baloldali erőszak
„A békés módszerek ideje lejárt” – Magyar Péter a gyerekeket is csatarendbe állítja | Karanténvlog
A Karanténvlogban nem hagyhattuk ki az eszetlen hídfoglalókat, akik diktatúrát ordítoznak, miközben mindenféle retorzió nélkül megbénítják a közlekedést a budapesti hidakon. Szabadságvágyról hadoválnak, miközben jó dolgukban nem tudják, hogy mit csináljanak. Természetesen a dolgozó emberek nem számítanak a törpe kisebbség számára, akik egy kemény munkanap után térnének haza, az anarchisták ugyanis a többségre hivatkozva hőbörögnek és csinálnak káoszt Budapesten. Ez az ellenzék igazi arca, érdemes megnézni Hadházyék céltalan rombolását, az álságos és üres lózungokat. A Karantén azonban még ennél is súlyosabb témát dolgoz fel az adás második részében, hiszen Magyar Péter folyamatosan a jobboldali emberekre mondja, hogy agresszívak, miközben már 18 éven aluliakkal mondatja ki az erőszakos gondolatokat. Az egyik kocsmaasztalos beszélgetésnél egy tiszás aktivista fiacskája mondja be középre, hogy lejárt a békés módszerek ideje, most már be kéne törni a Parlamentbe. Magyar Péter pedig nem ellenkezik, az egésszel pedig nem erkölcsi problémája van, hanem az, hogy a propagandisták tudósítanak majd az eseményekről. A demokratikusan, kétharmaddal megválasztott kormány megdöntése tehát beleférne, ha nem lenne következménye. Érdemes feltenni a kérdést ezek után, hogy ki uszít magyart a magyar ellen? Szerintem minden normális ember tudja a választ!Kiadták ellenünk a fatvát – Öngyilkosság előtt magával vinne egy "fidesznyiket" a liberáldzsihadista nethuszár (FELKAVARÓ TARTALOM!)
Mindig is tudtuk, hogy a dzsihadisták és a szélbalosok valahol összeérnek. Ha eddig erre nem lett volna elegendő bizonyíték, hogy ugyanazok tüntetnek az LMBTQ-jogokért, mint akik a szabad Palesztináért, most erre rádobtak egy lapáttal és elindult a szélbalos öngyilkosmerénylők netes tagozata is.Vajon ma is készülnek k...rva erős képek erős képek? – Bangóné nyomdokain jár az új szivárványkoalíció (Videók)
A Magyar Péter által szombatra meghirdetett tüntetésen szép számmal lesznek jelen azok az ellenzéki botránypolitikusok – köztük Hadházy Ákos és Jakab Péter –, akik a köztévé székháza előtti, 2018-as demonstrációkon is elsősorban a randalírozásukkal kerültek be a hírekbe. A baloldali politikának szerves részévé vált a közmédia és a közszolgálati tájékoztatás iránti bizalom megingatása, amit jellemzően álhírek terjesztésével, hergeléssel és gyűlöletkeltéssel igyekeznek elérni.Őrizetbe vették Magyar erőszakra buzdító aktivistáját
Magyar Péter egyelőre hallgat arról, hogy lelepleződött az az erőszakos cselekményeket szervező akciócsoport amelyik több más törvénysértő akció mellett – fideszes politikusok arcképének elégetése, sajtótermékek megsemmisítése – mellett csákánnyal és fejszével akart rátámadni az MTVA székházára a szombat délutáni tüntetésen.Hullik a barna eső a sógoroknál – A média a demokráciát félti, pedig a jobboldali szavazók épségét kellene
Ausztriában nyert a migráció és háború ellenes jobboldali pát, és ezáltal a normalitás is. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) azonban nem lesz könnyű helyzetben, hiszen aki a Marxtól jobbra van, az a média szemében már "radikális és szélsőjobboldali". Be is indult a sajtó támadása az új osztrák kormány ellen a digitális térben, az antifáé pedig a fizikaiban.Súlyosan megsérült egy rendőr, akire az AfD elleni tüntetők támadtak rá
A rendőröknek kellett megakadályozniuk, hogy a tüntetők rátámadjanak az Alternatíva Németországért politikusaira a párt esseni kongresszusa előtt szombaton. Az erőszakos demonstrálók több rendőrt is megsebesítettek, egyiküket súlyosan.Dehumanizáció
A börtönben várja, hogy mentelmi jogot kapjon az a szélsőbaloldali Ilaria Salis, aki csoportosan támadott meg és vert féltholtra ártatlan járókelőket Budapest utcáin. Egy baloldali olasz párt ugyanis helyesnek látta jelöltnek állítani az uniós választáson azzal a nem titkolt céllal, hogy mentesítsék tettei következménye alól. Véleményük szerint ugyanis a puszta feltételezés, hogy a megtámadottak jobboldali gondolkodásúak, igazolja, hogy megérdemelték a brutális verést.Őrjöngő hordák járják a fővárost a tüntetés után, a PestiSrácok.hu stábját is megtámadták (videó)
Az "Együtt a gyermekekért" jelmondattal péntek estére a Hősök terére meghirdetett influenszertüntetést - a szokott módon - erőszakos afterparty követi. Az elvonuló emberek egy része hátramaradt, főként a Fidesz Lendvay utcai székházát akarják elfoglalni, de a rendőrsorfalat - este tíz órakor - nem tudták áttörni. Ezért a harag a Bubi bérbiciklik mellett a PestiSrácok.hu stábjára irányult. Varga Ádám kollégánkat, miután felismerték, inzultálták, majd lincshangulat alakult ki körülötte, így végül a rendőrök mentették ki az őrjöngő horda gyűrűjéből. Egyelőre a Blikk videóját közöljük az incidensről, de hamarosan akcióvideóval és számos exkluzív interjúval és fotógalériával jelentkezünk az ellenzéki megmozdulásról.Tűzfalcsoport: a 2024-es választásokra ismét Soros- és uniós pénzből aktivizálta magát az „antifakeltető”
A Közélet Iskolája Alapítványt nyíltan azzal a céllal hozták létre, hogy a hazai baloldali aktivista bázis mozgalmi háttérintézményeként szolgáljon – emlékeztetett legújabb elemzésében a Tűzfalcsoport, amely kiemeli: a szervezet ismételten a felforgató módszerekről szervezett képzéseket indított a választásokra időzítve, de nyugodtan nevezhetjük ezt „antifa-keltetőnek” is.Ajánljuk még