baloldali ellenzéki összefogás
Húsz százalék felett Magyar Péter pártja? No persze, van az a pénz, amitől korpás a hajad!
Két olyan közvélemény-kutatásnak álcázott propagandatermék látott napvilágot a héten, melyeknek eredményei és következtetései aligha tükrözik a valóságot. Úgy tűnik, hogy a Závecz Research és az ez idáig tetszhalott, valahonnan ismét pénzhez jutó (egykor jobbikos kötődésű) Iránytű Intézet is beszállt a kampányba. Ugyanúgy, mint 2022-ben, mikor az előbbi a választások előtt egy héttel döntetlent mért, utóbbi intézmény vezetője pedig utólag nyilvánosan bevallotta, hogy „pszichés nyomás” miatt szándékosan fals számokat közöltek. Most a Závecz repítette ismét a Gyurcsányék által vezetett közös baloldali listát az egekbe, míg az iránytűsök Magyar Pétert lőtték húsz százalék felé. Persze, mert az ellenzéki választónak remény kell – habár ez csupán a remény illúziója –, ezt pedig hajlandóak megadni annak az árán is, hogy hülyét csinálnak magukból. Persze – nekünk ne legyenek délibábjaink – van az a pénz, amitől „korpás a hajad”.Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke sem az ellenzéket támogatta
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen. A politikus, Hódmezővásárhely polgármestere évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, az EP-választásokon csak pártok indulhatnak. Ezért a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) úgy döntött, szükség van egy pártra, amely indulhat.Nem bírja abbahagyni: Márki-Zay Péter megint ellentmondásba került önmagával az amerikai dollárok ügyében
Saját magát cáfolja meg folyamatosan az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje a dollárbaloldal botrányos kampányfinanszírozási ügyében – írja a drot.info. Kezd kínossá válni az a magyarázkodás, amellyel Márki-Zay Péter próbálja menteni a menthetőt és valahogy kievickélni a rendszerváltoztatás utáni Magyarország legnagyobb politikai botrányából, amelynek során külföldi erők próbálták befolyásolni az áprilisi országgyűlési választások eredményét. Szembetűnő, hogy csakúgy, mint április 3-án éjjel, a többi ellenzéki vezető mélyen hallgat arról, hogy mennyi pénzt kapott pártja a 3 milliárd forintnyi dollárból, miközben a hódmezővásárhelyi polgármesterrel igyekeznek elvitetni a balhét.Megszületett a Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN)
Az Index ma reggel arról számolt be, hogy Mindenki Magyarországa Néppárt (MMN) néven jegyzik be Márki-Zay Péter új pártját. A bejegyzési procedúra maximum hatvan napig tart, de a bejegyzést végző törvényszék még hiánypótlást rendelhet el. Egy párt alapításához minimum tíz személy szükséges. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje örömmel venné Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tagságát. A párt székhelye megegyezik a politikus vásárhelyi otthonának címével.XXI. Század Intézet: Létrejöhet a DK–Momentum-koalíció
Az elmúlt fél év során szervezeti túlkínálat alakult ki az ellenzéki oldalon, következésképpen nincs szükség ennyi baloldali pártra. Jelenleg a Demokratikus Koalíció és a Momentum a vezető pozícióért, a többi baloldali párt pedig a túlélésért küzd, de egyelőre csupán egymás kárára tudnak erősödni. A főpolgármester-helyettesnek megválasztott Bősz Anett pozíciójáról szóló vita a DK és a Momentum közötti dominanciaharc nyitánya volt, amit Donáth Anna nyílt levele, majd Újpest momentumos polgármesterének átlépése követett. A 2024-es uniós választásokon vélhetően külön indulnak majd az ellenzéki pártok, de az azonos időben tartandó önkormányzati voksolásokon együttműködésre lesz szükség, amit a DK és a Momentum – az MSZP–SZDSZ-koalíció mintájára létrehozott – instabil szövetsége fog meghatározni – írja elemzésében a XXI. Század Intézet.Amikor Márki-Zay megvilágosodik: Gyurcsány alatt ártatlanokat rugdostak az utcákon
Egymást ütik a köztársaságpárti demokraták, megújulás nincs, de legalább történik valami izgalmas a baloldalon. Mielőtt kormányt buktatnának, rendszert váltanának és még mielőtt visszaállítanák a jogállamiságot, végre valahára tiszta vizet öntenek a pohárba. Ki-ki a maga sajátos módján. Gyurcsányék szerint Márki-Zay Péter a Fidesz alvó ügynöke, míg utóbbi váltig állítja, hogy Gyurcsány mindig is összejátszott Orbánnal. Valaki szólt ugyanis Márki-Zay Péternek, hogy 2006 őszén azonosító nélküli rendőrök földön fekvő ártatlanokat rugdostak az utcán, a rendőrfőnököt meg kitüntették, így végül csak leesett a tantusz Hódmezővásárhelyen is: Gyurcsány nem is akarja leváltani Orbánt. Nyakatekert, MZP-re jellemző következtetés ugyan, de tényleg szólhattak volna neki április 3-a előtt!Dőljünk hátra és kérjünk egy hűvös fröccsöt: Márki-Zay már érzi az erőt és nekimenne Gyurcsánynak
Négy hónappal a választások után keményen egymás torkának esett Márki-Zay Péter, az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc. Ebben még önmagában nem sok meglepő lenne, azonban az ügy pikantériája, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester mögé felsorakozott az amerikai globalista sajtó propagandája, azaz a 444.hu és a Szabad Európa. Régóta látható trend, hogy miután a magyar ellenzék súlytalan, az ellenzéki újságírók veszik át a szerepüket és próbálnak iramot diktálni nekik. Szóval a ballib sajtó nagyon úgy tűnik, hogy most ráfordul Gyurcsányra. A kék szorítóban tehát Márki-Zay Péter, a pirosban pedig a DK elnöke. Vajon ki fog padlót fogni?XXI. Század Intézet: összehangolt lejárató kampányt folytatott a baloldal
A 2022-es választásokra létrejött hatpárti összefogásnak nem volt pozitív mondanivalója, ám a kormánypártokkal szemben kialakított negatív kampányukat nyelvileg, tematikailag és időben is összehangolták – olvasható a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében.Árulások, arculköpések, hátbatámadások, vádaskodások és önleleplezések ellenzéki módra – és ezek akartak kormányozni...
Itt, a nemzeti oldalon kettős érzések munkálnak bennünk manapság. Egyfelől kifejezetten élvezetes nyomon követni mindazt, ami az ellenzéki térfélen a választások óta zajlik, másfelől viszont átfut rajtunk a dermesztő rémület már annak a gondolatától is, hogy ha más eredmény születik április 3-án, akkor – nem lévén más ellenzék – ezek az erők vezetnék most az országunkat.Ajánljuk még