autóbaleset
Autóbalesetet szenvedett Tiger Woods, tűzoltók vágták ki autójából
Súlyos autóbalesetet szenvedett, majd kórházba szállították Tiger Woods korábbi világelső golfozót.Közúti baleset részese volt Jakab Péter Budapesten, a PestiSrácok.hu stábja pont a helyszínen járt (Frissítve!)
A PestiSrácok.hu stábja pont belefutott Budapesten, az Árpád hídnál egy közúti balesetet követő helyszínelésbe, és meglepetéssel konstatáltuk, hogy az egyik szereplő Jakab Péter volt, a lopás elleni vakcinát kutató Jobbik elnöke. Jakab láthatóan nem örült stábunknak, ekkor még maszk nélkül mormogta, hogy "kameráznak", a mellette lévő hölgy pedig ugyancsak meglepődött. Bár személyi sérülést nem láttunk, egy mentő is a helyszínen tartózkodott, így csak remélni tudjuk, hogy a balesetnek nem lett sérültje. Annyit lehetett látni, hogy két személyautó ütközött, vélhetően egy erősebb koccanásról volt szó, hiszen csúnyán összetört az elől lévő kocsi hátulja, valamint a hátsó kocsi eleje is, melyet Jakab Péterék vezettek. Azt nem lehet tudni, hogy ki volt a hibás, ráfékeztek-e Jakabékra, vagy ő rohant bele az előtte lévő autóba, de ezt vélhetően majd a rendőrségi eljárás kideríti, ahogy azt is, hogy fogyasztott-e bárki alkoholt, vagy bármilyen tudatmódosító szert. Az esetleges sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk, ahogy láttuk, a Jobbik elnöke szerencsére nem sérült meg a balesetben! Úgy tudjuk, nem Jakab Péter vezetett.Vitray Tamás autóbalesetet szenvedett
Balesetet szenvedett Vitray Tamás, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész, aki a Kodály köröndnél ütközött össze egy másik autóval – írja az Origo.Hét autó ütközött az M7-esen
Eddig tisztázatlan körülmények között 2021. február 5-én, 5 óra 16 perc körül több, egymást követő balesetben hét jármű ütközött össze az M7-es autópálya fővárosból kifelé vezető oldalának 21-es kilométernél. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben több ember sérült meg.Rendőrautók ütköztek Budapesten
Rendőrautók karamboloztak Budapesten, az Istenhegyi úton. A balesetben összesen négy jármű ütközött, két rendőrautó és két másik gépkocsi. Egy rendőr kórházba került.Felborult autóból mentett ki egy kislányt és édesapját a rendőrségi szóvivő
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka szombaton délután bebizonyította, hogy nem csupán a szavak embere, amikor egy fejreállt autóból szabadított ki egy kétéves kislányt és annak édesapját.Baleset miatt lezárták a BAH-csomópont felüljáróját
Három autó ütközött össze vasárnap délelőtt a budapesti BAH-csomópontnál, a baleset miatt a felüljárót lezárták.Ajánljuk még

















