balliberális hazugságok
Hidvéghi: gyalázatos, hogy miközben a magyar rendőrök a határ megvédéséért küzdenek, Brüsszelben az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb támadást indítsanak a hazájuk ellen
Gyalázatos, hogy miközben otthon a magyar rendőrök a határ megvédéséért küzdenek, Brüsszelben az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb támadást indítsanak a hazájuk ellen – jelentette ki Hidvéghi Balázs Brüsszelben újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy kedden délelőtt az ellenzék európai parlamenti képviselői egy magyar kormányt kritizáló jelentést mutattak be. A Fidesz EP-képviselője szerint, az esemény egy politikai rendezvény, egy kampányrendezvény volt, és illeszkedett az eddigi politikai támadások sorába, az évek óta ismételt hazugságok voltak hallhatók – hangsúlyozta Hidvéghi, aki szerint a háttérben nem más, mint a bevándorláspolitikai vita áll – írta a Magyar Nemzet. Német, svájci és horvát szervezetek is pénzelik Soros magyarországi birodalmát
Számos külföldi országból finanszírozzák Soros hazai birodalmát – derült ki az Origo birtokába került dokumentumokból. Bár valamennyi helyi Soros-szervezet tagadja, hogy külföldi érdekeket szolgálna ki, azonban, ha jobban megnézzük ezeket a helyi leányvállalatokat, akkor azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag csak külföldi forrásokból gazdálkodnak, így jogosan vetődik fel a kérdés, hogy milyen célokat és mi okból szolgálhatnak ezek a hazánkban bejegyzett egyesületek, alapítványok, mert az ősi szabály szerint aki fizet, az diktál – írta a portál. A Századvég NGO-radarja is a Helsinki Bizottság tavalyi éves beszámolójával foglalkozik. Ebből kiderül, hogy a négyszáznyolcvanegymillió forintos bevételükből mindössze ötmillió származik hazai adózóktól, és ha feltételezzük, hogy a meg nem jelölt adományok mind hazai forrásúak, akkor is csak a bevétel hét százaléka származik belföldről. A finanszírozók között megtaláljuk Soros házi alapítványát, az Open Society Foundationt, az Európai Bizottságot, vagy épp az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát, de német, svájci és horvát szervezetet is találunk a támogatók listájában, ahogy a Holland Nagykövetséget is. A Helsinki Bizottság egy rejtélyes svájci finanszírozója, az Oak Foundation bár korábban inkább klímavédelemmel és női egyenjogúsággal foglalkozott, most mégsem sajnált harmincnyolcmillió forintot Soros hazai blogjától, a 444-től. A valódi balliberális értékek című rovatunkból: az újpesti rászorulók támogatása pazarlás
Újabb – bár ezúttal sem az igazságon alapuló – mantrát talált magának az októberben hatalomra jutott újpesti városvezetés, illetve annak kórusa: a momentumos Déri Tibor vezette partizánalakulatnak most épp az az egyik legfőbb baja, hogy a korábbi, a fideszes Wintermantel Zsolthoz köthető városvezetés rendszeresen segítette élelmiszeradományokkal a kerületben élő rászorulókat, valamint az idős embereket. A szociális érzékenységükre oly büszke ellenzékiek ezúttal is maguk bizonyították be, hogy szavaik ebben a témakörben sem vehetők komolyan, ugyanis szerintük Wintermantelék korábbi jótékony akciói pazarlásnak tekinthetők, egyúttal csattanósat rúgtak az adományokat átvevő nyugdíjasokba is, akiket egy sajátos észjárással a Fidesz kollaboránsainak minősítettek. És hogy mit kapnak ezentúl az önkormányzattól a szépkorúak? Semmit. Igaz, hogy utóbbit nem évente kétszer – ahogy az a korábbi városvezetés idején gyakorlattá vált –, hanem folyamatosan. Ordas hazugságokkal hergelik magukat a ma esti kultúrtüntire a művészet szabadságáért rettegők
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint az egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot – tudta meg a PestiSrácok.hu. A kabinet álláspontja szerint a kultúra növekvő költségvetési támogatása lehetővé teszi az ágazat legfontosabb intézményei számára a hosszútávú, kiegyensúlyozott tervezést, ezért a törvény értelmében a Kormány a kultúrstratégiai intézményekkel öt évre szóló pénzügyi megállapodást köt. Az intézmények vezetőiből és a Magyar Művészeti Akadémia elnökéből álló Nemzeti Kulturális Tanács feladata a hosszútávú kultúrstratégia kidolgozása, a kultúrát érintő koncepcionális elképzelések és törvényjavaslatok véleményezése. Mint arról portálunk is beszámolt, hétfő estére tüntetést szerveztek a művészet szabadságáért rettegők, akiknek nem az a bajuk, hogy a Katona József Színházban szexuális visszaéléseket követett el ikonjuk, Gothár Péter, hanem az, hogy mindez napvilágra került. Hat esztendeje ugyanez a kör gerjesztett hazugságra épített kampányt azzal, hogy a kormány több százezer forinttal stafírozta ki a Kárpátia zenekart, majd kiderült, hogy az együttes valójában a saját, korábban önként visszatartott jogdíjait kapta vissza. A helyzet ma is hasonló: a kormány világos érvelését szándékosan magyarázzák félre a maoista belpesti kultúrharcosok, így az esti demonstrációjuk sem tekinthető másnak, mint vegytiszta balliberális politikai állásfoglalásnak, Karácsonnyal és Gyurcsánnyal súlyosítva. Karácsony is kiáll és tüntire hív, de a Gothár-ügyről kussol
A kádári diktatúrához hasonlította a kormány a kultúra finanszírozásának területén bejelentett változtatási szándékát több ismert előadó, akik szerint a Gothár Péterhez köthető, a Katona József Színházban elkövetett szexuális zaklatás, illetve annak elsumákolása az rendben van, de az, hogy mindezt nem akarja pénzelni az állam, az már maga az önkényuralom. A társulat tagjai által gründolt hétfői közösségi rettegéshez a főpolgármesteri feladataival kevesebbet, a kormányellenes megmozdulásokkal viszont lényegesen többet foglalkozó Karácsony Gergely is csatlakozott, és ha már odamegy, beszédet is mond, mi több, ő lesz a főszónok. Ordasat hazudott Németh Sándorról a HVG, a kamucunamiba a 444.hu és a 24.hu is beszállt
Jogi eszközökkel fog fellépni a 444.hu, a 24.hu és a hvg.hu ellen Németh Sándor. A Hit Gyülekezete vezetője csütörtökön este közzétett Facebook-bejegyzésében tette világossá, hogy a hvg.hu úgy közölt egy róla szóló, a lelkésznek tulajdonított gondolatokat bemutató cikket, hogy ő semmilyen nyilatkozatot nem adott a portálnak. A hvg.hu ezt még tetézte is azzal, hogy a kamutörténetet úgy állította be, mintha Németh kereste volna meg őket a közlendőjével. A habverésben természetesen részt vett a másik két említett portál is, nyilván nem egy összehangolt lejáratási kísérlet céljából. Ja, de. Úgy tűnik, a balliberális sajtó egy része számára immár semmilyen erkölcsi mérce nem létezik, és lelkesen terjesztik a hazugságokat akkor is, ha már az első pillanatokban látszik, hogy perceken belül lebuknak.