Pesti Srácok

Vidnyánszky: A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait úgy manipulálják, hogy az egyszerűen gazemberség

null

Tudomásom szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma találkozót szervez a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése és a kuratórium között. Ezen a beszélgetésen józanság hangjának kell eljönnie – mondta Vidnyánszky Attila csütörtökön a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában. A Nemzeti Színház főigazgatóját a közelmúltban nevezték ki a Színművészetit fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének.

– hangsúlyozta Vidnyánszky Attila. A Nemzeti Színház főigazgatója a rádióműsorban elmondta: tudta, hogy az átalakítás nem fog egyszerűen menni, sokan fognak tiltakozni és lesznek támadások, de ilyen szintű gyűlöletre, nyílt fenyegetésre nem számított – írta az atv.hu.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a főigazgató. A kinevezése miatt kapott elutasító kijelentésekről, közöttük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke, valamint Tamás Gáspár Miklós közíró megfogalmazásairól Vidnyánszky Attila azt mondta, majd az idő és a nemzet eldönti, ki volt áruló és ki nem. Szerinte kettős mércét alkalmaznak és szégyellhetik magukat azok, akik a művészi szabadságot tűzik zászlajukra, naponta papolnak arról, hogy függetlenségük sérül az átalakítással és tüntetéseket szerveznek.

– vélekedett Vidnyánszky Attila. Mint elmondta, hasonló felháborodást tapasztalt és ugyanezektől, amikor 2002-ben a Nemzeti Színház jelenlegi épülete megépült, vagy amikor tíz évvel később elindult a Nemzeti Színház vezetéséért.

– tette hozzá. Szerinte az őt szintén bíráló Jordán Tamás, a Nemzeti Színház volt igazgatója az életben is mindig azt a szerepet játssza, amit rá osztanak, miközben semmi köze nem volt sem ehhez a színházhoz, sem ehhez az eszméhez. Hozzátette: ennél sokkal veszélyesebb Ascher Tamás, aki a diákokat hergeli. Vidnyánszky Attila szerint amióta Kerényi Imrét tíz évvel ezelőtt kirúgták az egyetemről, azóta egyféle balliberális gondolat mentén zajlik a képzés.

– sorolta a rendező, aki szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait úgy manipulálják, hogy az egyszerűen gazemberség. Az a politikai erő, amely tíz éve nem tudja megemészteni, hogy nem ő van hatalmon, minden lehetőséget megpróbál a hatalomra visszajutás érdekében vélekedett. Vidnyánszky Attila megjegyezte, hogy éppen a jelenlegi Nemzeti Színház a példa arra, hogy mennyire nyitottan és szabadon lehet működni; itt senkit a gondolataiért, másságáért nem ért semmifajta sérelem. Vidnyánszky kitért arra is, hogy nagyon sok embertől, köztük a keresztény értelmiségiek körétől kapott támogatást, segítséget, kiállást, bátorítást abban, hogy ezt most végig kell csinálnia.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu