átverés
Fidesz: Gyurcsányné átvágja a szavazóit, már Brüsszelből is cáfolták állításait
Gyurcsányné továbbra is átvágja szavazóit, közös európai minimálbérről beszél, miközben már Brüsszelből is cáfolták állításait – reagált keddi közleményében a Fidesz arra, hogy Dobrev Klára bejelentette: az Európai Szakszervezeti Szövetség kampányt indított annak érdekében, hogy minél több ország minél hamarabb nyilvánítsa ki az európai minimálbér-szabályozás szükségességét.Karácsony tanácsadóját hívták be független szakértőnek a legalább ugyanolyan független ATV-be a Lánchíd felújításának ügyében
Karácsony Gergely egyik tanácsadóját, Böcskei Balázst, az IDEA kutatóintézet stratégiai igazgatóját sikerült felkérnie a méltán függetlenobjektív ATV-nek, hogy függetlenül szakértse meg a Főváros és a kormány konfliktusát a Lánchíd körüli vitában. Ugyan eddig is tudtuk, hogy a – harmadszor is – függetlenséget mantrázó ellenzéki hozzáállás csak színjáték, legalább a látszatra adtak. Eddig.BRFK: hivatalnoknak álcázott és idős embereket becsapó csalók is tevékenykednek a veszélyhelyzetben
Önmagukat hivatalnokoknak, önkormányzati dolgozóknak kiadó elkövetők tévesztik meg az embereket a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején: takarítást ajánlanak vagy azt állítják, hogy felmérik az egyéni védőeszközöket, így próbálnak bejutni lakásokba - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) betörési alosztályvezetője keddi online sajtótájékoztatóján. A rendőrség rendhagyó sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy bár a széleskörű tájékoztatókampánynak köszönhetően felére csökkent az ilyen bűnügyek száma, sokan a járvány-helyzet ellenére is megpróbálkoznak csalással pénzt szerezni jellemzően idős áldozataiktól.Dübörög a webshop biznisz - Ezért ne fizessünk soha előre!
Az internet az elmúlt években észrevétlenül bekúszott, beszivárgott az életünk minden területére; a modern kor számtalan olyan kütyüt adott a kezünkbe, amivel már gyakorlatilag a nap 24 órájában online lehetünk, az ágyban éppen úgy, ahogy a metrón. Ezzel párhuzamosan hódított teret a virtuális bevásárlás is; gombamódra nőnek ki szó szerint a semmiből az online áruházak, ahol ma már mindent megvehetünk az alapvető közszükségleti cikkektől az elektromoskerékpár-akkumulátorig. Az internetes áruházak azért is egyre népszerűbbek - mind vállalkozói, üzemeltetői, mind fogyasztói oldalról -, mert segítségükkel mi, vásárlók rengeteg időt takarítunk meg. Körülnézhetünk tíz perc alatt egymás után egy barkácsáruházban, a kedvenc butikunkban, és még a háziállatunknak is bedobhatunk valami apróságot a kosárba, összehasonlíthatjuk a termékeket, az árakat, vagy azt, hogy honnan szállítják ki rövidebb idő alatt és olcsóbban. Ma már néhány kattintással vásárolhatunk Amerikából éppen úgy, mint Kínából, és bármit az ajtónkig hoznak, az élő virágtól a babapopsi-kenőcsig. De természetesen ennek a kényelemnek is megvannak az árnyoldalai.„Elmész te a jó k...a anyádba” - átverhette Simicskát egy (ál)pizzafutár
Feltehetően Simicska Lajos és egy (ál)pizzafutár indulatos beszélgetése hallható egy, az ATV kezébe került hangfelvételen. A csatorna honlapján megjelent cikk szerint a Jobbikot kilóra megvásároló vállalkozót egy ismert telefonbetyár-alkalmazással verhették át, amire Simicska nem reagált túl jól, és megint nagyon ocsmányul beszélt.Hamis csillogás - Visszaesőként veri át az időseket a Magyar Éremkibocsátó
Kétértelmű, túlzó, sőt egyenesen hamis állítások, megtévesztő csomagolás, a hivatalosság látszata - ilyen ismert eszközökkel próbálják a jellemzően szórólapokon kommunikáló cégek termékeiket olyan színben feltüntetni, ami könnyen megtévesztheti az ilyen reklámfogásokra érzékeny fogyasztókat. Az alábbi történetben szereplő cégnek láthatóan jól jövedelmez ez a reklámkampány, hiszen az utóbbi évek összesen mintegy 240 millió forintos bírsága ellenére csak nagy kínkeservvel, és akkor is csak részlegesen változtatott a gyakorlatán. Nagy kérdés, hogyan védjük meg magunkat vagy családtagjainkat a szemfényvesztéstől.Ajánljuk még















