baloldali sziget
"Nem kizárt, hogy egy-két évtizeden belül mindannyian halottak leszünk!" – Szanyi Tibor elindította új mozgalmát és megmondta a tutit
Zászlót bontott Szanyi kapitány a Baloldali Sziget Fesztiválon szeptember 1-én, amikor hivatalosan is elindította “Igen” névre keresztelt, már jó ideje építgetett öko-mozgalmát, amely saját bevallása szerint az igazság, az egyenlőség és az egyetértés alapvetésein alapszik. Szanyi a PestiSrácok.hu-nak elmondta: nem akar pártot csinálni a kezdeményezésből, hiszen szerinte a történelem során eddig mindig a mozgalmak voltak azok, amelyek el tudtak érni valamit. A mozgalmár Horányban, egy omladozó szoci szállónak a földszintjén – kissé morbid módon – azzal is riogatta nygdíjaskorú közönségét, hogy egy-két évtizeden belül mindannyian halottak lehetünk, ha nem számoljuk fel a neokapitalizmust, hiszen eljutottunk arra a pontra, hogy bevégeztetett a Föld erőforrásainak felélése. Sas-kabaré a horányi Fészekben - Moldova javíthatatlan
Sas-kabaréhoz mérhető színvonalon tartotta meg hagyományos rendezvényét, a Baloldali Szigetet az Európai Baloldal elnevezésű szélsőbaloldali csoportosulás a hétvégén. Látható, akkora az elnyomás a mai Magyarországon, hogy egy maroknyi fogahullott munkásőr és házmester részvétele mellett azon ideológia képviselői szervezhetnek tábort, akik hatalomgyakorlásuk idején egészen más típusú táborokat tartottak fenn politikai ellenfeleiknek - összegezhető a Hír TV és a Mandiner helyszíni tudósításából. Nem is meglepő, hogy az itt előadást tartó Moldova György, a kommunista rendszer zsúrpubija, a Tanácsköztársaságot és a kommunista elnyomást a legnagyszerűbb dolgoknak nevezhette. Ugyanitt a szocialisták EP-képviselője, Szanyi Tibor „Auschwitz light”-ként beszélhetett a határkerítésről, míg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség képviselője, Mihalik Angelika ha nem is micisapkaként, de legalábbis pogány bálványként emlegette a Szent Koronát. Ajánljuk még
Szenzáció az Üllői úton! Nyolcaddöntős a Fradi! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–Ludogorec 2–0 (2–0)
Legyőzte a Ludogorec csapatát (2-0) és ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé a Ferencváros az Európa Ligában. Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak. A bolsevik utódpárt a történelem szemétdombjára került, de a küzdelem folytatódik
Harminchat évvel az rendszerváltozás után sor kerül az első olyan választásra, ahol nem indul az egykori állampárt jogutódja. Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.