augusztus 20.
Teltházas a legtöbb belföldi szálláshely a hosszú hétvégén
Teltházas a 4 napos hosszú hétvége a legtöbb belföldi szálláshelyen; Siófok, Hajdúszoboszló és Balatonfüred a legkeresettebb úti cél a Szállás.hu legfrissebb adatai szerint. Az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén 32 százalékkal nőtt a szállásfoglaló oldal által közvetített forgalom bruttó értéke az egy évvel korábbihoz képest.Az Ismerős Arcokat is kitüntették, a díjat Kásler Miklóstól vehették át a zenekar tagjai
Művészeti díjat vehettek át kiemelkedő könnyűzenei, dzsesszzenei előadó-művészeti tevékenységükért a hazai zenei élet kiemelkedő szereplői. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Fekete Péter, az Emmi kulturális államtitkára kedden adta át a március 15. alkalmából odaítélt művészeti díjakat a Pesti Vigadóban, amit a koronavírus-járvány miatt az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adtak át – írja a 444.hu.Gulyás: Európa egyik legősibb államának polgárai vagyunk
Augusztus 20. arra emlékeztet bennünket, hogy Európa egyik legősibb államának polgárai vagyunk – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, állami kitüntetések és minisztériumi elismerések átadása alkalmából mondott beszédében.Az egyik legrégibb magyar ünnepre készülünk
Augusztus 20-a államalapító Szent István király ünnepe, nemzeti ünnep, Magyarország hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe. Az egyik legrégibb magyar ünnep a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Szent István uralkodása idején augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé. E napon hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot, élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, s 1038-ban ezen a napon halt meg. Az uralkodóról halála után augusztus 15-én emlékeztek meg, ünnepét Szent László király tette augusztus 20-ára, mert 1083-ban ezen a napon emelték oltárra István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. A szent király ünnepének megtartásáról már az 1222. évi Aranybulla első pontja is rendelkezett.Augusztus 20. – Böjte Csaba vezetésével bűnbánati zarándoklatot tartanak a nemzeti ünnep alkalmából
Böjte Csaba ferences szerzetes vezetésével bűnbánati zarándoklatot tartanak szerdán Szentendréről Visegrádra Szent István ünnepe alkalmából – közölte a szervező, a Mária Út Közhasznú Egyesület az MTI-vel. A zarándoklatra hétfőn éjfélig lehet regisztrálni a mariaut.hu oldalon.Elhelyezték a Kárpát-medence aratókoszorúját a Szent István-bazilikában
Elhelyezték a Szent István-bazilikában szerdán a Kárpát-medence aratókoszorúját, amelyet az idén hajdúnánási gazdasszonyok fontak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részeként.Szűkebb programmal, de megtartják a Székesfehérvári Királyi Napokat
A korábbi években megszokottnál szűkebb programkínálattal, de az ünnephez méltó keretek között megtartják idén is a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozatát augusztus 14. és 23. között."Mi magyarok bebizonyítottuk, hogy bármikor képesek vagyunk összefogni, erőt meríteni mások kitartásából, és erőt adni azoknak, akik rászorulnak"
Rendkívüli alkalmakkor mérettetik meg minden nemzet – hangsúlyozta a kormányszóvivő kedden Budapesten, az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtti sajtótájékoztatón.Az MSZP máris lecsapna az augusztus 20-i ünnepségsorozatra szánt pénzre
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy elmarad a koronavírus miatt az augusztus 20-i ünnepségsorozat, az MSZP pedig rögtön lecsapott a kínálkozó lehetőségre, hogy az így felszabadult anyagi forrásra lecsaphasson.Ajánljuk még