árvíz
Vasárnapi PS-Árvízinfó: nyolc méter alá apadt a Duna Budapestnél, a fővárostól délre ugrásra készen várják az árhullámot – Mi az a mobilgát? (videó)
Az évtized dunai áradása elleni védekezés tizedik napján kedvező hírek érkeznek a Duna felső folyásról és Budapestről: lassan, de folyamatosan apad az ár. Budapesten tegnap reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a folyó, ma reggel 9 órakor már 795 centimétert mutattak a vízmércék. Ugyanakkor a főváros alatt az országhatárig folyamatosan és rohamosan nő az ár. Bajánál már 886, Mohácsnál 844 centiméter a víz. A várakozások szerint sehol nem várható, hogy a folyó eléri a 2013-as rekordszintet. A védekezés hangsúlya most a gátak figyelésén, a szivárgások, buzgárok megfékezésén van. A védekezést nyomon követők számára feltűnhetett, egyre több a mobilgát, amiből a PS három félét is talált.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szervezetten, nyugodtan zajlik az árvízi védekezés
Amíg bárkit bárhol fenyeget az árvíz, a Magyar Honvédség készen áll a segítségre, szervezetten, nyugodtan zajlik a munka - mondta a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára vasárnap reggel feltöltött videóban.Orbán Viktor: kevesebb emberre lesz szükség a védekezésben
A védekezésben részt vevők száma most már folyamatosan csökken, szombaton 5344 hivatásos vett részt a védekezésben, vasárnap már csak 5025 főre lesz szükség - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs vasárnap reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.Már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál és Budapestnél
Már tapasztalható a lassú apadás Mosonmagyaróvárnál, Komáromnál, Esztergomnál, Budapestnél, azoknál a településeknél, ahol már túljutott az árhullám - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben.PS-Árvízinfó 2. - Az országhatártól Budapestig nagyon lassan apad a Duna, lejjebb azonban gyorsan árad, Baja, Mohács felkészült (videó)
Pontosnak bizonyult a Pesti Srácok reggeli jelentése az árvízhelyzetről: Budapesten reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna. 16 órakor 822 centimétert mutattak a vízmércék. A hivatalos adatokat elemezve kimondható, az apadás dinamikája alacsony. A hajnali tetőzés egyébként a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradt. A Duna a felső szakaszán egyébként mindenhol apad, a védekezést azonban nem lehet befejezni, mivel az apadás elhúzódó. A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, III. fokú árvízvédelmi szintet megközelítően.Az apadás folyamán végig extrém terhelés alatt állnak a gátak
Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.A Kárpát-medence új géniusza mindannyiunkat megvédett az árvíztől, hódoljatok neki! – Karanténvlog
Budapestnél már tetőzött a Duna, hihetetlen sok munka és összefogás révén hazánkban nem követelt emberéletet a brutális és pusztító árvíz. Azonban újabb tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, és kicsit fura volt szembesülni, hogy Magyar Péter aljasságban képes lepipálni Gyurcsány Ferencet is, hiszen a szemkilövető kiscserkésznek tűnt a vadiúj lapát forgatója mellett. Magyar annyira imádta magát, hogy már annak az embernek is nyíltan beszólt, aki mögötte lapátolta a homokot a zsákba, miközben a nárcisztikus árvízkirály épp a bölcsességet mondta volna a magyar nemzet tagjainak. Magyar Péter annyira túllőtte a szerepét, hogy talán egy-két szektás is megdöbbent azon a hangnemen és pózon, amit a zsebmegváltó csúcsra járatott. Persze az átlag csodaváró számára minden csak tökéletes lehet, így a homokot és sarat nem látott vadiúj lapát, a százezres gumicsizma és hasonló árú széldzseki meg sem karcolta a kis lelküket, az elképesztő és elmebeteg rajongás azonban senkinek sem tesz jót, főleg a magyaroknak nem. A magát csodaszarvasnak is képzelő Magyar Péter pedig tovább csavart az önimádó gombon, saját magát jelölte ki az árvízvédelem irányítójának és a honvédségtől kezdve a katasztrófavédelemig mindenkihez volt egy-két keresetlen szava. Vajon az ápolók merre vannak ilyenkor, szükség lenne rájuk. Nézzétek meg a rendhagyó Karanténvlogot!PS-Árvízinfó 1. – Alattomos húzásokkal támad a Duna, apró egérjáratokon is képes támadni, Budapesten megállt az áradás (videó)
Reggel 5 órakor 830 centiméteren tetőzött a Duna Budapesten, azóta 3 centimétert apadt, de egyáltalán nem biztos, hogy nap közben még nem emelkedik a vízszint. Az évtized áradása ugyanis úgynevezett kettős áradás, azaz még várható az újabb emelkedés. A védekezésben résztvevők és a lakosság azonban nem bánja, ha elmarad az ismételt áradás. A Duna áradata most már a fővárosi alatti szakaszon ad bőven munkát. Budapesten pedig egyre több a szivárgás, vízbetörés. Talán jövő hét második felében már felsóhajthatnak Budapesten, és mondhatják, legyőztük a dunai árt.Ajánljuk még