augusztus 20.
Toroczkai László: Minden megyében listát állít a Mi Hazánk Mozgalom
Az ország valamennyi megyéjében indít képviselő- és polgármester-jelölteket az október 13-ai önkormányzati választáson a Mi Hazánk Mozgalom – közölte a mozgalom elnöke a párt augusztus 20-ai családi napján, Budapesten.Ifj. Lomnici Zoltán Szent István intelmeit hozza példaként Európának és a magyarságnak
Hosszabb publicisztikát írt ifj. Lomnici Zoltán a 888.hu oldalon, mely Szent István örökségével és intelmeinek maradandóságával foglalkozik. Lomnici szerint István király fiához szóló gondolatai ma aktuálisabbak, mint valaha. A Szent István-i örökség legfontosabb területe most a védelem kérdése, hiszen Európa-szerte a gyengülés folyamatát láthatjuk. Lomnici kitér arra is, hogy hazánk védelme egyben Európa védelme is, ahogy ez a magyar történelem évszázadai alatt számtalanszor bebizonyosodott.Dezse Balázs és Szalai Szilárd Polbeat-pótló járata Szent István ünnepén (ÉLŐ 18 ÓRÁTÓL)
Várhatóan este hat órától láthatják itt Dezse Balázs és Szalai Szilárd kollégáink élő bejelentkezéseit, akik a Szent István-bazilika előtt, a Szent Jobb-körmenet végeztével faggatják majd államalapító királyunk népét aktuális közéleti kérdésekről. Az élő közvetítés során kollégáink a Lánchídon keresztül a Batthyány és a Bem József téren át a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőig vonulnak operatőr kollégánkkal, bekapcsolt mikrofonnal és tele kíváncsisággal, miközben bemutatják a tűzijáték előkészületeit is.Idén ötvenedszerre rendezik meg a debreceni virágkarnevált (Fotógaléria!)
Augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozik majd be a karneváli menetben – ismertette az idei karnevál számait Debrecen kulturális alpolgármestere hétfőn, nemzetközi sajtótájékoztatón, a készülő virágkocsik mellett.Szolnoki helikopterek voltak az idei légi parádé sztárjai – Nézze meg fotógalériánkat!
A tisztavatást követően ötvenperces nagyszabású légiparádéval folytatódott az augusztus 20-i központi ünnepség a fővárosban. A főszerepet idén az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kapta, akik a Lánchíd és a Margit híd közti Duna-szakaszon mutatták be a különleges légi attrakciókat. Az AS 350-es, Mi–8-as, Mi–17-es, Mi–24-es helikopterek mellett Zlin–242-es, Zlin–143-as merevszárnyas gépek is elhúztak a Duna felett. A közönség láthatta azokat a H-145-ös típusú forgószárnyasokat is, amilyenek az év végén kerülnek majd a Magyar Honvédséghez. A leglátványosabb elemei a bemutatónak a hatalmas An–26-os szállítógép, az Airbus A319-esek, a Falcon 7X, valamint a JAS 39 Gripen-kötelék voltak. A műsort a szolnoki ejtőernyősök bemutatója zárta, akik a gépekből a Dunán felállított pontonhíd-részekre ugrottak. A Magyar Honvédség az országban hivatalosan negyven helyszínen mintegy hétszáz katonával lesz jelen az ünnepi rendezvényeken.Roska Botond neurobiológus kapta a Magyar Szent István-rend kitüntetést
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Magyar Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden, a Sándor-palotában."Létkérdés volt, hogy Magyarország felvegye a kereszténységet"
Létkérdés volt Szent István korában, hogy Magyarország felvegye a kereszténységet – mondta az MTA Történettudományi Intézetének kutatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.Karácsony Göncz „Árpi bácsit” élteti és a szívek mélyén basáskodó Sztálinról elmélkedik
Karácsony Gergely szerint Göncz Árpád – ahogy ő nevezi, Árpi bácsi – volt az utolsó olyan magyar politikus, akit mindenki szeretett és aki szerinte példakép lehet mindazoknak, akik „jobb és szebb” hellyé tennék Magyarországot. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt augusztus 20-i posztjában nem fecsérli a szót Szent Istvánra, államalapításra, hiszen most minden erőt arra kell összpontosítani, hogy két hónap múlva választás lesz, amikor is a magyar népnek „tanújelét kell adnia bátorságának és bölcsességének”, no és le kell győzni a „szívek mélyén basáskodó Sztálint”.Ajánljuk még