balog zoltán
Civil Közoktatási Platform - Feddhetetlenségből egyes
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Civil Közoktatási Platform - karöltve a Tanítanék Mozgalommal - politikai érdektől vezérelve cselekszik. Erre már a pedagógustársadalom jó része is rájött - vonhatjuk le a következtetést abból, hogy mennyien maradtak múlt vasárnapra a tavalyi 50 ezres tüntetés résztvevői közül. Megsúgjuk: körülbelül háromezren. Szóval kihátráltak mögülük a tanárok, a Pedagógusok Szakszervezete, és mivel a „mögöttük álló táblára” maximum írni lehet, újabban a diákokkal próbálják elvégeztetni a piszkos munkát.Az év emberének embere: "Balog Zoltán monnyonle!"
Szinte számítani lehetett rá, hogy a Tanítanék Mozgalom követve szokását, egy újabb meghökkentő bejelentést tesz az 5 éve hatályba lépett köznevelési törvény évfordulójára időzített tüntetésen. Mondjuk egész sokat kellett várni, vagy csak a csontig hatoló hideg miatt tűnt hosszú időnek, mire Sulyok Blanka, Pilz Olivér és Nahalka István beszéde után Törley Katalin felszólította Balog Zoltán, hogy mondjon le!Áder János maradhat a köztársasági elnök
Mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind a Fidesz meghatározó politikusai az elnökségben és a kormányban is azt szeretnék, hogy Áder János maradjon újabb öt évre a köztársasági elnök – írja az Origo.hu. Áder Jáno megbízatása jövő májusban jár le, és több komoly jelölt neve is felmerült, például Balog Zoltáné, vagy Lenkovics Barnabásé.A családok állnak a kormány munkájának középpontjában
Az idei a béremelések éve volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felügyelt ágazatokban, ez a program jövőre is folytatódik - mondta el Balog Zoltán miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés Kulturális bizottságának csütörtöki ülésén.Ajánljuk még















