Pesti Srácok

A baloldalnak iszonyatosan fáj a magyar nemzeti büszkeség, számon is kérték a kormányon – Csernus László a Karanténvlogban (videó)

Ütős történetek tarkították a mai Karanténvlogot is, hiszen Szabó Gergő és vendégei nemcsak Márki-Zay rosszindulatú ostobaságaival, hanem a már előre csalást kiáltó DK-s és párbeszédes hordószónokokat is kibeszélték a műsorban. Szalai Szilárd helyett péntek este Bokor Gábor vett részt az adásban, Dezse Balázs pedig koronavírusos lett, ezért Skype-on kapcsolódott be a beszélgetésbe. A péntek esti vendég Csernus László volt, az újbudai önkormányzati fideszes frakcióvezetője, aki részletesen beszélt a baloldal kezébe került Újbuda sanyarú sorsáról, a hozzá nem értő gyurcsányista László Imre ámokfutásáról, aki legutóbb az ATV-ben "cigánykodásnak" nevezte a kerületben történő anomáliákat. A Karanténvlog lecsapott az alapvető élelmiszerek áfáját vagy nem értő, vagy arról tudatosan hazudozó Márki-Zay Péterre is, aki lassan már nem naponta, hanem napszakonként sért meg embereket. A magyar nemzeti büszkeséget és hazánk szépségét hirdető imázsfilmek is a műsor részét képezték, hiszen a baloldal újravágatott több imázsvideót, alatta pedig förtelmesen uszító szövegeket tett közzé, amelyeket a srácok részletesen kiveséztek. Végül Szabó Tímea és a DK-s Arató Gergely performansza tette teljessé az adást, akik rikácsolva és fröcsögve magyarázták előre a bizonyítványt, miszerint ha nem a baloldal nyeri az áprilisi országgyűlési választásokat, az csupán a Fidesz által elkövetett választási csalás miatt lehetséges. Eddig is tudtuk, hogy a kommunisták mindig magukból indulnak ki, ez a vérlázító uszítás azonban ismét átlépett egy vörös vonalat! Nézzétek most is a Karantént!

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.