ausztria
Hatszáz ausztriai betöréssel és biciklilopással gyanúsítanak egy magyar csoportot
Ausztria területén működő magyar bűnözői csoport tagjait fogták el osztrák és magyar rendőrök. Az elkövetők szinte kizárólag nagy értékű kerékpárokat loptak el, több mint 600 betörés elkövetésével gyanúsítják őket - hangzott el a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán Salgótarjánban tartott sajtótájékoztatóján.Gyorsítaná az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők kitoloncolását az osztrák kormány
Gyorsítaná az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők kitoloncolását az osztrák kormány. Erről jött létre megállapodás a kormánykoalíciós pártok keddi ülésén.Az osztrák belügyminiszter szerint a migránsok miatt nőhetett a bűncselekmények száma
Három százalékkal nőtt az elkövetett bűncselekmények száma Ausztriában, ennek egyik lehetséges oka a bevándorlás - idézte Wolfgang Sobotka osztrák belügyminisztert a Die Presse című osztrák lap a hétfői számában. A lap közlése szerint amennyiben a bűnesetek gyakorisága valóban a Sobotka által említett mértékben növekedett, úgy a 2010-ben tapasztalt bűnügyi állapotok tértek vissza.Hét évet kapott az iraki menekült, aki egy kisfiút erőszakolt meg Bécsben
Hét éves börtönbüntetésre ítélték azt az iraki menekültet, aki egy tízéves fiút erőszakolt meg egy bécsi fürdőben még tavaly decemberben. A szerdán született elsőfokú ítélet nem jogerős. A férfi letartóztatását követően a rendőröknek azt mondta, azért követte el tettét, mert négy hónapja nem létesített szexuális kapcsolatot senkivel, és nem bírta tovább. A tavaly decemberi esetet csak februárban hozta nyilvánosságra a tartományi rendőrség.Ajánljuk még

















