Pesti Srácok

Zöldzászlót bont vasárnap Szanyi Tibor új nempártja, cél: életben maradni

Zöldzászlót bont vasárnap Szanyi Tibor új nempártja, cél: életben maradni

Igen néven a hét végén indul útjára Szanyi Tibor új mozgalma, amit a politikus „a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként” jellemzett, és amely állítása szerint nem kíván párttá válni. Kiderült az is, hogy bár nemrég az elnökség nyomására felfüggesztették párttagságát, mára visszanyerte jogait – értesült a Magyar Nemzet.

Vasárnap, a horányi Baloldali Sziget Fesztiválon bont zászlót Szanyi Tibor új mozgalma, ami a korábban tervezett Bal Blokk helyett az Igen nevet viseli majd – értesült a Magyar Nemzet.

– magyarázta a névválasztást a lapnak az MSZP alelnöke, aki egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy eddig kik csatlakoztak a mozgalomhoz. Annyit árult el csupán, hogy a hét végi bemutatkozón szinte mindenki ott lesz, aki segített a szerveződés elindításában, ahová várják magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását is.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Bár Szanyi korábban elsősorban azzal magyarázta a mozgalom létrehozását, hogy az MSZP és elnöke, Tóth Bertalan alkalmatlan a baloldali, sőt, a radikális baloldali érzelmű emberek megszólítására, most azt hangsúlyozta: a szerveződés „a globális életben maradás egyik magyarországi ága”.

– jelentette ki a politikus, aki szerint 2019 eddigi ökológiai katasztrófái már önmagukban is elég muníciót adnak ehhez. Hangsúlyozta: „mi, magyarok sem maradunk ki a közös feladatokból, annak ellenére sem, hogy a hazai politikai struktúra még a régi kihívásokkal bajlódik”.

– fogalmazott az MSZP alelnöke a lap kérdésére, hogy idővel párttá válhat-e a mozgalom.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.