igen mozgalom
Szanyi Tibor szerint nem baj, hogy Botka elhagyta az MSZP-t, mert át kell lépni "a hagyományos pártpolitikai törésvonalakon"
Botka László hétfőn jelentette be, hogy elhagyja pártját, azt a pártot, amelynek korábban miniszterelnök-jelöltje is volt. Botka október 13-án nem az MSZP, hanem a mögötte álló civil szervezet színeiben nyerte meg a választást, ezért Szanyi Tibor szerint érthető is a kilépése. Úgymond "mérlegelt döntést" hozott, és különben is "át kell lépni a hagyományos pártpolitikai törésvonalakon" – fogalmazott a volt EP-képviselő az M1 aktuális csatornán. Emlékeztetőül: Szanyi azután, hogy lecsúszott pártja EP-listájának harmadik helyére és nem jutott ki Brüsszelbe, ugyan nem hagyta ott az MSZP-t, de új mozgalmat alapított, Igen néven, amely augusztusban bontott zászlót. A politikus szerint mozgalma ökoszocialista mozgalom, nem is kíván párt lenni: az Igen Mozgalom "a globális életbenmaradás egyik magyarországi ága". "Nem kizárt, hogy egy-két évtizeden belül mindannyian halottak leszünk!" – Szanyi Tibor elindította új mozgalmát és megmondta a tutit
Zászlót bontott Szanyi kapitány a Baloldali Sziget Fesztiválon szeptember 1-én, amikor hivatalosan is elindította “Igen” névre keresztelt, már jó ideje építgetett öko-mozgalmát, amely saját bevallása szerint az igazság, az egyenlőség és az egyetértés alapvetésein alapszik. Szanyi a PestiSrácok.hu-nak elmondta: nem akar pártot csinálni a kezdeményezésből, hiszen szerinte a történelem során eddig mindig a mozgalmak voltak azok, amelyek el tudtak érni valamit. A mozgalmár Horányban, egy omladozó szoci szállónak a földszintjén – kissé morbid módon – azzal is riogatta nygdíjaskorú közönségét, hogy egy-két évtizeden belül mindannyian halottak lehetünk, ha nem számoljuk fel a neokapitalizmust, hiszen eljutottunk arra a pontra, hogy bevégeztetett a Föld erőforrásainak felélése. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Részleteket közölt arról Kocsis Máté, hogy ki is az a Zsolti Bácsi
Ígéretéhez híven részleteket közölt arról Kocsis Máté, hogy ki is az a Zsolti bácsi. Kocsis Máté K. Endrének: "Hányok maguktól!"
Másfél éve cipeljük a politikai terhét egy olyan ügynek, amely a legmélyebb indulatpontján talál el minden normális embert - írta a Fidesz frakcióvezetője. Tordai akaratlanul is beismerte, hogy illegálisan építette a villáját
Őszintén szólva mi szeretjük, mikor a baloldal tátott szájjal rohan abba a bizonyos erdőbe. Mint most, Tordai Bence, aki addig bizonygatta, hogy törvényesen építette a villáját, hogy törvénymódosítást akart, hogy mégis legális legyen. Igen, tulajdonképpen bevallotta a saját ingatlanmutyiját.