baloldal
Miskolctól a buszjáratokat vonja el a Budapesten is közlekedési káoszt okozó baloldal
Rendkívüli sajtótájékoztató keretében hívta fel ismét a figyelmet arra a Fidesz–KDNP, hogy romokban a miskolci tömegközlekedés és a ritka járatszámok miatt élhetetlenné vált az észak-magyarországi nagyváros. Hollósy András, a kormánypártok helyi szóvivője hangsúlyozta, hogy negyvenkétezer kilométerrel fognak jövőre kevesebbet futni a miskolci buszok és villamosok.Varga Mihály: a baloldal nem szavazta meg az adócsökkentéseket
A baloldal nem szavazta meg az adócsökkentéseket, inkább kivonult az ülésteremből – fogalmazott Varga Mihály közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.Dokumentumok bizonyítják, hogy a baloldal igenis be akarja építeni a Mocsárosdűlőt
Szabó Tímea és Karácsony Gergely folyamatosan azzal kampányolnak, hogy meg kell védeni a Mocsárosdűlőt, de dokumentumok bizonyítják, hogy ők azok, akiktől valóban meg kell védeni a területet. Bús Balázs, Óbuda kormánypárti önkormányzati képviselője a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra a főváros ingatlanfejlesztési javaslatát, amelyből kiderül, hogy valóban ezeregyszáz lakást akar a baloldali vezetés a zöldterületre építeni, és már arra is vannak tervek, hogy a közlekedést hogyan fejlesztenék és hogyan közművesítenék a III. kerület ezen részét.Gulyás: ellenfeleink érdeke, hogy botrányokról szóljon a kampány, és ne arról, kormányon ki mit tett
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Indexnek adott interjúban kifejtette, hogy ha a kampány csak a kormányzati teljesítmények összehasonlításáról szólna, a Fidesz-KDNP magabiztosan nyerné a jövő évi parlamenti voksolást. A miniszter szerint Karácsonyék eddigi teljesítménye hűen tükrözi, hogy még egy nagyobb intézményt sem képes irányítani a baloldal, nemhogy egy egész országot.Márki-Zay Péter olyan jól ismeri a harcostársát, hogy a nevét sem tudja (Videó!)
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének megint sikerült beégetnie magát, ugyanis egy képviselőjelölt bemutatásán vett részt, ám fogalma sem volt arról, hogy támogatottjának mi a neve. Úgy fogalmazott, hogy „a jól ismert Szabolcsot” ajánlja a szavazók figyelmébe, de hamar kiderült, hogy Szabolcsot valójában Szilveszternek hívják.Míg a baloldal sumákol, a Fidesz megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését
A baloldalon a nyomát sem látjuk annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt és egyéb korrupciós ügyeiket – fogalmaz a nagyobbik kormánypárt közleménye."Csakazértis" lábon lőtte magát a baloldali járványkezelés
Már azon lepődünk meg leginkább, ha van még olyan dolog az összellenzéki gittegylet tárházában, amivel képesek meglepni bennünket. Most éppen az van, hogy az ellenzéki vezetésű fővárosi önkormányzatok nem teszik kötelezővé a bölcsődei és óvodai dolgozóik számára a koronavírus elleni védőoltást, és a kormánypárti vezetésű kerületeknek is csupán egy része rendelkezett a kötelező oltásról. A döntés elutasítását az önkormányzatok többsége a pedagógusok körében tapasztalható magas átoltottságra, az egységes kormányzati intézkedésre, mások viszont a megfelelő adatok hiányára és az intézmények stabil működésének kockázatára hivatkozva utasították el – olvasható a 24.hu cikkében.Potápi: 2004. december 5-e a nemzetáruló baloldal szégyenfoltja
Tizenhét évvel ezelőtt a baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat, amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt; 2004. december 5-e a nemzetáruló baloldal szégyenfoltja – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.Fidesz: a baloldal bezárná a Mátrai Erőművet (Videó!)
A baloldal külföldi kézre juttatta volna a Mátrai Erőművet, most pedig bezárná azt – mondta a Fidesz szóvivője szombati videonyilatkozatában. Horváth László kifejtette: a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt nyilatkozta, hogy az erőművet nem éri meg fenntartani, és az ott dolgozó több ezer embernek máshol kell munkát találni.Ajánljuk még

















