balliberális hazugságok
Jövő májusra érhet véget a koronavírus-járvány! – Nézze meg A riportert! (Videó!)
Jövő májusra érhet véget a koronavírus-járvány – tudta meg A riporter Merkely Bélától, a Semmelweis Egyetem rektorától. A professzor Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, érkezik a vakcina, decemberben már oltani fognak Európában, így az átfertőzöttséggel és az oltással májusra lehetünk túl a koronavíruson. Csókay András idegsebész is hasonlóan látja, aki szerint a kormány egyáltalán nem volt felelőtlen, jól irányította a védekezést, és az ellenzéknek kár az aljas politikát belevinnie a koronavírus-járványba. A riporter mostani adásában azt is bemutatja, hogy a magyar balliberális oldal a koronavírus-járványból is politikát csinál, naná, hogy hungarikum ez is, ilyet még a nyugati libernyákok sem csinálnak, egy ország és egy kormány lejáratásától, sározásától pandémia idején még ők is ódzkodnak. Gyurcsányék, Jakabék, Hadházyék nem. Ők inkább azt fröcsögik a nap huszonnégy órájában, hogy Orbán miatt halnak meg az emberek, mindenért Orbán a hibás, a magyar egészségügy már letérdelt és nem bírja, a védekezés nem elégséges, no meg Orbán megbukott. Megint. Ahogy 2010 óta már legalább huszadjára. Pusztító üzemmódba kapcsolt a Gyurcsány–Dobrev-klán; Szanyi lesz az új miniszterelnök? (Karantén-vlog)
Hogy lehet egy egyértelmű tényt kétféleképpen látni és magyarázni? A Karanténban kiemelten foglalkozunk a kérdéssel, hiszen az egyik fél nyilvánvalóan hazudik a múlt heti rendkívüli EU-csúcs esetében, hiába ismerték el a külföldi baloldali médiumok, az európai politikusok és véleményformálók is egyértelműen, hogy Magyarország nagy nyertese a csúcsnak. Sajnos pont hazánkban nem akarják felfogni egyesek, hiszen a Momentum mellett a rombolásban megbízható Gyurcsány–Dobrev-klán lett az ötvenes éveket meghazudtoló borzasztó agymosás központja, akik szerint Orbán Viktor csúnyán megbukott Brüsszelben. A magyar siker nekik nem számít, mert a kormány népszerűségét növeli. Az sem számít, hogy csupán az egész világ látja másképp: hazug, mérgező és hergelő szavaik pedig utat találnak híveik körében, akik azt is elhiszik nekik, hogy piros hó esik nyáron Orbán miatt. A műsorban foglalkozunk Dobrev kínos ATV-s kalandján kívül Heller Ágnes emlékének fővárosi ápolásával is, hiszen Karácsony Gergelynek ugyan a Lánchídra nincs pénze, de arra igen, hogy a tavaly elhunyt marxista filozófus gondolatait frissen tartsa. A Karantén össze is szedett egy-két gyöngyszemet, amelyekből kiderül, Karácsony mit is becsült Heller Ágnesben. Végül az ISZOMM párt miniszterelnök-jelöltje, Szanyi Tibor is megvillan, aki saját pártját az egyetlen baloldali magyar pártként fémjelzi, amiben talán még némi igazság is van, bár nem tudjuk, hogy Szanyiék az iddogáláson kívül vajon mit is terveznek. Nézzék meg videónkat, szörnyülködjenek, vagy nevessenek velünk! Nem az a baj az Indexszel, hogy a DK kedvenc lapja, hanem az, hogy hazudik
Nemzetközi szintű sajtó-szabadságharcot igyekeznek kirobbantani az Index dolgozói, miközben a rögtön a segítségükre siető Gyurcsány-párt börtönnel fenyegeti a portál szétverésében állítólag részt vevő "fideszeseket". Pedig a tényeket vizsgálva semmi más nem történik, mint hogy a lap erősen baloldali kötődésű alapítói és hangadói összevesztek a koncon. A nihilista hangvételű, pótolhatatlanság-tudatban szenvedő indexesek tehát jobban tennék, ha inkább önvizsgálatot tartanának, hiszen durva tévedéseiket és a mindennapi gátlástalan manipulációt egyetlen valamire való tulajdonos sem tűrné sokáig. Sokaknak elkerülte a figyelmét, hogy az Index az MSZP hazugság-videójának terjesztésében az élen járt, amikor kritika nélkül, vezető helyen kürtölte szét Korózs Lajos álmentőtisztjének rémhíreit. A napokban az is kiderült: a saját olvasóikat is átverték, hiszen a lap megszűnésével paráztatva őket rengeteg pénzt tarháltak össze, pedig a friss mérlegadatokból kiderül: a médiavállalkozás szép nyereséget hozott össze 2019-ben, még osztalékot is fizettek a tulajdonosoknak. Az online terepen a valóságnak nincs szerepe – Szürreális interjú Tarlóssal az Azonnalin
Az újságírói prekoncepciózus kreténség szempontjából médiatörténeti jelentőségű interjút készített Tarlós Istvánnal az Azonnali.hu: a portál két riporternője szinte minden csínját-bínját bemutatta annak, hogy miképp hajlítják a maguk képére a valóságot azok, akik kicsit sem kíváncsiak arra az emberre, akivel épp beszélgetnek, vagy csak annyira, hogy a saját hazugságaikat megpróbálják igazolni. Az interjú remekül bemutatja, hogy miképp kell már a kérdésben mellébeszélni, folyamatos hátrálásra kényszerítve ezzel a válaszolót, akinek így permanensen igaztalan vádakra kell reagálnia. A volt főpolgármester körülbelül annyiszor köszönt el a beszélgetés közben az újságíróktól, mint ahányszor válaszolt nekik, ami érezhetően csak feltüzelte a két nőt, akik bizonyára el is hitték, hogy valami nagyot alkottak.