Pesti Srácok

Jövő májusra érhet véget a koronavírus-járvány! – Nézze meg A riportert! (Videó!)

Jövő májusra érhet véget a koronavírus-járvány – tudta meg A riporter Merkely Bélától, a Semmelweis Egyetem rektorától. A professzor Szarvas Szilveszter kérdésére elárulta, érkezik a vakcina, decemberben már oltani fognak Európában, így az átfertőzöttséggel és az oltással májusra lehetünk túl a koronavíruson. Csókay András idegsebész is hasonlóan látja, aki szerint a kormány egyáltalán nem volt felelőtlen, jól irányította a védekezést, és az ellenzéknek kár az aljas politikát belevinnie a koronavírus-járványba. A riporter mostani adásában azt is bemutatja, hogy a magyar balliberális oldal a koronavírus-járványból is politikát csinál, naná, hogy hungarikum ez is, ilyet még a nyugati libernyákok sem csinálnak, egy ország és egy kormány lejáratásától, sározásától pandémia idején még ők is ódzkodnak. Gyurcsányék, Jakabék, Hadházyék nem. Ők inkább azt fröcsögik a nap huszonnégy órájában, hogy Orbán miatt halnak meg az emberek, mindenért Orbán a hibás, a magyar egészségügy már letérdelt és nem bírja, a védekezés nem elégséges, no meg Orbán megbukott. Megint. Ahogy 2010 óta már legalább huszadjára.

A riporter adása szerint az eddig sem volt kérdés, hogy az ellenzék akkor és ott hazudik, ahol csak tud, és ahol politikai érdeke megkívánja. Azt ugyanakkor már végképp nehéz visszafogottan kommentálni, hogy a magyar balliberális politikusok pandémia idején, a járvánnyal kapcsolatban is gátlástalanul hazudnak és álhírgenerátorokat működtetnek csak azért, hogy a Cocid-ot kihasználva buktassák meg az Orbán-kormányt. Az álhírgyártás legfőbb guruja továbbra is az MSZP-s Korózs Lajos, akit mosdatnak is párttársai, ahelyett, hogy lemondatnák. Halász János, a Fidesz frakciószóvivője A riporternek nyomatékosította: az ellenzék egy szamarat sem tudna elvezetni, képzeljük el, mi lenne, ha ők irányítanák a védekezést, ők vezetnék az országot. Nézze meg A riportert!

Forrás, videó, vezető kép: PestiTV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.