bálint györgy
Egy helyi önkormányzati képviselő szerint Soproni Tamás Terézváros első számú megélhetési politikusa
Soproni Tamás azt mutatja, milyen tiszta kezű politikus. Pedig a valóság az, hogy még a mocsok is rohad mögötte – mondja Bálint György terézvárosi önkormányzati képviselő, aki Kocsis Máté korábbi lépése, a józsefvárosi piac bezárása miatt kezdett el politizálni. A szocialistáktól nemrég távozó politikus beszélt arról is, hogy Soproni rengeteg pénzt költ a kommunikációs szakembereire – az első évben 105 milliót fordított csak erre a területre –, de szó volt arról is, hogy szó sincs a kerületben demokráciáról: gombnyomó képviselők veszik körbe a polgármestert.Terézvárosi ingatlanmutyi: kilépett az MSZP-ből Bálint György
Kilépett az MSZP-ből Bálint György, a budapesti Terézváros egyik önkormányzati képviselője. A 444.hu baloldali hírportál információja szerint a szocialista politikus azután döntött így, hogy pártja etikai vizsgálatot indított ellene.Tovább szakad az összefogás – Öt ellenzéki párt kéri a terézvárosi MSZP-s képviselő lemondását
Úgy tűnik, az MSZP végnapjait a szövetségesei zárják rövidre, a sziklaszilárd baloldali összefogás politikusai ugyanis nem szívelik az eltűnőben lévő párt egyik utolsó képviselőjét. Öt ellenzéki párt nevében szólították fel ugyanis lemondásra Terézváros MSZP-s képviselőjét, Bálint Györgyöt.Egymásnak szegült a baloldal: a momentumos polgármester kirúgta a koalícióból az MSZP-s képviselőt
Soproni Tamás terézvárosi polgármester Facebook-posztban számol be arról, hogy a kerületet irányító ellenzéki koalíció egyik MSZP-s tagja, Bálint György képviselő rosszhiszeműen járt el, és ha nem lépnek, tizennégymillió forinttal károsította volna meg az önkormányzatot. Ezt erősítette meg – írja a momentumos polgármester – elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság.Folytatódik a retrószoci korrupció Terézvárosban
Terézvárost furcsa kis lila matricák lepték el az Andrássy úton. A Momentumlila papírkákon két szoci képviselő, Hatvani Csaba és Bálint György beszélget. A szövegbuborékban annyi áll: "Dehogy akartuk mi megkárosítani a terézvárosiakat, csak egy 14 milliós kölcsönszerződést kötöttünk". Bár az előbb említett két politikus megkárosította Terézváros lakóit, Soproni a transzparencia jegyében hallgat, mint a sír, és hagyja, hogy Bálint György továbbra is a testület tagjai maradjon. A terézvárosi Fidesz-frakció most újból feltette a kérdést: hogyan lehet az, hogy nem él a polgármester a veszélyhelyzet adta jogkörének lehetőségével és hívja vissza pozícióiból Bálint Györgyöt?Ajánljuk még













