. A keddi határozathozatalok közül az egyik legfontosabb a veszélyhelyzet meghosszabbítása volt, ezt a képviselők megszavazták, 134-en szavaztak mellette, 52-en ellene. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.