balliberális média
Túl nagy Zuckerberg hatalma - A Facebook feldarabolására buzdít az egykori társalapító
A világ legnagyobb közösségi hálózata, a Facebook egykori társalapítója, Chris Hughes csütörtökön közzétett írásában a Facebook feldarabolása mellett foglalt állást. Úgy vélte: Mark Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp vezetőjeként "ellenőrizetlen hatalommal" bír, amin változtatni kell.A szocialisták szerint a Fidesz-szavazók patkányok, a balliberális sajtó szerint pedig egy dögkút az ország
Újabb függetlenobjektív cikket közölt a HVG nevű provokátorportál. Mára úgy tűnik, az a haladó szellemiség, ha valaki gyűlöli hazáját; ennek fényében nevezi Magyarországot a világ dögkútjának Para- Kovács Imre, az ellenzéki lap "jó tollú újságírója".Álhírt terjeszt a 24.hu nyomán az egész balliberális média
A 24.hu-n „Köddé vált Tiborcz István pályázata, a kormány hallgat” címmel megjelent cikk ismét egy álhír, valótlan állításokat tartalmaz – írta lapunkhoz eljuttatott közleményében az Agrárminisztérium. A cikk állításaival ellentétben ugyanazon pályázaton Tiborcz István nem kapott két alkalommal támogatást ökológiai gazdálkodásra.Magyar Idők: A baloldal szerint Sorosnak semmi köze a migráció segítéséhez
A balliberális média ismét gőzerőre kapcsolva próbálja meg elhitetni, hogy a névtelen bankkártyák a migránsok kezében a „Habonyhoz köthető” Nova24TV szlovén hírportál fantazmagóriája csupán. Szerintük azt még senki sem bizonyította hitelt érdemlően, hogy Soros valóban migránshordákat szervez, ellenben a CEU kipaterolása veszélyes precedensül szolgálhat Európában – írja a Magyar Idők.Apáti Bence: Húsvétkor is hülyének néznek minket a gőgös belvárosi sajtósok
Húsvét van, bő egy hét a választásokig, egyik szemünk az ünnepre, a másik pedig már április 8-ra tekint. Ha megnézzük, hogy milyen üzenetekkel bombáznak minket, választókat, az ünnepek alatt is a haladó hírportálok, és az ellenzékkel szimpatizáló celebek, véleményvezérek, akkor azt találjuk, hogy a 444 szerkesztőségében, a Comedy Centrál, és az RTL Klub épületben dolgozó embereknek nincs túl jó véleményük a magyar emberekről. Úgy sugárzik belőlük a tiszteletlenség, a lenézés és a gőg, no meg dől a hazugság és a szenny, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Húsvétkor is… (PolgárPortál-publcisztika)Folyamatosan hazudozik a 444.hu
Szombaton a 444.hu jelentetett meg egy cikket, eszerint a bécsiek háromnegyede szerint Orbán Viktor messzire ment Lázár János elhíresült bécsi videójának megvédésében. Kár, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz. A Kroene Zeitung online felmérésén a szavazók 74%-a Orbánnal és Lázárral ért egyet. Ez azonban a 444-et nem érdekli, ők fordítva számoltak be az eredményről – írja a 888.hu.Apáti Bence: Sajtószabadságot az összellenzéki mikrofonállványoknak!
Nincs egy hónapja sem, hogy arról a jelenségről írtam, miszerint az ellenzéki média, elunva az ellenzéki pártok teszetoszaságát, töketlenségét, és szerencsétlenkedését, az objektivitás álarcát egy flegma mozdulattal a sarokba hajítva, beszállt a kampányba. Ami engem illet, ez a legkevésbé sem lepett meg. Tizenhét éve, sosem lankadó lelkesedéssel figyelem azt, hogyan hazudja magát független, közepén álló, objektív újságírónak magát Bánó András, Juszt László, Bárdos András, Kálmán Olga, vagy hogy az újabb hazudósok közül is említsek pár nevet: Hont András, Pető Péter, Plankó Gergő, Uj Péter, és azt is, hogy miképp szállnak be a szocik és/vagy a szadesz mellett – és a Fidesz ellen – a kampányokba.Nekiesett a ballib sajtó a migrációt végveszélynek látó veszprémi érseknek
Újabb balliberális médiahadjárat indult Márfi Gyula veszprémi érsek ellen, amiért határozott kiállással lép fel a migráció támogatása és a keresztényüldözés ellen. Az egyházi vezetőt, aki karácsony előtt portálunknak adott exkluzív interjút a témában, a baloldali lapok muszlimgyűlölőnek nevezik. Megjegyzik, hogy az érsek karácsonyi üzenete is a gyűlöletkeltésre irányult és azt eredményezheti, hogy még többen fordulnak el a katolikus egyháztól, mint intoleráns közösségtől.Ajánljuk még
















